hulladék;tárgyalás;Vlagyimir Putyin;Világgazdasági Fórum;Donald Trump;hivatali eskü;közvélemény-kutatások;

2017-01-18 06:32:00

Oroszország mielőbb tárgyalna Donald Trumppal

Donald Trump elkötelezett a globalizáció és a szabadkereskedelem mellett – jelentette ki kedden a jövendő washingtoni adminisztrációt képviselő Anthony Scaramucci Davosban, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök beszédével nyílt meg hivatalosan az idei Világgazdasági Fórum rendezvénysorozata. 

Scaramucci, aki korábban egy befektetési alapot vezetett, beszédében hangsúlyozta, a nemzetközi politikai-gazdasági elit „félreértette” a megválasztott amerikai elnököt, s ez a vélekedés megváltozik, amint Trump pénteken hivatalba lép – jelentette a londoni Financial Times. Scarmucci cáfolta azt is, hogy a milliárdos, aki „elavultnak” minősítette a NATO-t, a katonai szövetség szétverésére törekednek. A Trump képviseletében felszólaló pénzügyi szakember nem győzte hangsúlyozni, hogy a milliárdos üzletbarát politikát követ majd.

Nagy reményeket fűz Trump hivatalba lépéséhez az orosz vezetés. Szergej Lavrov külügyminiszter tegnap, moszkvai sajtóértekezletén hangsúlyozta, Oroszország kész tárgyalásokat kezdeni a Trump-adminisztrációval, de előtte szeretnék látni azt az ajánlatot, amely szerint nukleáris fegyverzetcsökkentési megállapodásért cserébe feloldanák az Oroszország elleni szankciókat. Moszkva kész lenne felújítani a stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat, amelyeket, sok mással együtt, az Obama-kormányzat félbeszakított. (A Krím annektálására válaszul döntött Washington a szankciókról és a tárgyalások megszakításáról.)

Az orosz külügyminiszter üdvözölte, hogy Trump beiktatása után mielőbb találkozna Putyinnal. Az orosz elnök is megszólalt tegnap, a moldovai elnökkel tartott közös sajtóértekezletén „megalapozatlan hamisítványnak” nevezte a Trump-dossziét, mint mondta, a milliárdos magánemberként járt Moszkvában, nem tudtak politikai ambícióiról, cáfolta, hogy követte volna az orosz titkosszolgálat.

Putyin elmondta, soha nem találkozott Trumppal, nem ismeri, nincs alapja, hogy bírálja vagy védelmébe vegye. Ám mégis ez utóbbit tette, amikor hangsúlyozta, szerinte a hamis vádakkal politikai ellenfelei akarják aláásni a megválasztott amerikai elnök hitelességét.

Négy évtizede a legnépszerűtlenebb
Friss közvélemény-kutatások szerint Trump mélyponton lévő népszerűséggel teszi le a hivatali esküt. A CNN/ORC felmérése szerint az amerikaiak 53 százaléka negatívan ítéli meg a megválasztott elnököt, miközben 44 százalék tekint pozitívan a milliárdosra.
A Washington Post/ABC News ennél is rosszabb eredményt mért, náluk Trump támogatottsága 40 százalék körüli, a megkérdezettek 54 százaléka ugyanakkor negatívan tekint a milliárdosra. A Post szerint az elmúlt négy évtized elnökei közül messze Trump a legkevésbé népszerű. Ahogy az elnökválasztási kampány idején készült felméréseket, a milliárdos a legutóbbi közvélemény-kutatásokat is elutasítja. Trump tegnap Twitter-üzenetben tiltakozott, mondván, ugyanazok készítették a felmérést, akik korábban a „hamis” elnökválasztási közvélemény-kutatásokat. „Ezeket ugyanúgy meghamisítják, mint a korábbiakat” – írta a milliárdos.
Trump korábban is számtalanszor állította, hogy elfogultak a Hillary Clinton fölényét mutató adatok. A milliárdos végül 2,8 millióval kevesebb szavazatot kapott, mint a volt First Lady, de biztos többséget szerzett az elektori kollégiumban.