Orbán-kormány;előválasztás;

2017-01-17 14:54:00

Így győznék le Orbán Viktor rendszerét

Online előválasztást javasol az általa demokratikusnak tartott pártok számára a Magyar Liberális Párt, hogy ennek során válasszák ki 106 képviselőjelöltjüket illetve a közös miniszterelnök-jelöltet.

Bősz Anett keddi, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, a demokratikus ellenzék csak akkor képes legyőzni "Orbán Viktor rendszerét", ha közös programot készítenek és a 106 egyéni választókörzetben is közös jelölteket állítanak. Ennek érdekében elképzeléseiket elküldik az általuk demokratának tartott, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártoknak, vagyis az MSZP-nek, az LMP-nek, a PM-nek, a DK és az Együttnek, valamint Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselőknek.

A Liberálisok ügyvivője az előválasztást úgy írta le, hogy arra bármely szavazásra jogosult magyar állampolgár regisztrálhat. A regisztrációt személyesen kellene megtenni az erre kijelölt pontokon, hogy ne lehessen nem létező emberek nevében szavazatokat leadni, de a voksolás már online történne - mondta. A személyes regisztrációval azt is meg szeretnék akadályozni, hogy "más politikai szándékkal érkező emberek felborítsák" az előválasztást - tette hozzá, de kérdésre válaszolva elismerte, a jelentkezőktől nem kérdezhetik meg, hogy kire akarnak szavazni.

A politikus hangsúlyozta, javaslatuk legfontosabb része nem a pozíciók szétosztására vonatkozik, hanem arra, hogy hogyan tudják közösen lefektetni egy új jogállam, egy demokratikus intézményrendszer és egy nyugatpárti ország programját.

Kiemelte, hogy a valódi választásig várhatóan hátralévő 15 hónap feléig, körülbelül augusztusig, meg szeretnék találni a közös jelölteket. "Nem szólhat arról a következő 15 hónapunk, hogy kirekesztjük egymást", a választásokig hátralévő időszaknak arról kell szólnia, hogy "miben vagyunk egyek" - érvelt az ügyvivő.

Elég volt abból, hogy kivel nem működünk együtt, azt kell megnézni, hogy kivel tudunk közös alapot lefektetni - válaszolta arra a kérdésre, hogy a DK már korábban jelezte, nem kíván összefogni a Liberálisokkal. Minden demokrata ellenzéki politikusnak alázattal kell viszonyulnia a jelenlegi helyzethez, mert önállóan senki sem képes legyőzni Orbán Viktort. Az összefogás akkor válik lehetőséggé, ha senki nem akarja kirekeszteni a másikat - fogalmazott Bősz Anett.