Serie A;20. forduló;

2017-01-17 06:52:00

Élesedik az olasz verseny

Négy győztesen megvívott bajnoki mérkőzés után némileg meglepő, 2-1-es vereséget szenvedett vasárnap este Firenzében az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) listavezetője, a Juventus. A címvédő torinóiak legyőzésével a firenzeiek a kilencedik helyre léptek elő. 

A lilák az 54. percben Nikola Kalinic és Milan Badelj révén már kétgólos előnyre tettek szert. A vendégcsapat Higuaín révén ugyan hamarosan szépített, egalizálni már nem tudott – vagy ha jobban tetszik, a házigazda megőrizte a fórt. Bár a bajnokcsapat a decemberi – egyébként elveszített – szuperkupadöntő miatt egy meccsel kevesebbet játszott riválisainál, szezonbeli negyedik veresége után egyetlen pontot őrzött meg előnyéből.

„A sorsunk még még mindig a mi kezünkben van, hiszen potenciálisan négypontnyi előnnyel vezetünk. Látni kell, hogy a Juventus ellen mindenki kettőzött erővel küzd – mint tette azt a Fiorentina is –, így biztosak lehetünk benne, hogy a folytatásban is minden pontért meg kell majd harcolnunk” – közölte a vereség után Massimiliano Allegri, a Juventus trénere.

Serie A, 20. forduló: Crotone-Bologna 0-1, Internazionale-Chievo 3-1, Cagliari-Genoa 4-1, Lazio-Atalanta 2-1, Sampdoria-Empoli 0-0, Sassuolo-Palermo 4-1, Napoli-Pescara 3-1, Udinese-Roma 0-1, Fiorentina-Juventus 2-1. 

Az élcsoport: 1. Juventus 45 pont (19 mérkőzés), 2. Roma 44 (20), 3. Napoli 41 (20), 4. Lazio 40 (20).