- Ön is kapott karácsonyra Erzsébet-utalványt?
- Igen.
- Ezek szerint jó éve volt a tavalyi?
- Jó évem volt, mert már minden évünk jó, amit még megadatik élnünk. Ha az ember a 80-at átlépi, elkényeztetettnek érzi magát, úgyhogy nem lenne helyénvaló a panaszkodás. Egyébként dolgoztam, befejeztem egy elég terjedelmes könyvet.
- És milyen évre számít?
- Nem mondanám, hogy csupa jó auspicium (előjel) vette körül az év végét. Ha azt mondjuk, hogy jó az, ami valamilyen módon a felvilágosodás előre vitelét szolgálja - az értelmesedés, a bölcsesség és talán a jóindulat növekedése -, akkor nem ebbe az irányba ment a múlt év. A demokrácia két olyan, szinte kikezdhetetlennek tartott pillérében, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban - gorombán fogalmazva - a butaság kerekedett felül. Lehet persze azt mondani, hogy a butaság adott esetben egy demokratikus többség ítélete. Ugyan szűk különbséggel, de egy szavazat is számít.
- Ez meglepte?
- Meg, mert Hillary Clinton győzelmét láttam valószínűnek. Lehet, hogy túl együgyű érvek alapján; Bill Clintont szerencsés kezű és döntésű elnöknek tartottam. Nem mindenben, nem értettem egyet például a jugoszláviai háborúval.
- A Brexit után is így gondolta?
- Igen. A mérvadó sajtónak is ez volt a sugalmazása. S mivel az Egyesült Államokban igen magas a képzettek aránya, úgy véltem, a képzett emberek Hillary Clintonra szavaznak. Kérdeztem olyanokat is, akik mostanában jártak ott, hogy beszéltek-e Trump-támogatókkal, de egyik sem talált ilyet. Ennek az oka, hogy csak értelmiségiekkel beszéltek. Szelényi Iván barátom definíciója szerint, ami történt, az a fehér munkásosztály ellenforradalma.
- Ez az ön által butaságnak nevezett tendencia, az irracionalitás és a felvilágosodás-ellenesség felülkerekedése Európára és Magyarországra is jellemző?
- Hogyne, Európában ez az anti-európai tendenciák éltetője és melegágya, és persze Magyarországon is. Nem tartom ugyanakkor konzisztensnek, hiszen tény, hogy a magyarok 80 százaléka nem akar kilépni az Európai Unóból.
- Itthon a kormánypártok tudatosan erősítik is ezeket az anti-európai tendenciákat.
- Valószínű, hogy ez nehezen kikerülhető folyamat. Európa a 16-17. századtól gyarmatokat szerzett magának; ezeken a területeken a demográfiai arány nem az európaiaknak kedvezett. Európában pedig a jólét és az értelmesség következtében csökkent a születések száma. Ez azt is jelenti, hogy mindenütt, ahol túlnyomó többségben van a fehér népesség, nagy valószínűséggel színesedik a lakosság. Párizsban sok Francia-Afrikából származó feketét és a Maghreb-országokból származó arabot, Londonban a volt angol gyarmatokról származókat, például pakisztániakat látni az utcán. Berlinben viszont kelet-európaikat, úgyhogy nem látszik az arcokon a különbség. Szóval Európa színesedik, s ez ellen tenni azért is nehéz, mert ahogyan egykor az európaiakat a kalandvágy vitte más kontinensekre, most azoknak a népeknek az ifjúságát hajtja ez a kalandvágy Európába. Persze nem Magyarországra és a Balkán más országaiba, hanem Németországba.
- Ön a menekültkérdésben többször is megszólalt és sokakat meglepve részben kiállt Orbán Viktor mellett.
- Az egyik véglet, hogy mindenkit engedjünk be, a másik, hogy senkit se. A két pólus világos. Én azt gondolom, valamennyi menekültet be kell engedni, de nem a "mindenkit" korlátlanságával.
- Mi van a terrorfenyegetéssel, amelyet rendre összekapcsolnak a menekültkérdéssel?
