Fizetésképtelen az Alexandra

Publikálás dátuma
2017.01.17. 06:47
Az Alexandra veszte az egész könyvszakmára hatással lehet FOTÓ: NÉPSZAVA
Nem lehet benntartani a könyvpiacon az Alexandrát, Matyi Dezső könyvbirodalma összeomlani látszik, mondta lapunknak Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke. Matyi körlevelet írt, amelyben azt írja, nagykereskedelmi cégének 3,8 milliárddal tartoznak, így nem tud fizetni a könyvkiadóknak. Azok válaszul visszahívják könyveiket az Alexandra üzletekből, amelyeknek üzemeltetése körül is vita van.

Évek óta bajban van Matyi Dezső cégbirodalma, a gondok egyre nagyobbak az Alexandra könyváruház hálózata körül. Egy, a HVG internetes felületén tegnap megjelent cikk szerint a pécsi üzletember január 12-i keltezéssel, saját aláírásával küldött szét leveleket a hazai könyvkiadónak és viszonteladónak arról, hogy nem tud fizetni. A körlevélben az áll, hogy azért nem tud utalni, mert nagykereskedelmi cégének, a Könyvbazár Kft.-nek egy cég 3,8 milliárd forinttal tartozik, s attól többszöri felszólítás és egyezkedés ellenére sem tud pénzt kicsikarni.

A mizéria hatására a Libri, a Líra és a Kossuth könyvkereskedő cégek úgy döntöttek, visszahívják könyveiket az Alexandra bolthálózatból, amelyeket a Könyvbazár Kft. lát el kiadványokkal. Ez a hálózat számára olyan veszteség lehet (háromezer különböző kötet több száz, illetve ezer példányáról van szó), amelybe valószínűleg teljesen beleroppanna. Úgy hírlik, az érintett könyvszakmai szereplők által körülbelül 5 milliárd forintra becsült tartozást amúgy sem tudná rendezni a cég.

Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke és a Kossuth Kiadócsoport igazgatója a Népszavának azt mondta, tegnapi többórás elnökségi ülést tartottak a MKKE-ben az Alexandra körül kialakult botrány miatt. Lapunknak arról beszélt, az Alexandra cégcsoport boltjait üzemeltető Rainbow Kft. és a könyv-nagykereskedelmi funkciót ellátó Könyvbazár Kft. között roppant nagy és áthidalhatatlan konfliktus támadt. Elmagyarázta, a Könyvbazár nagykereskedelmi cég, amelynek rendszerébe hatvan könyvüzlet tartozott, de ezek közül ötvenhat üzemeltetését a Rainbow átvette.

„Matyi Dezső beengedett egy Wolf Kft. nevű céget ötven százalékban, s ebből van az igazi konfliktus. Matyi a meghallgatásunkon közölte, hogy a múlt héten büntetőfeljelentést tett a Rainbow Kft. képviselői ellen, csalás és okirat-hamisítás vádjával. Elmondása szerint a Wolf Kft. jogellenesen szerezte meg a Rainbow Kft. ötven százalékos üzletrészét” – monda el lapunknak.

A könyves szakember elmondása szerint a Rainbow Kft. pedig azt állítja, a Könyvbazár Kft. súlyos tartozásokat halmozott fel vele szemben. „Kivétel nélkül minden kiadónak a Könyvbazárral van szerződése, a Rainbow-val viszont senkinek sincsen jogviszonya” – szögezte le. Hozzátette, a MKKE kapott egy írásos anyagot az érintett szereplők ügyében, de annak vádjai az elnökség számára kellő ismeret hiányában átláthatatlanok.

„Ez egy háború. Matyi Dezső pedig elvesztette a döntő befolyását a boltjai felett. Az Alexandrát, most úgy látom, nem lehet bent tartani a piacon. Irgalmatlanul nagy tartozásaik vannak. Egyébként is, olyan, hogy Alexandra, már nincs. Csak könyvesházról és önálló kiadóról beszélhetünk. Ott van az Európa, mint önálló kiadó, egy Nebuló nevű cég, a Könyvbazár, mint nagyker, boltüzemeltetőként a Rainbow. A szállítás és az informatika is külön kft-ben van. Szóval, ez már egy szétboncolt cég, amibe már kevés reményünk van. Kétéves laufot adtunk a Könyvbazárnak” – közölte Kocsis András Sándor, aki azt is mondta, a botrány nagy hatással lehet az egész könyvpiacra.

