uniós támogatás;csalások;uniós pénzek;

2017-01-18 10:56:00

Uniós pénzt ígérve verték át ügyfeleiket Szegeden

Vádat emelt az ügyészség három csaló ellen, akik kenőpénz fejében több tíz millió eurós vissza nem térítendő uniós támogatásokat ígértek - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a három embert üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A vádirat szerint az első esetben a csalók mintegy 22 millió euró "másodleosztású uniós vissza nem térítendő" támogatás ígéretével kerestek meg két sértettet. A sértettek a vádlottak iránymutatásai alapján 2009-2010-ben Montenegróban, Szlovákiában, Ausztriában bankszámlákat nyitottak, de nem jutottak pénzhez. A vádlottak több éven keresztül folyamatosan hitegették őket a támogatással, anélkül hogy annak megszerzésére lehetőségük lett volna.

Egy másik sértettnek 2010 tavaszán logisztikai beruházásokra 10 millió euró vissza nem térítendő támogatást, illetve kedvező kamatozású hitelt ígértek, kétmillió forint fejében. A fejlesztési forrást ebben az esetben sem fizették ki, a vádlottak szándéka kizárólag a sértett megtévesztése volt. A harmadik esetben a vádlottak egy turisztikai beruházáshoz több millió eurós uniós támogatás megszerzésének lehetőségével keresték fel a sértettet. Előbb 50 ezer forintot, majd 1200 eurót kértek tőle.