népességfogyás;

2017-01-27 06:08:00

Kicsit lassabban fogyunk

Tavaly, a november végéig összesített adatok alapján valamivel többen születtek és kevesebben haltak meg Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentésében.

 A magyar népesség fogyatkozását azonban hosszabb távon csak alig lassítja az, ami tavaly történt, mert az éves adatok ingadozása ellenére a népesség számának csökkenése szakértők szerint megállíthatatlan. A Népességtudományi Kutatóintézet számításai alapján, ha a mostani ütemben csökken a lakosság, 2060-ban várhatóan 7 millió 900 ezer ember él majd az országban.

A KSH mostani adataiból kiderül, hogy 2016-ben novemberig 85 128 gyermek született, ami 1,4 százalékos növekedést jelent, miközben a halálozások száma 5,4 százalékkal csökkent, 114 407 ember hunyt el. Majdnem 30 ezerrel lettünk tehát kevesebben, ami 7751-gyel kisebb szám, mint az egy évvel korábbi, és 21 százalékos csökkenést jelent.

A havonta elvégzett felmérés alapján azt is tudni lehet, hogy tavaly januártól novemberig 11 százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2015 hasonló időszakában, összesen 48 920 pár döntött a hivatalos kapcsolat mellett. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen házasodtak, mint előző évben, de az esküvői szezon csúcsának számító utolsó nyári hónap csökkenése is csak arra vezethető vissza, hogy eggyel kevesebb hétvége volt, mint 2015-ben, illetve az augusztus 20-ai ünnepnap is szombatra esett.

Demográfusok szerint a kis mértékben javuló statisztikáknak még nincs közük a lakásvásárlási kedvezményekhez.