demonstráció;Együtt;

2017-02-10 16:02:00

"Nem fogunk soha meghátrálni!" - Füttykoncert Orbánnak (Fotók)

Ki fogjuk fütyülni Orbán pénteki bazári beszédét, akár hogy is próbálnak minket távol tartani - írta korábban az Együtt Facebook-oldalán, miután kiderült, hogy a szervezők lefoglalták a Várkert Bazár 5000 négyzetméteres környékét, ezzel nehezítve a Juhász Péterék által szervezett demonstrációt. Munkatársunk szerint mintegy kétszázan gyűltek össze a tiltakozásra. A tüntetők 14.15-től az Attila út és az Apród utca sarkán gyülekeztek, 15 órától pedig a Lánchíd utcánál fütyültek a miniszterelnök évértékelő beszédére.  A képre kattintva galéria nyílik! Fotók: Molnár Ádám és Szánthó Péter

Juhász Pétert meglepte, hogy ennyien csatlakoztak a demonstrációhoz, pedig sok újságíró kérdezte tőle, hogy miért vannak ilyen kevesen. "Ötször annyian vagyunk, mint amennyire mi egyébként számoltunk." - mondta a politikus. Munkatársunk szerint mintegy kétszáz tiltakozó gyűlt össze. 

Az Együtt a képviseleti demokráciát képviseli, nem azt az utat akarják kijelölni, amelyen haladni kell, és aki nem ezt mondja, az az ellenség, akiket el kell tiporni. "Ez Orbán politikája, mi azt mondjuk, konszenzusra kell juttatni a jobb-baloldali embereket" - hangsúlyozta Juhász Péter.

Orbán saját magát veri át a Nemzeti konzultációval, a "mi szavunk nem jut el hozzá". Ő uralkodónak képzeli magát, "ez van, ez egy betegség" - jelentette ki az Együtt elnöke. Választhatnák az óbégatást vagy a böfögést is, de inkább maradnak a füttyszónál.

A teljes beszédet itt nézheti meg! 

A szervezők arra hivatkozva foglalták le a területet, hogy Orbán Viktor és a meghívottak szabadon tudjanak közlekedni, illetve ki-be járni a helyszínen.

"Elhiszi bárki is, hogy Orbán Viktornak és sleppjének 5000 négyzetméter kell, hogy szabadon közlekedjen? Szerintünk inkább távol akarnak tartani bennünket és a valóságot Orbán Viktortól. Nem akarják, hogy füttyünket meghallva szembesüljön az elégedetlenségünkkel" - írta korábban az Együtt Facebook-oldalán, rögtön hozzátéve, hogy ezzel sem tudják eltántorítani őket az akciójuktól.

"Nem adjuk fel! Ha elég sokan leszünk, Orbán Viktor is meghallja a füttykoncertünket, bármilyen távol is akarnak tartani bennünket tőle. Elmondjuk az igazat a lopásokról, az Orbán-család vagyonosodásáról, a helikopterezésekről, Matolcsy Györgyről, Polt Péterről, a sajtószabadságról, Magyarország Putyinnak való elárulásáról" - írták a felhívásban.