Orbán évértékelője után

Soha, semmi jó nem következett abból a világban, ha egy ember – legyen, az mondjuk állam- vagy kormányfő -, úgy érezte, hogy senkinek sincs joga beleszólni a dolgába, korlátozni a hatalmát. Az elmúlt jó hat esztendő nálunk egyfolytában arról szólt, hogyan szabadult meg a kormány előbb itthon a mozgásterét akadályozó demokratikusnak mondott fékektől, majd azoktól, amelyek uniós kötelezettségeinkből következnek.

2004-ben, amikor csatlakoztunk az európai országok közösségéhez, azt gondoltam, ha nem is lesz egyik napról a másikra nálunk is kolbászból a kerítés, de eltanuljuk majd a „társainktól” a demokráciát, a humánumot, az együttműködési készséget. Hogy megbékélünk a környező népekkel, ahogyan a franciák tették a németekkel, akikkel évszázadokon át egyik háború a másikat követte. És kölcsönösen megbocsátunk a szlovákoknak, a románoknak, a szerbeknek az egymásnak okozott sérelmekért, amelyeket a nacionalizmus, a sovinizmus, a nemzeti gőg okozott.

Hetven békeév alatt Európában határok nélküli, uniós élet jött létre, amelynek kapui előttünk is megnyíltak. De Orbán nem kér ebből. Az ő álma egy újrateremtett nemzetállam. Ahol kerítések vagy falak mögé zárkózva jól el leszünk magunkkal. Ne szóljon bele senki, hogyan gondolkodunk emberi jogokról, civil kötelességekről, demokráciáról.

Hová vezet ez? Ha majd a szomszédaink részéről érdeksérelem ér, megtoroljuk? „Katonáink várják, hogy ismét Közép-Európa meghatározó hadseregében szolgáljanak” – mondja Orbán. Fegyverkezzünk? Háborúra készüljünk?

Hová vezet a 21. században, ha egy kis ország megint csak a maga érdekeire akar tekintettel lenni?

Szerző

A csúcson

Köszönjük, miniszterelnök úr! Elsősorban azt, hogy ön van. Nekünk. A népnek. Meg azt is, hogy időről időre felnyitja szemünket. Segít eligazodni a világ és édes hazánk dolgaiban. Néha elbizonytalanodnánk, néha tán el is tévednénk, de akkor jön ön, és megmutatja a helyes utat. Ellentmondást nem tűrően vezet minket, és ha jól vettük ki szavaiból, ezt még nagyon soká meg is akarja tenni. Hála az égnek. Meg ellenségeinknek, akik miatt önnek töretlenül állnia kell a vártán. Mindannyiunk örömére.

Lényegében ezzel össze is foglaltuk Orbán Viktor 19. - majdnem jubileumi - évértékelőjének mondandóját. Már az utóbbi években sem lehetett kétségünk, mekkora szerencséje van az országnak és külön-külön minden lakójának, hogy egy ilyen nagy formátumú személyiség vezeti. A mostani beszédből azonban minden eddiginél világosabban látszott, hogy nélküle - bizony, nem könnyű ezt bevallani, de mégis ez az igazság - semmire sem mennénk. Hálásak lehetünk, hogy ezzel ő maga is tisztában van, s eszébe sem jut, hogy magunkra hagyjon bennünket ilyen viharos időkben.

Mert most azok vannak. S mit tennénk, ha hatásos elemzése nélkül kellene szemlélnünk a nemzetközi változásokat? Biztos nem vennénk észre, hogy immár befellegzett a globális, liberális világrendnek. Talán még azt sem, hogy hadállások vannak mindenfelé, de ezek tavaly megváltoztak. Észrevétlenül menne el mellettünk, hogy a britek távozni akarnak az Európai Unióból, az amerikaiak elnökké választották Donald Trumpot, Olaszországban meg mennie kellett a kormányfőnek. Netán nem említenénk velük egy lapon a magyarországi népszavazást, s azt sem látnánk, hogy a kudarc ellenére a kormány ebből is győztesen jött ki. Mint egyébként mindenből, amihez csak hozzányúl.