Szerző

Éreztem a kirekesztettséget

Publikálás dátuma
2017.01.17. 06:46
Szalay Kriszta a Maradjunk annyiban című produkció próbáján FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Maradjunk annyiban címmel ma mutatják be a Centrál Színházban azt a produkciót, amit Szalay Kriszta annak alapján írt, hogy öt napot hajléktalannak öltözve töltött az utcán. Azt mondja, elkerülték, nem néztek rá. A villamoson odébb mentek. Ha valakitől megpróbált segítséget kérni, azonnal két métert hátráltak tőle.

- Az elesettekkel kapcsolatos empátiája, érzékenysége közismert, így az, hogy hajléktalanokról készít előadást, akár logikus fejleménynek is tekinthető.

- Számomra nem volt logikus, ez inkább csak úgy jött. Erre nem készültem. Nem tudtam, hogy 54 évesen egyszer csak találok egy hajléktalan nőt, aki nekem erőt ad, és általa szeretnék én is másoknak erőt adni. Azt sem tudtam, hogy 54 évesen fogom magam, és kimegyek az utcára.

- Mi vette rá erre?

- Vannak „hívásaim”, bár tudom, hogy ez így hülyén hangzik. Harmincévesen például láttam egy riportot, hogy lélegeztető készülék kell, mondtam, ha ráérek, gyűjtök hozzá pénzt. És egy év múlva pont ráértem, gondoltam, hogy no, itt az idő. Lakatosné, Jutkával hallottam egy riportot nyáron, akkor nem értem rá, tanítottam, rendeztem, ősszel viszont megkerestem Jutkát, októberben találkoztunk, és a következő héten már kint voltam az utcán.

- Mi fogta meg a riportban?

- Ott ültem a hőségben a kocsimban, és potyogtak a könnyeim, amikor hallgattam. Tele van életenergiával, tele lélekkel, elképesztően érzékeny, nagyon okos, én nem is értem, hogy miért nem ő vezeti az országot. Kicsit persze túlzok, de az biztos, hogy nincs a helyén.

- Ha ilyen, ahogy lefestette, akkor miért nem jut egyről a kettőre?

- Hát azért, mert, ha nincs lakcíme, akkor nem kap munkát. Van, aki már elfáradt. Jutka 26 éve van az utcán, illetve már kunyhóban lakik, amit ő épített lemezekből. De nem tud tovább lépni.

- Lakcím nélkül nem lehet munkát vállalni?

- Nem. Ezt jártam végig azalatt az öt nap alatt, míg kint voltam az utcán. Mindig jöttek az ötletek, hogy hogyan lehet információt szerezni egy első nap az utcára került hajléktalannak. Szembejött egy utcaseprő, és megkérdeztem tőle, hogyan lehet munkát találni. Az a nap arról szólt, hogy gyakorlatilag fényképes önéletrajz kell hozzá, e-mailban elküldve. Aztán vagy behívnak vagy nem. Alkalmi munkát nem lehet találni, ha valakinek éppen sikerül mondjuk havat lapátolni, akkor annál sokkal többet össze tud koldulni például a Fedél nélkül című lappal.

- A hólapátoláshoz is fényképes igazolvány kell, e-mailen elküldve?

- Igen. Kérdés, hogy a hajléktalan hogyan tud e-mailt küldeni, és hogy tudják visszaértesíteni. Megkeresett a Fővárosi Közterület Felügyelet vezetősége, hogy ha én megtapasztaltam már ezt a rosszat, akkor megpróbálnak segíteni. Azt javasolták, hogy küldjem el az önéletrajzokat én, igyekszem közvetítő csatorna lenni. És engem hívnak vissza, hogy akkor valahogyan érjem el őket. Hogy érjem el őket?

- Egy részüknek azért van mobilja.

