Federer nyerte az Australian Opent

Publikálás dátuma
2017.01.29. 14:16
FOTÓ:Cameron Spencer/Getty Images
Roger Federer megszerezte 18. Grand Slam-címét, miután gigászi, öt szettes mérkőzésen legyőzte Rafael Nadalt az ausztrál nyílt tenisztorna férfi fináléjában. A hölgyeknél a két Williams-lány mérhette össze erejét, Serena történelmi, 23. egyéni GS-sikerét aratta.

Szenzációs finálét vívott egymással Roger Federer és a spanyol Rafael Nadal az Australian Openen. A 35 esztendős svájci remekül kezdett, agresszívan teniszezett, s próbálta gyorsan befejezni a labdameneteket. Jobbára a 18. Grand Slam-győzelmére hajtó Federer akarata érvényesült, első szervái után 93 százalékban nyerte a pontokat, s be is húzta az első szettet. A másodikra "megérkezett" Nadal is, aki javítani tudott játékán, Federer pedig visszább esett, így a spanyol egyenlített. Hullámzott az összecsapás, a harmadik szett rendkívül simán lett a svájcié, ám a negyedikben a spanyol csillogtatta meg tudását. Ötödik, döntő játszmában dőlt el a győzelem sorsa. Nadal egyből brékelte Federert, s úgy tűnt a svájci kezéből kicsúszik a győzelem. A játszma közepén viszont elvette a spanyol adogatását, s maga javára fordította a 3 óra 40 percig tartó összecsapást. Mentális és fizikális tényezők is szerepet játszottak győzelmében, illetve az is, hogy fonák ütései nagyon stabilak voltak. A svájci a 2012-es wimbledoni sikere után nyert ismét GS-tornát, s korábbi saját rekordját javította meg. Immáron 18-szoros bajnoknak vallhatja magát, melyekből ötöt Melbourne-ben nyert.

“Őszintén szólva akkor is boldog lettem volna, ha veszítek. A tenisz egy kemény sport, itt nincs olyan, hogy döntetlen. Rafa, ha nekem kellett volna veszítenem, akkor is boldogan osztottam volna meg veled ezt a pillanatot”– nyilatkozta Federer, aki féléves kihagyás után aratta győzelmét.

Döntők
Női
S. Williams (amerikai, 2.)–V. Williams (amerikai, 13.) 6:4, 6:4
Férfi
Federer (svájci, 17.)–Nadal (spanyol, 9.) 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3

A hölgyeknél Serena Williams történelmi, 23. Grand Slam-sikerére készült, míg nővére, Venus a 2008-as utolsó, wimbledoni sikere után küzdött nyolcadik győzelméért a női egyes döntőjében. Egészen elképesztő feszültség uralkodott mindkettőjükön szinte az egész mérkőzés alatt, hibát-hibára halmoztak, ilyen játékkal esélyük sem lett volna a fináléba kerülésbe. Mindketten elveszítették első két-két szervajátékukat, Serena pedig az első szett elején még ütőjét is összetörte. Az elsősorban mentális csatát a fiatalabb Williams-lány bírta jobban, így 6:4-re behúzta a szettet. A másodikban sokáig fej-fej mellett hozták szervajátékukat, majd Serena brékelt, s saját adogatásával zárhatta le az 1 óra 24 perces mérkőzést.

Serena ezzel pályafutása 23. Grand Slam-tornagyőzelmét aratta, amivel Steffi Grafot megelőzve az Open éra történetének legeredményesebb női játékosává lépett elő. Az immáron hétszeres Australian Open-győztes Serena hétfőtől ismét világelsőnek mondhatja magát.

Piros Zsombor junior bajnok
Piros Zsombor nyerte meg a juniorok versenyét, mivel a szombati döntőben 4:6, 6:4, 6:3-ra legyőzte az izraeli Isai Olielt. A 15. helyen kiemelt magyar játékos remekül alkalmazkodott a szeles körülményekhez, stabilan tartotta játékban a labdát fizikai fölényben lévő riválisa ellen - aki a torna negyedik kiemeltje volt -, és 1 óra 52 perc elteltével diadalmaskodott.
A 17 éves Piros 2010 óta az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között döntőbe jutott egy Grand Slam-tornán: akkor Fucsovics Márton Wimbledonban meg is nyerte a trófeát, és idáig ő volt az egyetlen magyar fiú GS-bajnok.
Piros a korosztályos ranglista 23. helyéről, balkezes izraeli riválisa 12-edikként kezdte a finálét, amelyet némi meglepetésre nem az egyik nagy stadionban, hanem egy szeles külső pályán rendeztek meg.
A 2015-ös fedettpályás magyar bajnok - aki eddigi öt meccsén szettet sem vesztett Melbourne-ben - rögtön elvette az izraeli adogatását, 2:0-ra ellépett, ám a keményen ütő Oliel visszabrékelt, és 34 perc alatt hozta a nyitójátszmát.
A folytatásban Piros jobban tartotta játékban a labdát, kétszer is elvette ellenfele szerváját, és 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban megtorpant, 5:4-re visszaengedte az izraelit, aki az egyenlítésért adogatott, ám két kettős hibát is ütött, így a magyar játékos 35 perc elteltével kiegyenlített.
A döntő szettben Piros semmi-negyvenről hozta a szerváját, aztán 3:2-nél egy vonalra helyezett tenyeressel brékelte Olielt. Előnyét aztán sikerült végigvinnie, a mérkőzést pedig egy újabb nyerő tenyeressel fejezte be.
"Gratulálok Isainak, jó meccs volt. Köszönöm mindenkinek a támogatást, ti voltatok a legjobb közönség. Remélem, ti is élveztétek" - mondta a díjátadó ünnepségen Piros, aki második Australian Openjén szerepelt.
A férfiaknál Fucsovics és Piros révén a magyar tenisz két junior GS-trófeánál tart, a nőknél eddig három született: Kapros Anikó 2000-ben Melbourne-ben, Szávay Ágnes 2005-ben a Roland Garroson, Gálfi Dalma pedig 2015-ben a US Openen ünnepelhetett.

