Bulvár;Sarka Kata;Story-gála;félmilliós táska;

2017-02-12 10:28:00

Nekünk is van Paris Hiltonunk! - Sarka Kata és a félmillás ridikül

Jó, jó azért van különbség, ahogy van különbség Amerika és Magyarország között, már csak ha a léptékeket nézzük is. De mindenképp szívet melengető érzés, hogy zárkózunk föl ebben is: olyan celebjeink vannak, akik egy-egy nívós médiaeseményen káprázatos(nak szánt) ruhakreációkban pompáznak, és közel félmillió forintot érő kis táskácskákat villantanak, ahogy tette ezt a magyar Paris Hilton, Sarka Kata.

A 24.hu-é az érdem, ők szúrták ki, és jártak utána a kollekciónak. E szerint Sarka Kata nude színű ruhát vett fel, amit kristályokkal raktak ki a szorgos kezek.

Táskája márkája Yves Saint-Laurent (most már csak Saint Laurent), ami több százezer forintba kerül. A márka oldalán egészen pontosan 1650 dollárért, azaz 477 ezer forintért lehet most beszerezni.

A bizonyító erejű fotó a 24.hu-n megnézhető

Ha már Paris Hiltonhoz mértük dicső magyar celebünket, kukkantsunk bele a két életpályába a wikipédia segítségével: 

Sarka Katalin (Cegléd, 1986. szeptember 24. –) magyar modell. Férje Hajdú Péter műsorvezető. Albertirsán töltötte gyermekéveit, majd Cegléden járt középiskolában. 18 éves korában került Budapestre. Kézilabdázni 8 évesen kezdett, profiként NB I csapatban játszott. Egy vállsérülés miatt nem folytathatta sportpályafutását. Ezután modellnek állt. A budapesti Nemzetközi Üzleti Főiskolán szerzett diplomát, később két barátjával közösen céget alapított. 2007-ben Budapest Legszebb Lányának választották, a 2007-es Miss Universe Hungary-n első udvarhölgy lett. 2007 januárjában fordult komolyra kapcsolata Hajdú Péterrel, akihez feleségül ment, 2009 februárjában született meg gyermekük, Noémi. A CKM magazin 2009. májusi számának címlaplánya volt, de az SFT magazin hasábjain is feltűnt. 2014 tavaszán szerepelt a Nagy duett című zenés műsorban, ahol L.L. Junior partnere volt, akinek korábban már az Ennyi volt című klipjében is szerepelt. 2016 októberétől a FEM3 csatornán futó Élet-Forma című félórás magazin műsorvezetője.

Paris Hilton Születési név Paris Whitney Hilton. Született 1981. február 17. New York. Élettárs: Rick Salomon, Jason Shaw.

Apja Richard Hilton, anyja Kathy Richards. Húga, Nicky Hilton nevét apai nagybácsikájáról, II. Conrad Nicholson Hiltonról kapta. Öccse II. Barron Hilton és III. Conrad Hilton. Barron apai nagyapja nevét kapta, Conrad pedig dédapjáról, I. Conrad Nicholson Hiltonról lett elnevezve.

Anyai ágon Paris az 1970-es évek 2 gyermekcsillagának, Kim és Kyle Richardsnak az unokahúga, akik feltűntek A Boszorkány-hegy című filmben, és számos televíziós sorozatban szerepeltek, mint például a nálunk is népszerű A farm, ahol élünkben és a Vészhelyzetben. Házassága révén rokonságban áll Gábor Zsazsával (a színésznőt Paris dédapja, Conrad Hilton vette el). Van egy közös gyermekük Francesca Hilton. Paris Hiltont rokoni szálak fűzik Elizabeth Taylorhoz is, akinek első férje Paris nagybácsija, ifj. Conrad Nicholson Hilton volt.

Apai nagyapja, Barron Hilton a család nevét viselő szállodalánc: Hilton Hotels elnöke. Dédszülei – Conrad Hilton és első felesége, Mary Barron – voltak a vállalkozás megalapítói. Mikor dédapja 1979-ben meghalt, végrendeletében semmit sem hagyott hátra leszármazottainak. Nagyapja ezt megtámadta, és 1988-ban végül számára kedvező döntés született. Ennek ellenére Paris és rokonai semmilyen örökségre nem számíthatnak, mert 2007-ben William Barron Hilton úgy döntött unokája botrányos életét látva, hogy halála után pénzét egy jótékonysági alapítványra hagyja. Azonban a „Hilton örökösnő” jelző annyira berögzült a köztudatba, hogy tévesen még most is így titulálja zömében a bulvár sajtó, noha technikailag ez már évek óta nem igaz.

Gyerekkorában sokszor költözött. Élt a Waldorf Hiltonban (régen Waldorf Astoria), Manhattanben, Beverly Hillsben, és New York állam Hamptons nevű tengerparti területén. Ma szülei tulajdonában áll egy 30,5 millió dollárt érő kastély Bel Airben, egy 12,3 millió dollár értékű birtok Hamptonsban és egy 10 millió dollárt érő ház Hollywood Hillsben, ahol Paris és húga él, kívül a reflektorfényen. Középiskoláit a kaliforniai Rancho Mirage-ban lévő a Marywood-Palm Valley Schoolban és a New York-i Dwight Schoolban végezte, de az iskolát még tanulmányai befejezése előtt otthagyta. Néhány hónappal később letette a középiskolai szintű tudását igazoló „GED” vizsgát, főiskolára azonban nem járt.

2006-ban ittas vezetés miatt felfüggesztették a jogosítványát. Miután ezt követően is többször is szabálytalanul vezetett, 2007-ben 45 nap börtönbüntetésre ítélték, amit le is ült. Hírnevére a The Simple Life című valóságshow-val tett szert, s szintén ismert a 2003-ban az internetre felkerült 1 Night in Paris című szexvideóról.  2006 augusztusában Paris című albumával megjelent a popzenében is, és filmen is szerepelt.