Real Madrid;Zidane;Real Sociedad;

2017-01-31 06:51:00

Zidane köszönetet mondott a közönségnek

Egyértelműen a Real Madrid volt a spanyol labdarúgó bajnokság 20. fordulójának nyertese, hiszen miután a Barcelona csak döntetlent játszott, a Sevilla pedig kikapott, a királyi gárda hazai környezetben Kovacic, Cristiano Ronaldo és Morata góljával 3-0-ra verte a Real Sociedadot. 

A fővárosi együttes ezzel már négy ponttal vezet a tabellán a katalánok és az andalúziaiak előtt, s mindezt úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A madridi szurkolók azonban mintha még nem bocsátottak volna meg a kupakiesésért. Ismét többször felharsant a fütty, a nézők nem igazán voltak megelégedve a látottakkal.

Zinédine Zidane, a madridiak edzője azonban nem korholta a publikumot, hanem sajtóértekezletén éppen úgy fogalmazott, „köszönettel tartozunk a Bernabeu közönségének”. „Néhányszor ugyan felharsant a fütty, de a nagyszerű volt a közönség” – fejtette ki. A francia edző hozzátette azt is, nagyon fontos győzelmet arattak, s nehéz napokon vannak túl. „Különösen fontos, hogy nem kaptunk gólt” – közölte.