Maka Gyula a számok között némi fejtágítót tart a produkciókról, azokról az országokról, ahonnan jöttek, elmondja a fennkölt szavakkal tálalt szolgálati közleményeket. Ettől újfent és újfent, kicsit leül a műsor. Van mellette egy vándorlegénynek titulált, mimika nélküli, faarcú ifjú, aki akkor sem mukkan meg, ha kérdezik. Ő az, aki jár országról országra, és elvileg mohó kíváncsisággal felfedezi mindenütt a cirkuszművészetet. Ezt a kíváncsi megszállottságot azonban színészi eszközökkel kellene eljátszani, ilyen eszközei viszont láthatóan egyáltalán nem léteznek számára. Világos, hogy némiképp ő is eszmei mondanivaló, hiszen a Cirkuszi szomszédolás című műsor a határ menti országokból hívott artistákat, és ezzel hirdeti az összefogást, az együttműködést, meg ugyebár a kölcsönös szeretetet, ami szép, de inkább érzékletessé kellene tenni.
Én például, ha látok egy olyan remek levegő-perzs számot, amilyen a Troupe Yarov csoporté, minden papolás nélkül azon nyomban szimpatizálni kezdek az ukránokkal. A perzs az a magas fémrúd, amit alul tart valaki, a tetején pedig akrobata mutatványokat végeznek rajta. Ebben az esetben több rúd is van, amiket még át is dobálnak egymásnak a művészek kézből kézbe, de úgy, hogy egy csinos artistanő a tetején kunsztokat csinál. Gyönyörűek a jelmezek, mintha Watteau festette ábrándos pierrot-ok lennének a szereplők. Viselkedésük is megfelel ennek, miközben komoly erőt kell kifejteniük, művészien sikkesek a mozdulataik, és öröm sugárzik az arcukról. Ez a komoly energiabefektetéssel, lefegyverző együttműködéssel „megszült” harmónia és boldogság a cirkusz egyik legfőbb üzenete anélkül, hogy agyon kellene hangsúlyozni. Nagyon jó szám a szintén ukrán Duo Nonstopé - autóvá összeszerelt görgőkön egyensúlyoznak rohamtempóban, miközben lebontják a járgányt, és más alakzatban építik fel az alkatrészeket. A hölgy, mint egy rosszcsont kölyök, olyan élvezettel és vehemenciával viselkedik a különböző szituációkban. A harmadik ukrán számnál, a lábegyensúlyozó mutatványnál, melyben roppant menő, vagány csávóknak mutatkoznak az artisták, nem is olyan régen, olasz vagy spanyol változatban láttunk jobbakat. Az pedig nem szerencsés, ha komolyat hibáznak, nem tudnak ismételni, mert gépi zenére dolgoznak, és a zene ugye automatikusan tovább megy. Ez több attrakció esetében is probléma. Érthetetlen, ha egyszer saját zenekara van a cirkusznak, a mutatványok jelentős részéhez a zene miért magnóról szól.
Örvendetesen tehetséges Veres Henrik, aki kis golyóbisokat szédületes tempóban és számtalan formációban pattintgat a földhöz. Hú de menő fazonnak mutatja magát, de amikor két alkalommal súlyosat hibázik, némiképp kiesve a szerepéből, megszeppent arccal fut a golyóbisai után. Ja kérem, aki tökéletesnek akarja kiadni magát, az legyen is az, különben ripsz-ropsz lelepleződik, mert a cirkusz nagy embermustra, akarva-akaratlanul jelzi, ki az, aki többnek akar mutatkozni, mint ami. A cseh Helena Polach focilabdákkal zsonglőrködik, vagy éppen passzolja őket lábról, egyáltalán nem ügyetlenül. Csakhogy az már vitatható, hogy melltartója kétségtelenül lenyűgöző tartalmát is ennyire kell-e mutatni, hiszen az elvonhatja a figyelmet a teljesítményéről. Az Ausztriából érkező Adriana Folco Knie pompázatos lovai, akik sokat tudnak, szintén elvonják a figyelmet azzal, hogy jócskán odacsinálnak a porondra, ami bizony még veszélyforrás is. Fűrészporral teli manézsban, amit könnyebb takarítani, rendben van, de gumiszőnyegen igencsak kellemetlen. Ahogy kutyák esetében, úgy lovak esetében is vannak nagyjából „porondtiszták”, szerződtetéskor érdemes ezt figyelembe venni. De ez akkor is feltétlenül értékes szám, jó példa ember és állat igazi együttműködésére. Igaz ez a lengyel Duo Jednorog harsogóan jókedvű, humoros kutya attrakciójára is. Az azonban érthetetlen, miért kell egy kimondottan rossz kutyaszám, méghozzá Szerbiából, ráadásul a műsor második részének második felében, ahol már a legeslegjobbaknak kellene jönniük.
A program első részét különben egy kimondottan gyenge hullahopp karika mutatvány zárja Horvátországból. Nem túl szerencsés, hogy arra buzdítják a gyerekeket, a műsor után festessenek a kedvenc számuk nemzetiségének megfelelően zászlót az arcukra. De, ha a festék ott van, mellette viszont esetleg nincs hostess, a gyerekek közül többen lefittyedt szájjal kereshetik, ki is dekorálná ki őket...
A romániai Duo Romance, ha nem is iszonyú nehéz, de bensőségesen szép szerelmes számot mutat a levegőben. A magyar Rippel testvérek változatlanul markánsak, ütősek, világklasszisok, négy hölgytanítványukkal most körbe is adjusztálják magukat egy lengő fémszerkezeten, ami mivel mozog, némiképp nehezebbé teszi a mutatványt, de lehetővé tesz bizonyos megtámasztásokat, akkor is, amikor ezek nem feltétlenül kívánatosak. Rippelék nyugodtan lehetnének zárószámok, nyilván azért nem azok, mert legvégül a szlovák Katarina Sebestyénova egy átlátszó vizes gömbben nem éppen kecses mozdulatokkal végrehajtott, túl egyszerű produkciójával teli fröcsköli a porondot. Ami fölött végül karikákból az olimpia emblémája is megformálódik, hogy az eszmei mondandó teljesen egyértelmű legyen.
