áram;áramkimaradás;hideg idő;

2017-01-07 14:12:00

Visszatért az áram szinte mindenhol

Szinte mindenhol helyreállt az áramszolgáltatás, szombat dél körül már csak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Komlódtótfalun dolgoztak a szakemberek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Mukics Dániel felidézte, délelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még mintegy 2400 fogyasztónál nem volt áram. A Fejér megyei Enyingen, ahol több mint háromezer embert érintett a kimaradás, tíz óra körül állt helyre a szolgáltatás - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Orosházán és Győr-Moson-Sopron megye néhány településén sem volt áram egy ideig. Mukics Dániel kiemelte, azokon a településeken, ahol huzamosabb ideg nincs áram, a katasztrófavédelem megnyitja a melegedőket, illetve melegedőbuszokat küld, valamint aggregátorokat is visz a helyszínre.