Szíria;katonai akció;török hadsereg;Al-Bab;damaszkuszi kormányzat;

2017-02-07 06:35:00

Már együtt harcol Aszad és Erdogan

Nemrég még elképzelhetetlen helyzet állt elő Szíriában – a damaszkuszi kormányzat és a török hadsereg közös katonai akciót hajt végre az Iszlám Állam (IS) Aleppó tartománybeli fellegvárának számító Al-Bab településnél.

Törökország nemrég még azon az állásponton volt, hogy semmiféle politikai rendezés nem képzelhető el Bassár el-Aszad elnök részvételével, és az immár hat éve tartó háború során mindvégig az Aszad-ellenes erőket támogatta. Ám a tavaly év végi látványos orosz-török kiegyezés során a nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő Ankara elfogadta a kompromisszumos megoldást és az Iszlám Állam elleni harcban együttműködik az Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah által támogatott szír kormányerőkkel.

Al-Bab ostromát 2016. december 10-én kezdték meg a török hadsereg és az Ankara által támogatott szír lázadók az úgynevezett Eufráteszi Pajzs török hadművelet keretében. Előretörni azonban nem tudtak. Szombaton azonban a Hezbollah és az orosz légierő támogatása mellett a szír hadsereg is bekapcsolódott az ostromba, a várost így teljes egészében vasárnapra már ostromgyűrűbe zárták, közölte a Londonban székelő szír emigráns szervezet, az Emberi Jogok Megfigyelő Központja.

Rami Abdel Rahman, a szervezet igazgatója a nemzetközi hírügynökségeknek nyilatkozva elmondta, hétfő hajnalra a kormányerők elfoglalták azt az egyetlen utat, amely még összeköttetést biztosított az IS számára a város és az ország más területei között.