győzelem;Fucsovics Márton;tenisz Davis Kupa;Szlovákia-Magyarország;

2017-02-06 06:52:00

Magyarország - Újabb teniszsiker

Fucsovics Márton négyszettes csatában, bravúrral legyőzte Martin Klizant a Szlovákia-Magyarország tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában zajló párharc tegnapi mérkőzésén Pozsonyban, ezzel összesítésben a magyarok győzedelmeskedtek.

Pedig a 25 éves Fucsovics rögtön elvesztette az adogatását (0:3), és mivel a folytatásban bréklabdáig sem jutott el, 27 perc alatt odalett az első szett. A második elején a balkezes Klizannak már bréklabdákat kellett hárítania, a várt fordulat viszont csak 3:2-nél következett be, aztán a magyarok legjobbja 5:3-nál a szettért adogatott, melyet kilencedik ászával zárt le. Egy óra 1 perc elteltével tehát döntetlenre állt a csata, Fucsovics a második játszmában egyetlen pontot sem vesztett az első szervája után.

Az egyre többet rontó Klizan ismét elbukta adogatását, ám 0:2-ről 3:2-re fordított, majd ismét a magyar brékelt, aztán semmi-negyvenről hozta a szerváját (5:3). Mivel Klizan adogatásai továbbra sem működtek, és bődületes tenyereseiből is jó párat kiütött, 1 óra 45 perc játék után Fucsovics került 2-1-es szettelőnybe.

A negyedik felvonásban fej-fej mellett haladt a két fél, Klizan küszködött a játékával, Fucsovics azonban szórta a nyerő ütéseket, így jutottak el 5:5-ig. A 19 ásznál tartó magyar „semmire” hozta a szerváját, aztán sorra jöttek a meccslabdák, a másodikat Klizan egy vonalra ütött második adogatással hárította. A negyediknél viszont már nem volt ilyen szerencséje, így két és fél óra után a magyarok ünnepelhettek a pályán. A játéknapra kiírt utolsó egyes mérkőzést már nem játszották le.

Köves Gábor kapitány együttese ezzel továbbjutott, és az áprilisi holland-bosnyák párharc győztesével találkozik várhatóan szeptemberben. A folytatásban annak a csatának a győztese küzdhet meg az elitet felvonultató világcsoportba kerülésért.