- Túlzásnak tartom, de nem alaptalannak. Azért nem, mert a fegyveres iszlamizmus szervezetei - az al-Kaida, az Iszlám Állam (IS) - nem játszanak. Az ölés nem tartozik a számukra tilalmas cselekedetek közé. A napokban Bagdadban síiták között robbantott fel egy teherautónyi robbanóanyagot egy szunnita, vélhetően az IS tagja. Ezek az emberek mind muszlimok, az iszlám alaptételeit vallják. De hogy Mohamed melyik unokaöccsét preferálják, és eszerint síiták vagy szunniták, az az európaiak számára nehezen felfogható és erkölcsileg nem méltányolható álláspont, amennyiben az egyik vagy másik csoporthoz tartozás elegendő ok a gyilkolásra. Európában volt ilyen tendencia, a holokauszt ennek volt a megnyilvánulása, de a kommunizmus is azt mondja, hogy meg kell semmisíteni az uralkodó osztályt, aztán hozzátették, hogy nem fizikailag. A Gulág-világ fizikailag is sokat tett persze.
- A napokban láttunk egy, az ön születésnapjára készült videót, amelyen az egykori demokratikus ellenzék tagjai a rendszerváltás időszakának lelkesedését, várakozását idézték vissza. Ma pedig óriási csalódottság van ezekben az emberekben.
- Én nagyon komoly várakozásokkal éltem, s meg is írtam sok formában, hogy egy nemzeti és egy polgári liberális demokrácia között fog választani a magyar lakosság. Nem titkoltam, hogy azt gondolom, a nacionalista demokráciának nagyobb a vonzereje, ma különösen, amikor eszményítik a nemzeti önállósodást, szabadságharcot. Mintha a rosszat mindig kívülről kaptuk volna, s nem magunk idéztük volna elő. Tatárok, törökök, németek, oroszok - mindig más, nagyobb nemzet. Minden ilyenfajta „izmus", kommunizmus, nacionalizmus, azt mondja: mi vagyunk a jók, azok meg a rosszak. Nekünk pedig azért rossz, mert ők bántanak, elnyomnak, kizsákmányolnak minket. Igaz, máshogy nem is működhet a dolog, mert a politika barát és ellenség meghatározása. És persze nem ok nélküli mindez. Engedjenek meg egy viccet. Eljön egy angol utazó Magyarországra, körülnéz, s azt mondja, nagy szegénység van itt. Miért ilyen szegények? Mert itt voltak a törökök 150 évig. Továbbmegy a Balkánra. Miért ilyen szegények? Mert itt voltak a törökök 300 éven át. Továbbmegy Törökországba. Miért ilyen szegények? Mert ott kellett lenni a Balkánon.
- Értjük. De ennek vajon így kellett történnie, és a rendszerváltáskor naivak voltunk? A magyar társadalom tényleg alapvetően jobboldali?
- Amikor gyerek voltam, Berettyóújfaluban, ahol éltem, nem épp baloldali hangulat uralkodott. Németbarát hangulat volt és mindenki - én magam is - nagyon várta a visszacsatolásokat. Agyagból megmintáztam Magyarország térképét és ahogyan sorra visszakerült Kárpátalja, Észak-Erdély és a Délvidék, kiegészítettem. Voltak ólomkatonáim, Horthy például nagyon szép volt kék egyenruhában, arany vállbojtokkal. És volt egy ágyúm is, amely agyaggolyókat lőtt ki. Felállítottam a két sereget, és biztos győzelmet jelentett, ha Horthy, meg az ágyú is egy oldalon állt. De ahogy alakultak a hírek, mert apámmal hallgattam az angol rádiót, lélekben átálltam és Horthyt irgalmatlanul eltalálta az agyaggolyócska. Azóta úgy gondolom, nem boldog az a nép, amely a többiekben keresi a bajok okát. Más, hasonló nagyságú népnél, mondjuk a hollandoknál egész más a mentalitás: harcoljunk meg a tengerrel; ha így nem megy, majd úgy megy. Miért kellene beleszólni abba, hogy az emberek mit mondanak, mit olvasnak, mit isznak, mit esznek vagy mit füstölnek? Ez a nép tudott fegyelmezett és tudott önálló is lenni. De ne túlozzunk; számomra érzékeny téma, hogy mi történt a zsidókkal. Európában a zsidók kétharmadát megölték, s ez az arány Berettyóújfalu nagyközségben is ugyanennyi volt. Hollandia nagyon jó ország ugyan, de ott is pontosan 68 százalék volt az arány.