- Egy részüknek van, de ha éppen ellopják, akkor pedig nincsen. Van aki ügyesen csinálja, jól kukázik, csak sikerül időnként munkát találnia. Netán felkarolja a környezet, mert szerencsére erre is van példa. És van, akinek nem is kell mobil, semmi nem kell neki, mert már feladta. Jutka nem adta fel. Én az ő történetével, gondolkozásával, erőt akarok adni az embereknek. Azoknak is, akik melegben vannak, dolgoznak, és lehet, hogy mégsem örülnek annak, amiben részük van.

- Jutka 26 év alatt miért nem tudott kikecmeregni a hajléktalanságból?

- Időnként megpróbált kikecmeregni. De volt, hogy ő is elvesztette a fonalat, rákos is volt, alkoholista is. Aztán ezekből is talpra állt.

- Naponta látjuk a hajléktalanokat az utcán. Milyen plusz tapasztalatot jelentett, hogy kiment közéjük?

- Nem közéjük mentem, hanem kimentem a társadalomba hajléktalannak öltözve.

- Tudom, hogy még a fogait is befestette, hogy minél lerobbantabbnak nézzen ki.

- Igen. És a bőrömön éreztem a kirekesztettséget. Elkerültek, nem néztek rám. Ha például valaki mellett elmentem, és a padon volt mellette valami, tuti, hogy magához ölelte, nehogy ellopjam. A villamoson odébb mentek. Ha valakitől megpróbáltam segítséget kérni, először azonnal két métert hátrált. Majd amikor megpróbáltam kedvesen beszélni hozzá, lehet, hogy oldódott. Megtapasztaltam, hogy a többségi társadalom félelmeit kell oldani, és fel kell ébreszteni az emberekben a tenni vágyást. Nem csak pusztán a hajléktalanok megsegítésére. Sem az előadás, sem az utcára való kimenetelem nem csak arról szól, hogy na tessék jó embernek lenni, tessék segíteni. Azt fogalmaztam meg, hogy ugyanúgy, ahogy a Kapcsolda, a fogyatékkal élők elfogadásáról szóló programmal összefüggésben is kiderült, a többségi társadalmat, az úgymond egészséges társadalmat kell fejleszteni. Hogy önmagukat megismerjék, megszeressék az emberek, és onnantól fogva majd másokkal is tudnak törődni. A sok-sok szorongás és félelem miatt rettegnek mindentől. Jutka is néha kap különböző munkákat, de mint hajléktalant, kihasználják. Sokkal kevesebbet fizetnek neki, mint amennyit például egy rendes bejárónőnek fizetnének.

- Azoknak a munkáknak a nagy része, amiket a hajléktalanok kapnak, gondolom, feketemunka.

- Feketemunka, amit kifizetnek, vagy nem fizetnek ki. Mellőlem is vittek el feketemunkára, és rettegtem, hogy szegényt kifizessék. Az is előfordul, hogy megverik őket, amikor a pénzt próbálják elkérni. Ráadásul a feketemunka arról szól, hogy olcsó munkaerőt keresnek, tehát nem hogy segítenék a hajléktalanokat, hanem még alávágnak nekik, fillérekért güriztetik őket.

- Azért félünk a hajléktalanoktól, mert attól tartunk, hogy ellopják valaminket, megtámadnak bennünket, vagy netán attól rettegünk, hogy mi is hasonló sorsra juthatunk?

- Ezektől mind tarthatunk. Én például második nap feltettem magamnak a kérdést, mi lesz, ha ismerőssel találkozom? Akkor, ott, abban a pillanatban jött egy ismerős. Minimum 20 ismerőssel találkoztam. Volt olyan, egykori tanítványom, aki szembe jött velem az utcán, és nem nézett rám.

- Nem ismerte önt meg, vagy megismerte, csak nem akart egy hajléktalanra nézni?

