Előfizetés

Busztragédia - A magyar hatóságok is nyomozást indítottak

Az olasz hatóságok mellett a magyar rendőrség is nyomozást indított a péntek éjjeli veronai busztragédia ügyében. Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) .

A baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába. A baleset lehetséges okai között felvetődött a műszaki hiba is, ezért a magyar nyomozásnak tisztázni kell, hogy az autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot - írták. Kiemelték, hogy a nyomozás független az olasz eljárástól, a magyar rendőrség megállapításait egy későbbi jogsegély keretében bocsáthatja az olasz hatóságok rendelkezésére.

A magyar nyomozók igazságügyi műszaki szakértők bevonásával tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végeznek, lefoglalják a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbuszvezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat.

Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója vasárnap délelőtt elmondta, az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délelőtt arról számolt be, hogy a szerencsétlenül járt buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak. A tárcavezető tájékoztatása alapján egyelőre nem tudták azonosítani a halottakat és a válságos állapotban lévő sérülteket.

Halál az M1-esen - Három embert vágtak ki a roncsból

Balesetben meghalt egy ember az M1-es autópályán Lébény közelében vasárnap reggel, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a sztrádát a 147-es kilométernél a főváros felé - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

A személyautóban utazó három embert a tűzoltók vágták ki az összeroncsolódott járműből. A személyautóban utazók közül további két ember súlyosan megsérült. Egy kiseherautó eddig tisztázatlan körülmények között az elválasztó szalagkorlátnak ütközött, és ennek rohant neki a személyautó. Az útzár idejére a forgalmat a 160-as kilométernél, Mosonmagyaróvárnál az 1-es útra terelték.

79 lakót kellett a tűz elől menekíteni egy többszintes lakóházban

Publikálás dátuma
2017.01.22. 09:46
Népszava fotó
Hetvenkilenc embert menekítettek ki a tűzoltók egy négyemeletes szombathelyi lakóházból, amelynek tárolójában vasárnap hajnalban keletkezett tűz. A lakók közül négyen füstmérgezést szenvedtek, őket kórházba vitték - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A  24 lakásos Szabolcs Zoltán utcai bérház tárolójában keletkezett a tűz, az épület lépcsőházát pedig elöntötte a füst, a tűzoltók a kimenekített lakókat az oltás és épület átszellőztetésének, majd átvizsgálásának idejére melegedőbuszokban helyezték el, illetve a közeli mentőállomáson is megnyitottak számukra egy termet.

A lángokat a szombathelyi és a sárvári tűzoltók oltották el, a helyiség teljesen kiégett, de a lakók már a korareggeli órákban visszatérhettek otthonaikba. Áramszolgáltatás jelenleg csak az első három szinten van, a központi fűtés viszont minden lakásban működik.