- Van-e egyáltalán olyan, hogy egy nép jobb- vagy baloldali, vagy ezek mesterséges skatulyák?
- Vannak történelmi tapasztalatok, amelyek kétségtelenül igazolják azt a panaszosabb verziót, hogy az elnyomás nem szabad embereket szül. Az is igaz, hogy vannak időről-időre felkelések, forradalmak, de nem mindig viszik előbbre a civilizációt, lehet, hogy csak felégetik a kastélyokat. Többre becsülöm a dolgos előrehaladást és gyarapodást. Nem nagybirtokokat, a kis kertet szeretik, művelik a hollandok. A bizalom és a jóindulat nyilvánul meg, mindenki visszamosolyog rád. Itthon nehezebb ezt az érzést megtalálni.
- Nem bánta meg, hogy nem maradt külföldön, pedig volt rá lehetősége? Valahol azt mondta erre, hogy egy fa nem mozog, de a példái most is mind külföldiek.
- Van, ahol jobban csinálják. De már húszéves koromra teljesen egyértelmű volt...
- Német nyelvterületen nagyon elismert; 80. születésnapján a legmagasabb állami pozíciójú emberek köszöntötték, itthon viszont nem sokan, legalábbis állami pozíciójúak.
- Tudják, én nem Kádár Jánosban, Antall Józsefben vagy Orbán Viktorban lakom, hanem Budapesten. Ma is kellemetlen államunk és egy kellemes városunk van. Szeged is egész jó város és Pécsett is lehet élni, de a politikai felsőbbség mindig rátelepedett az országra. Szinte egész életemben így volt, kellemetlen kormányok alatt éltem. De a saját környezet valahogy jobban számít.
- Visszatérnénk oda, hogy ma miért nincs politikai képviselete az egykori demokratikus ellenzéknek?
- Ma is összejövünk, ez egy baráti társaság. De mit legyek én politikus, ha már vannak szabadságjogok és meg lehet vitatni a dolgokat a parlamentben? Értek én ahhoz, hogy 3 százalék vagy 4, nem is érdekel igazán? Ha a politikai szabadságjogok ki lettek vívva, mit kotnyeleskedjek a politikában? Könyvet írni jobban tudok, mint politikai szónoklatokat tartani. Meg unom is. Politikusnak lenni azt jelenti, hogy délelőtt azzal foglalkozom, de én délelőtt a saját dolgaimmal akarok törődni. Teljesen természetes, hogy akik a demokratikus ellenzékben voltak - írók, tudósok, egyetemi emberek -, visszamennek eredeti munkaköreikbe. Nem azért mondták, amit mondtak, mert abból akartak megélni.
- Ettől még befolyásolni akarják a politikát.
- Minden polgár szeretné befolyásolni. Mint polgárnak jogom van ehhez. De nem gondolom, hogy egy állandó politikusrétegnek kellene a fejem felett kialakulnia, amelynek eleve előnyöket kell juttatni. Sőt, azt gondolom, hogy aki miniszterelnök vagy köztársasági elnök lesz, szerényebben keres, mint korábban polgári mesterségében és ha visszatér szakmájához, megint jobban fog keresni. Nálunk persze ez épp fordítva van.
- 2014-ben ön is azok között volt, Heller Ágnessel, Radnóti Sándorral és másokkal együtt, akik szorgalmazták, hogy közös listán induljon az ellenzék.
- Ma is ezt gondolom. Talán a Klubrádióban, Bolgár Györggyel fecsegtem, amikor közhírré vált, hogy a szegedi polgármester, Botka László vállalná a miniszterelnökséget. Akkor azt mondtam, hogy én már nem nagyon akarok okos lenni, de kellene egy közös demokrata pártot csinálni. Csak annyi lenne, hogy demokrata párt. Ebben lehetnének platformok, meg részegységek, a különbséget hangoztató személyek és irányzatok is ezen belül helyezkedhetnének, de legyen ez egy demokrata párt. És az sem kutya, hogy ez az ember, aki méretével is kimagaslik, megnyerte a polgármesterséget egy aránylag nagy városban és nem bosszantotta fel nagyon a lakosságot. El tud igazgatni egy várost, ami nagyon komplex egység, az összes minisztériumnak megfelelő tevékenységi körökkel. Szerencsésnek tartom azt a francia gyakorlatot, hogy az országos vezetők korábban városok polgármesterei voltak. Alain Juppé ma is Bordeaux polgármestere.
