KDNP;ötletelés;népfogyatkozás;

2017-02-09 06:07:00

Fogy a nép - Tovább ötletel a KDNP

Tavaly még kereken letagadta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), hogy akárcsak fontolóra vették volna a KDNP-közelinek ismert Benda József szociológus elképzeléseként elhíresült szingliadót. Most viszont anyapártjuk, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 4,9 millió forint értékben rendelt demográfiai kutatást Benda, Vezetői Tudás Kft. nevű cégétől. Benda József lapunkkal csak annyit közölt, hogy a számos kiváló szakember bevonásával folyó munka célja, hogy javaslatokat tegyenek új, lehetséges családtámogatási formákra.

A HVG még tavaly írta meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tanácsadójaként is dolgozó szociológusról hogy egy szakértői háttéranyagban a népességfogyás megakadályozására többek között szingliadó bevezetését, abortusz korlátozását, illetve a munkahelyekre "népesedési megbízott" kinevezését javasolta.

A kirobbant botrány nyomán a KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjú Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) lefújta a szociológussal tervezett kerekasztal-beszélgetését, majd perrel fenyegette meg azokat, akik azt híresztelik, hogy a párt akárcsak vitatkozni akart volna bármilyen, a szingliadóként jellemezhető adóformáról. "Mi a kormány adópolitikáját, az adócsökkentést támogatjuk" - fogalmaztak az Orbán-kabinet akkori kommunikációs irányvonalának megfelelően.

Benda József időközben a honlapjára feltette a nagy port fölvert cselekvési tervet. A tervezetben "szingliadó" - gyermektelenek által fizetendő adótétel - egyáltalán nem szerepel. Benda József az abortuszról is csak annyit ír, hogy azt 35-45 éves korosztály gyermektelen tagjai számára "előzetes konzultációhoz, terápiához, mentoráláshoz lehetne kötni". Ugyanakkor fenntartja, hogy minden, 10 főnél többet foglalkoztató munkahelyeken népesedési felelős kellene kinevezni, aki szemmel tartja, hogy a munkáltatók nem dolgoztatják-e túl a 35-45 éveseket, illetve a kisgyerekes anyákat. Emellett javasolja, hogy csökkentsék a kisgyermekes anyák számára a munkaidőt, az állami hozomány bevezetését, továbbá családi SZÉP-kártyaprogram kialakítását 35-45 éves nők számára a "párkeresés költségeinek a megkönnyítésére."