Trump meghívást kapott a következő NATO-csúcsra

Jens Stoltenberg NATO-tőtikár az észak-atlanti szövetség nevében gratulált a 45. amerikai elnök, Donald Trump beiktatásához pénteken Brüsszelben kiadott közleményében.

Stoltenberg ebben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a NATO 1949-es washingtoni megalapításától kezdve vezető szerepet töltött be a katonai szövetségben és továbbra is kimutatja "sziklaszilárd" elkötelezettségét a közös biztonság mellett.
Aláhúzta, a NATO a történelem legsikeresebb szövetsége, amelynek erőssége jó az Egyesült Államoknak és Európának egyaránt.

Stoltenberg reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megkezdheti a szövetséget megerősítő közös munkáját Donald Trump elnökkel az olyan változó kihívásokra való válaszadás érdekében, mint a terrorizmus, valamint a szövetségesek közötti tehermegosztás kérdésében.

Nyilatkozata szerint az új amerikai elnök részvételével még idén NATO-csúcstalálkozót tarthatnak.

Szerző

Csúnya, hideg hétvége vár ránk

Publikálás dátuma
2017.01.20. 20:47
FOTÓ: Thinkstock
Szombaton tartósan felhős, párás, zúzmarás ködös és napos tájakkal egyaránt találkozhatunk, északon és nyugaton süthet hosszabb ideig a nap.

A felhős, ködös körzetekben hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Hajnalban a havas, derült tájakon -20 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, máshol -8, -16 fok várható. Délután a napos területeken +2, -3, a felhős, ködös országrészekben -4, -10 fok valószínű.

Szerző

Fagyos, borús napok jönnek

Szombaton eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég. Párás, helyenként tartósan ködös idő várható, zúzmarára is számítani lehet. Hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban -11, napközben a -6 fok körül alakul a hőmérséklet.

Vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég. Párás, helyenként tartósan ködös idő várható, zúzmarára is számítani lehet. Hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -9, a legmagasabb nappali -7 fok körül alakul.

Szerző