- Lehet valódi esélye egy vágyott ellenzéki összefogásnak, hiszen vannak, akik Botkát is helyből elutasították?
- Amíg ilyenek a magyar ellenzékiek, addig így marad. Mérgelődhetnek, hogy másnak milliói vannak, nekik meg nincsenek, de azon is mérgelődnek, hogy egy másik ellenzékinek több perc jut a televízióban.
- Míg az ellenzék nem találja a vezetőjét, a mai hatalom teljesen egy személyre épül, aki a 2010-es győzelmekor új rendszerváltásról beszélt - a nap is másként süt, mondta.
- Ez bolond beszéd volt, aminek a lényege, hogy az a jó rezsim, amelyben én fogok kormányozni életem végéig. Ez egy vezéri államideál, igazából ilyesmiről a fasiszta államok beszéltek, de persze Sztálintól sem állt távol.
- Orbán ki is mondta, hogy illiberális államot szeretne.
- Nem liberális, tehát a szabadságjogokat nem első helyen tisztelő alaptörvényükből is kiderült mindez, amelyben nem szerepelnek a kultúra szabadságának paragrafusai sem. Lehet, hogy aránylag sikeresek azok a tekintélyelvű, parancsuralmi rezsimek Európa keleti felén, amelyek nem gyakorolták be a demokratikus játékszabályokat. Az alku tranzakciós folyamat, amely szerint én a lojalitásomat adom neked, ha te a szabadságomat, a biztonságomat adod cserébe. Az európai történelemnek ezek az alapvető felismerései többek között a reformáció és a katolikus egyház harcai során alakultak ki, ennek következtében Hollandiában vallási türelem lépett fel, az amerikai alkotmány pedig első helyre a hit és véleménynyilvánítás szabadságát állítja. Hogy a hit ne legyen se kötelező, se tilos. Ezekkel az alapvető elvekkel semelyik totalitarizmus nem összeegyeztethető. Ezért nem lehet Európában természetesnek tartani az olyan propagandákat, amelyek a gyilkosságot is támogató radikalizmust hirdetnek. Amikor 1990-ben a Nemzetközi PEN Club elnöke lettem, az egyik ügy az alexandriai világkongresszus volt. Tudni kell, hogy a PEN-nek nincs pénze, de az egyes országoknak presztízst jelent a világkongresszus és adnak arra, hogy a biztonságot garantálják. A PEN politikája az volt, hogy jó, odamegyünk Alexandriába, ha kiengeditek a börtönből azt a nyolc írót, akit becsuktatok. Ez meg is történt, Mubarak ekkor már oldani akarta a légkört. Két nap múlva ért bennünket meglepetés; a nyolc író, aki amúgy a Muzulmán Testvériséghez tartozott, kiáltványt tett közzé. Minden igazhitűt felszólítottak arra, hogy azt a fatvát, vagyis halálos ítéletet, amelyet Salman Rushdie-ra mondott ki Khomeini, ha tudják, hajtsák végre. Ezek után nem mentünk el Alexandriába.
- Csak a totalitárius rendszerekkel nem fér össze a hit és a vélemény szabadsága?
- Amikor a demokratikus ellenzék tagja voltam, úgy gondoltam, ha két alapvető jogom nem sérül - publikálhatom, amit írtam és szabadon utazhatok -, akkor maradok ebben az országban, mert megszoktam. Ezek a lehetőségeim ma is megvannak. Nem adok igazat a mai kormánynak nagyon sok mindenben, s az előző kormánynak sem mindenben adtam igazat. Gyurcsány Ferenccel barátságos viszonyunk volt, találkoztam vele néhányszor, de bíráltam bizonyos doktriner elképzeléseit. Például, hogy régiókká alakítsa a megyéket. De szabadság volt, általában az értelmiséggel szemben nem volt barátságtalan a környezet. A mostani rezsimet értelmiségellenesnek tartom, amely nem igazán tiszteli a szakmai értékeket. Pedig a Kádár-korszakban már megjelent a szakmai érték tisztelete. Ha egy rezsim nem meritokratikus, tehát nem érdem szerint méltányol, előbb-utóbb maga ellen bőszíti az értelmiséget, és rosszul fog járni.