Franciaország;Nagy László;férfi kézilabda világbajnokság;Xavier Sabaté;

2017-01-12 06:50:00

Tovább kell jutni a csoportból

Tegnap elutazott Franciaországba, a 25. férfi kézilabda-világbajnokság helyszínére, s a Németország elleni csoportmérkőzéssel holnap kezdi szereplését a tornán a magyar férfiválogatott. Az indulást megelőzően a szövetség a legjobb nyolc közé jutást jelölte meg célként, a lapunknak nyilatkozó Xavier Sabaté szövetségi kapitány és Nagy László csapatkapitány ugyanakkor óvatosságra int.

Két új főszponzorral vág neki a Franciaországban a házigazda és Brazília mérkőzésével már tegnap elkezdődő világversenynek a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) – számolt be róla a városligeti kávézóban szerdán tartott sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a szövetség első embere. Bejelentését követően a szervezet elnöke megjelölte a válogatottal szemben támasztott franciaországi célt is, amely szerint a nemzeti együttest a legjobb 8 közé várja az MKSZ.

Kocsisnál egyel óvatosabban fogalmazott Marosi László MKSZ-alelnök. „Elvárásként megfogalmazhatjuk a csoportkörből való továbbjutást a vb-n” – mondta, majd arra figyelmeztetett, hogy a nyolcaddöntőben az előzetes várakozások szerint akár már a végső győzelemre esélyes ellenfelet, például a legutóbbi vb-n második katari, de akár az olimpiai bajnok dán válogatottat is kaphatja a csapat.

Az együttes élére 2016 márciusában kinevezett szövetségi kapitány, a szövetségi munkájával párhuzamosan a Telekom Veszprém szakvezetői feladatait ellátó Xavier Sabaté első nagy nemzetközi tornájára készül kapitányként. A szakember a Népszavának úgy nyilatkozott, Magyarország készen áll a megmérettetésre. „Minden előírt feladatot elvégeztünk. Rendelkezünk két extraklasszis kapussal, a védekezésünk rendben van, így megfelelő alapunk van a támadásvezetéshez is. Ez különösen a felkészülés utolsó mérkőzésén, Egyiptom ellen mutatkozott meg. Persze a világbajnokságon minden más lesz, nehéz feladatok várnak ránk, ugyanakkor boldog vagyok, hiszen a rövid felkészülési idő ellenére is összeállt a csapat, a fiatal és rutinos kézilabdázók tökéletes egységet alkotnak.”

A lapunknak nyilatkozó Sabaté is tisztában van azzal, hogy a nyitómeccsen a regnáló Európa-bajnok Németország, majd a második körben a szintén jó erőkből álló Horvátország ellen nem Magyarország a mérkőzés esélyese, szerinte ugyanakkor inkább a riválisok játszanak eredménykényszerben. „Megígérhetem, hogy meccsről meccsre menni fogunk előre. Németország és Horvátország ellen sem mi vagyunk a favorit, így nyomás nélkül játszhatunk majd, szemben a nevesebb ellenfelekkel. Erős csapatunk van, amely a teljes mérkőzésen harcolni fog.”

Sabaté az MKSZ elnökségének elvárásával szemben – Marosi László alelnökkel egyetértésben – egyelőre a nyolcaddöntőig szeretne eljutni, reálisan értékeli a magyar kézilabdasport helyzetét. „Alapvető célkitűzés a csoportkörből való továbbjutás, s bekerülni a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőben aztán majd meglátjuk, mi lesz. Ne felejtsük el, hogy két évvel ezelőtt, az előző világbajnokság idején hol tartott a magyar kézilabda, így reálisan kell értékelni az esélyeinket. Mérkőzésről mérkőzésre a legjobbunkat kell nyújtani, s akkor elérhetjük a céljainkat.”