- Szerintem nem akart egy hajléktalanra nézni. De utóbb kiderült, volt olyan, ráadásul nem is ismerem, aki körtelefont indított, mert ő felismert, és arról szólt a telefonálgatása, hogy Szalay Kriszta lecsúszott, és miért nem segít neki valaki. Az nem jutott eszébe, hogy odajöjjön hozzám. Valószínűleg a legtöbbeket az zavar, nem tudják, hogy hogyan segítsenek. Ez valószínűleg még sokkal bonyolultabb, mint a fogyatékkal élők elfogadása. A Kapcsoldát is azért találtam ki, hogy átugorjuk a „mit kezdjek vele?” szakaszt, és az ezzel járó félelmeket. Már az gondot okoz, hogy egyáltalán szóba elegyedjenek-e az emberek a hajléktalanokkal, de aztán rendszerint nem akarják hallgatni, hogy miért jutott ide. Mindenkinek megvan a maga terhe, és azt gondolják, hogy nem tudják megoldani a lecsúszottak problémáját. És általában nem is tudják.

- Ahogy általában nem tudjuk megoldani a munkanélküliek, vagy a menekültek problémáját sem.

- Nem tudjuk, szóval ez egy „cakkumpakk” rettegés.

- A menekültek esetében nyilván a sok ismeretlentől is félünk.

- Hát igen, de az esetükben bedobnak egy gumicsontot, és éppen attól félnek az emberek, amit bedobnak. Ilyenkor igaznak élik meg azt is, ami nem az. Tőlem gyakran kérdezik, hogy a hajléktalanok helyzetét miért nem oldja meg a politika? Szerintem nem szabad azzal foglalkozni, ki mit nem csinál, hanem tenni kell, ki mit tud. Gyönyörű összefogások vannak most is a hideg kapcsán. De nem ezek jelentik a megoldást, ezek csak a lyukakat tömködik. Látjuk a hajléktalanokat, de nem látjuk a milliónyi szegényt. A felesleges pénzkidobálások helyett lehetne valami tartalmas dolgot csinálni. A prágai például nagyon jó modell. Lakásba költöztetik a hajléktalanokat, munkát adnak nekik, előtakarékosságra késztetik őket.

- Hogy van ennyi lakás?

- Magyarországon, tudtommal, négyszázezer üres önkormányzati lakás van, és negyvenezer a regisztrált hajléktalanok száma. Prágában az önkormányzati lakásokon kívül az önkormányzat még bérel is lakásokat. Pénzt fektet abba, hogy ne legyenek emberek az utcán.

Szerző

Utolsó kívánság: egy könyv

Publikálás dátuma
2017.01.17. 06:45
Molnár Miklós az utóbbi években a regényírásra adta a fejét FOTÓ: NÉPSZAVA
A nemrégiben hetvennyolc évesen elhunyt Balázs Béla-díjas tévéoperatőrnek és fotóművésznek Molnár Miklósnak az utolsó kívánsága az volt, hogy megélhesse Végső forgatás című regényének megjelenését. Az álma teljesült, Miklós a művét a kezébe vehette, de egy héttel később elhunyt. Életének nagy részét a filmezés tette ki, de utolsó éveiben az irodalom világa felé fordult.

Molnár Miklós egész életét végigkísérte a filmezés és a mozi szeretete. Élete nagy részét a Magyar Televíziónál töltötte, ahol 1961-től dolgozott mint vezető operatőr, majd nyugdíjba vonulása után filmezés témájával foglalkozó könyvei jelentek meg. 1995-ben a Videóvarázs című művében filmrajongóknak írta meg hogyan készíthetnek otthon trükkfelvételeket a saját kamerájukat használva. 2005-ben egy olyan albumot adott ki, melyben magyar hírességekről, többek közt Eszenyi Enikőről, Puskás Öcsiről és Jancsó Miklósról készített háromdimenziós felvételeket.

Molnár Miklós már gyerekkorában rajongott a mozi nyújtotta csodákért. Még 1952-ben tizennégy éves korában olvasta a Színház és mozi című újságban, hogy a fővárosban megnyitott a „Plasztikus mozi” (a mai Toldi mozi), melyben térhatású filmeket vetítenek. Meggyőzte a szüleit, hogy utazzanak fel Pestre, így már gyermekként élvezhette a háromdimenziós mozizást.

