Befagyott a tenger - 50 éve nem volt erre példa!

Publikálás dátuma
2017.01.12. 18:11
A kép csak illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
A fekete-tengeri Burgasz bolgár kikötővárosánál befagyott a tenger, erre több mint 50 éve nem volt példa - közölte csütörtökön a dir.bg bolgár hírportál.

Burgasznál az elmúlt évszázadban háromszor fagyott be a tenger, a jelenséget most a kikötőváros tengerparti Szerafovo negyedéből lehetett jól látni. A jégpáncél a parttól számított nagyjából 30 méterig terjed, és a tartósan fagypont alatti hőmérséklet miatt folyamatosan vastagodik. Az Anasztázija nevű hajó, amely nyáron turistákat szállít Szent Anasztázija szigetére, jégszoborra emlékeztet - írta a városi önkormányzat sajtóirodája közleményében.

Öt év óta először jég borítja a Várnai-tavat is, január 10-én pedig befagyott a Marica folyó Szvilengrádnál és Dimitrovgrad térségében. Ilyesmi már évtizedek óta nem történt. A fekete-tengeri partvidék befagyása rendkívül ritka jelenségnek számít, a 20. században ez mindössze négy-öt alkalommal történt meg.

Szerző

Közbeszerzések százait nyerték el törvénytelenül Tolnán?

Az LMP társelnöke szerint nem is kell titkos tárgyalások résztvevőjének lenni ahhoz, hogy valaki törvénytelenül nyerjen el közbeszerzéseket, Tolna város önkormányzatának egyik közgyűlési jegyzőkönyve azt bizonyítja: nyíltan is lehet beszélni az uniós források lenyúlásának módszereiről. 

Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egy 2008-as esetet ismertetett. Mint mondta, az akkori fideszes többségű közgyűlés ülésén Csikesz Tamás egy pályázat ingyenes előkészítését vállalta, ehhez azonban - törvénytelenül - azt kérte: a hivatal vállaljon kötelezettséget arra, hogy társaságával végezteti el a munkát.  

Arra a felvetésre, hogy a közbeszerzést hogyan kerülhetnék meg, Csikesz Tamás az LMP politikusának ismertetése szerint azt felelte: a képzés, az árubeszerzés és az elemző szolgáltatás értékét külön-külön felszámolva elkerülhető a közbeszerzés, de ha mégis szükség lenne arra, szinte biztos lesz benne, hogy cége lesz az egyedüli pályázó, mert szerinte csak cége rendelkezik ehhez a megfelelő minősítésekkel. 

Hadházy Ákos összefoglalva azt mondta: ezzel az érintett két törvénytelen módszert is ismertetett: az összejátszáson alapuló feladatleírást, és a részekre bontást a közbeszerzést elkerülése érdekében. 

Az LMP társelnöke ugyanakkor arra is rámutatott: az ajánlattevő cégnek számos esetben saját alkalmazottai által alapított cégek teremtettek konkurenciát, a közöttük lévő kapcsolatot Hadházy Ákos szerint az bizonyítja, hogy ugyanaz a számlavezető bankfiókjuk vagy a könyvelőjük. Így a társaság mintegy 400 közbeszerzést nyert el összesen csaknem 5 milliárd forint értékben.

Szerző
Témák
Hadházy Ákos