Putyin;Molnár Gyula;

2017-02-02 19:31:00

Orbán tájékoztasson, hogy miről beszélt Putyinnal

Az MSZP elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a közvéleményt és a pártokat, pontosan mi hangzott el a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán.

Molnár Gyula arra hivatkozott, hogy a kormányfő és az elnök rendkívül rövid és "kevéssé informatív" sajtótájékoztatót tartott találkozójuk után ahhoz képest, ami a megbeszélésen történhetett.

A szocialista politikus a sajtótájékoztatón elhangzottakra úgy reagált: 2016-ban és 2017-ben megváltozott a világ, de ebben a helyzetben hibás és bűnös lépés lenne elszakadni egy erős szövetségtől. Magyarország az elmúlt évtizedekben politikai, kulturális és földrajzi értelemben ugyanis egy erős szövetségnek, az Európai Uniónak volt a részese, és továbbra is ebben a szövetségben kell keresnie a helyét - tette hozzá.

Orbán Viktorra utalva kijelentette: az az ember, aki 28 éve "elzavarta az oroszokat" Magyarországról, ma visszaengedi őket, "ráadásul nem is a spájzba, hanem egyenesen a kasszához, ráadásul a kasszának inkább a kifizetési oldalához".

A keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással - mondta Molnár Gyula, aki előbb oroszul, majd magyarul hozzátette: lehetünk barátok, kell tudnunk együttműködni, de új alapokon. Ha egy európai állam túlságosan közel engedi magához Oroszországot, akkor könnyen úgy járhat, mint Ukrajna - mondta zárásként.