Nagy László: a magyar siker az elsődleges

A Népszavának nyilatkozó Nagy László, a magyar válogatott csapatkapitánya amondó, fenntartásokkal kell kezelni a felkészülési mérkőzések eredményeit, a mutatott játék mindenesetre biztató. A Veszprémben kézilabdázó átlövő szerint a keret ifjabb tagjai is lehetőséget kapnak majd a világversenyen, amelyre Nagy a legjobbakat kívánja korábbi veszprémi edzőjének, Carlos Ortegának is.

- Klubcsapatában, Veszprémben több válogatott csapattársára maratoni mérkőzésszám vár ebben a szezonban, decemberig éppen ezeknek a felét tudták le. Hogy érzi magát, milyen állapotban várja a vb-t?

- Óriási a ritmus, bár a karácsonyi pihenő valamelyest feledtetni tudta az őszi idény fáradalmait. A magam nevében elmondhatom, hogy mentálisan és fizikálisan is jól érzem magam, így is várom a vb-t. A sérülések szerencsére a csapatot és engem is elkerültek. Egy világbajnokságnak a hangulata mindig más, mint egy klubtornáé: rövid idő áll a rendelkezésünkre, amely remélhetőleg egy sikeres időszak lesz a válogatott életében.

- Bizakodásra adhat okot a felkészülési időszak, hiszen a magyar válogatott ígéretes játékot nyújtott a legutóbbi mérkőzésein. Milyen a hangulat az indulást megelőzően a csapat öltözőjében, mennyire ragad át a játékosokra ez az optimizmus?

- Kicsit talán csalóka a kép, hiszen ha a felkészülési időszak végén elmaradnak az eredmények, bizonyosan nem volna ilyen optimista a hangulat. Reálisan kell kezelni a felkészülési eredményeket, s mi játékosok így is teszünk: senkit sem megbántva, azért mégsem a világválogatott ellen léptünk pályára. A Dánia és az Izland elleni találkozó jó mérce volt, hiszen hasonló képességű csapatokkal bizonyosan fogunk találkozni a világbajnokságon is. Biztató lehet, hogy velük szemben megálltuk a helyünket annak ellenére is, hogy a dánoktól háromgólos vereséget szenvedtünk, összességében viszont jó volt a játék képe, úgyhogy ehhez kell tartani magunkat. Ha ott tudtunk jó teljesítményt nyújtani, akkor a világbajnokságon is hasonlóan kell szerepelnünk.

- Mi vár a csapatra a csütörtöki, mérkőzés nélküli napon?

- A szerdai elutazást követően csütörtökön már Franciaországban edzünk, majd videóelemzések következnek. Pénteken pedig az első mérkőzésünk – rögvest Németországgal szemben, ami nagyon nehéznek ígérkezik, ugyanakkor nem fogunk feltett kézzel nekimenni annak a meccsnek és könnyen megadni magunkat. Addig még rengeteg információhoz fogunk jutni a videók által, a rendelkezésre álló időben igyekszünk minden tekintetben felkészülni a soron következő ellenfelekből.

- A rutinos játékosok mellett mennyi szerepet szánhat Xabaté a keret fiatalabb tagjainak?

- Világos volt itt a felkészülési mérkőzések többsége során is, hogy a szövetségi kapitány él a rotáció adta lehetőségekkel, így a keret fiatalabb tagjaira is ugyanolyan feladat vár, mint a rutinosabb, idősebb játékosokra. A fiatalok a felkészülés időszakában is éltek a lehetőséggel, így biztos vagyok benne, hogy Franciaországban is megkapják az esélyt a bizonyításra.

- Végezetül, némileg elvonatkoztatva a magyar válogatottól, Carlos Ortega személyében a Japán együttest volt veszprémi edzője irányítja a tornán. Mit üzenne a szakembernek, barátjának?

- Sok sikert kívánok a Japán válogatottnak is a világbajnokságon. Természetesen Ortegának is, akivel mint volt veszprémi edzőmmel, valamelyest személyesebb, mélyebb is a kapcsolatom. Ugyanígy a legjobbakat kívánom minden barátomnak, aki a vb-n részt vesz: eredményes felkészülést, sikeres tornát, mi pedig magától értetődő módon a magyar kézilabda-válogatott sikerét helyezzük előtérbe.