 

Szerző
Frissítve: 2017.01.29. 21:14

Férfi kézilabda-vb - Szlovénia legyőzte Horvátországot

Publikálás dátuma
2017.01.29. 10:49
FOTÓ: Alex Grimm/Bongarts/Getty Images
Szlovénia férfi kézilabda-válogatottja 31-30-ra legyőzte Horvátország csapatát a franciaországi világbajnokság szombat esti helyosztóján Párizsban, így bronzérmet nyert.

Mindkét együttes most játszott második alkalommal világbajnoki bronzmeccset, a 2013-as tornán is egymás ellen léptek pályára, akkor a horvátok győztek 31-26-ra. A 2004-es Európa-bajnokság ezüstérme után ez a szlovénok második érme nagy nemzetközi tornán.

Eredmény, a 3. helyért:
Szlovénia-Horvátország 31-30 (13-18)

Felváltva vezettek a csapatok a mérkőzés elején, a horvátok játékán nem látszott, hogy egy nappal kevesebb idejük volt a pihenésre és a felkészülésre, mint ellenfelüknek. Keményen védekeztek és támadásban is hatékonyabbnak bizonyultak, így a 11. percben már három góllal jobban álltak (4-7). Az első félidő folytatásában is kiegyensúlyozottan, magabiztosan kézilabdáztak, melynek köszönhetően a szünetben öt góllal vezettek (13-18).

A 34. és a 40. perc között 6-1-es sorozatot produkált a fáradhatatlannak tűnő horvát csapat (16-24), de a szlovénok a 48. perc után 7-2-es szériával válaszoltak, ezáltal meglepetésre egyenlítettek (29-29). A horvátok éppen a hajrában készültek el az erejükkel, ellenfelük 3-2 után került ismét előnybe, amelyet meg is őrzött a lefújásig (31-30).

"A horvát csapat jó teljesítményt nyújtott, és körülbelül 58 percig tökéletesen játszott, de pénteken is láttam, hogy nagyon fáradtak voltak az utolsó tíz percben. Nagyon rosszul kezdtünk, főleg védekezésben, 18 gólt kaptunk az első félidőben, ami túl sok. De az utolsó tíz percben végre rájöttünk, hogy lehet esélyünk megnyerni a meccset" - nyilatkozott a torna honlapja szerint Vujovic.  Hozzátette, jól ismeri a horvát játékosokat - mivel két éven keresztül irányította a PPD Zagreb együttesét -, tiszteli Zeljko Babic szövetségi kapitányt, és tudja, milyen nehéz helyzetben voltak.

"Nem tudom, jó dolog-e két ilyen fontos mérkőzést játszani 24 órán belül. Természetesen nagyon elégedett vagyok, hiszen győztünk, és ez volt az álmom, de tényleg nem tudom, hogyan nyertük meg ezt a meccset" - mondta Vujovic.

A meccs legjobbjának választott Marko Bezjak azt tartja sikerük kulcsának, hogy az utolsó tíz percben remekül védekeztek, és a gyors indításaikat gólra tudták váltani. "Azt hiszem, végül megérdemelten nyertünk, de a horvát együttes ma is nagyon jól játszott. Büszke és nagyon boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek a szlovén csapatnak" - tette hozzá a német Magdeburg irányítója.

A horvát Manuel Strlek - aki hat góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett - kijelentette, ez volt élete legrosszabb 24 órája. "Kevesebb mint egy napon belül veszítettünk két olyan meccset, amelyek közül egyiket sem kellett volna elvesztenünk. Nem tudom, mi a magyarázat erre. Az utolsó tíz percben a szlovénok nagyon jól, csodálatosan játszottak, mi pedig olyanok voltunk, mintha valaki lekapcsolta volna a villanyt" - nyilatkozta a lengyel Vive Kielce balszélsője.

A Franciaország-Norvégia döntő vasárnap 17.30 órakor kezdődik Párizsban.

Szerző

Női röplabda NB I - Könnyedén győzött a Békéscsaba

A címvédő Békéscsaba könnyedén, három játszmában győzte le a Vasast a női röplabda NB I szombati játéknapjának rangadóján.

Eredmények:
Linamar-BRSE - Vasas Óbuda 3-0 (17, 21, 21)
Penta Gödöllői RC-TFSE 3-0 (22, 22, 18)
 

korábban:
Palota-MTK Budapest 0-3 (-11, -21, -19)

Szerző