Nagy hatást gyakorolhatott rá az élmény, mivel később Miklós rögzítette a hazai televíziózás első 3D-s felvételét. 1973-ban Szentgyörgyi Albert Magyarországra látogatott, akit ő és a stábja két napon át interjúvolt a Margitszigeti Nagyszálló halljában. Az egyik forgatási szünetben megkérdezte Szentgyörgyit, hogy készíthet-e róla térhatású felvételt a jövő tévénézőinek, mire a professzor igent mondott. Így két kamera segítségével megörökítette a tudóst.

Az utóbbi években a regényírásra adta a fejét. A filmezés szeretete azonban az írás során is meghatározónak bizonyult. A tavaly megjelent Filmszakadás című könyvében egy valós személyről, egy eltűnt mozigépészről írt. A sztori a második világháború után játszódik Miklós szülőfaluján, Dunavecsén, ahol a város járásbíróságán dolgozó férfiről kiderül, hogy titokban mozigépész is, és egy olyan fotográfiai eszközt talált fel, mellyel meg tudta kettőzni a képen szereplő személyt.

Miklós gyerekkorából személyesen ismerte a férfit, de később megtudta, hogy a gépészt elvitte az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), feltehetőleg mert a találmányával nyugatra akart menekülni. A férfi ugyancsak járásbíróságon dolgozó szerelme B-listára került, Dunavecsén már nem vállalhatott munkát, így Londonba repült, ahol bébiszitterként, majd nyelvtanárként tanított. A valóságban a szerző 2000-ben találkozott a gépész volt barátnőjével, aki elmesélte a történetet, miszerint az ÁVH 1951. március 1-én disszidálás gyanújával letartóztatta a férfit, aki húsz nappal később elhunyt. Miklós ekkor úgy döntötte, hogy megírja az eltűnt mozigépész és szerelme történetét, de regényében másképp alakítja a sorsukat.

Utolsó könyvében folytatta a pár történetét, ezúttal tágítva a történet horizontját. A hősök immár Dunavecsétől Londonon át egy skóciai kitérővel egészen Kaliforniáig utaznak, majd az 1956-os forradalom idején visszatérnek hazánkba, ahol Mosonmagyaróváron, Budapesten és végül Dunavecsén járnak. Több híresség is feltűnik a történetben, a hősök Londonban a 6:3 legendás csapatának több tagját is látják, Hollywoodban találkoznak színészóriásokkal, mint Elizabeth Taylorrel és a világ ellen lázadó James Deannel, és a hírhedt náci orvos, Josef Mengele is szerepet kap a regényben.

Molnár Miklós nemcsak a könyveiben, de a valóságban is romantikus típus volt. Feleségével, Hegedős Piroskával 1971-ben egy forgatáson ismerkedett össze a Balaton közelében, Kisbárapátiban. Mindketten a Magyar Televíziónál dolgoztak, Miklós mint operatőr, Piroska mint rendezőasszisztens, és a stábbal Kisbárapátiban rendhagyó módon egy disznótorról kellett forgatniuk. Egy hét múlva Piroska lakására egy futár egy csokor vörös szegfűt vitt, melyről kiderült, hogy Miklós küldte. Aznap este a pár együtt táncolt egy összejövetelen, két év múlva egybekeltek.

Tavaly tavasszal mikor megjelent az operatőr első regénye, a férfi rögtön nekifogott a folytatás megírásának. A könyvet idén ősszel fejezte be, azonban az utolsó javításokat már a kórházi ágyban végezte el. A kiadóval karácsonyra tervezték, hogy megjelenik a kötet. Miklós azonban sietett, így a könyv hamarabb elkészült. Mikor a kiadó vezetője, Köves József kihozta a regényt a nyomdából, rögtön hívta telefonon Piroskát, aki taxival sietett a kórházba. Mikor Miklósnak odaadta a könyvet, a férfi büszkén emelte azt fel, mondván: „Itt van a könyvem. Könyvet írtam!"

Molnár Miklósnak az utolsó hónapokban az írás adott erőt. Piroska sosem fogja elfelejteni a pillanatot, mikor férje kezébe vette a kész regényt: „Aznap Miki megfiatalodott. Egy csoda nap volt" jegyezte meg az operatőr özvegye.