Állnánk csak bután és tudatlanul, s nem hozsannáznánk, hogy miközben a világ válságokkal és gondokkal küzd, addig Magyarország épül, szépül, erősödik (még talán az erről tudósító plakátokat és reklámokat is figyelmen kívül hagynánk). Így az sem érne el a tudatunkig, hogy felépült a saját magyar politikai rendszer, a NER (hála Orbán Viktornak), és hogy e magyar modell kötőanyaga a bátorság (dicsőség Orbán Viktornak). Nem értékelnénk, hogy a jobboldali kormány egyet jelent a politikai stabilitással, mert ebből nem engednek, s ha valami tévedés folytán - rossz választás következtében - más kezébe kerülne az irányítás, hát abba még belegondolni is rémes.

Azt sem vennénk észre, hogy míg a világ csak tavaly kezdett fellázadni a globalizmus, a nyitott társadalom és egyéb szörnyűségek ellen, addig nálunk ez az egész lázadás már lényegében lezárt ügy. Hiszen itt fülkeforradalom volt (még ha ezt az utóbbi években nem is nagyon emlegetik), de utána a talpunkra álltunk (köszönet érte Orbán Viktornak) és mindennel szakítottunk, amit a hatalom megannyi felkent képviselője (legfőképpen a kedves vezető) károsnak ítélt. Ennek következtében a magyarok jövője biztosított, önálló külpolitikánk van, határaink védettek, nagy a közbiztonság, a családokat támogatják, a gyerekeket pedig az iskolákban nem csupán tanítják, hanem még nevelik is (ha belegebednek, akkor is). Így aztán nem is csoda, hogy egyre versenyképesebbek vagyunk az egész világon, politikailag, gazdaságilag, mindenhogyan (köszönet érte Orbán Viktornak).

S bár az is elhangzott, hogy még nincs okunk dicsekedni, azért vegyük észre, ezt csak a kötelező szerénység mondatta a szónokkal (aki meg is jegyezte, most van okunk szerénynek lenni). Egyelőre a hatalom valóban mindent elrendezett, a maga képére formált és kézben tart, de ezekkel a magyarokkal az ember sosem tudhassa. Ezek mindig elégedetlenek, nem elég hálásak, buzog a vérük. Félő tehát, hogy nem nyugszanak bele, hogy Orbán Viktor és csapata örök időkre ott maradjon, ahol most van. Aggodalomra adhat okot, hogy hiába beszélnek nekik, mondják el tehát, hogy a világban történő változások mindig is igazolják a kedves vezetőt (aki évtizedek óta hasonló célokért harcol), s hiába festik fel a tejjel-mézzel folyó Kánaán képét, a választók még képesek lesznek elfordulni tőlük. Jó, talán még nem jövőre, bár ennek is megvan a maga veszélye, de akkor később, netán 15 év múlva, az sem kellemes gondolat. Az egyetlen, amit ez ellen momentán tehetnek, hogy emlékeztetik a polgárokat a szocialista kormányzás szörnyű éveire, s felidézik a "böszmeséget" (ami tudjuk, kiről és miről szól). Ráadásul olyan időkben kell ezzel is foglalkozniuk, amikor a Brüsszel elleni szabadságharc - a jelek szerint - tetőfokára hág, öt területen is meg kell védeni a nemzeti önrendelkezés jogát és itt van még ez a Soros is, aki meg migránsokat igyekszik egész Európa nyakára telepíteni.

Van tehát baj elég. Csoda, hogy hőn szeretve tisztelt miniszterelnökünk ilyen helyzetben is képes megőrizni hidegvérét és közmondásos humorérzékét. Ennek köszönhető, hogy a komoly gondok közepette is felidézi, amit nemrég hallott: "öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé". S ennek szellemében ajánlja nemzetünk minden egyes tagjának jóindulatába magát és társait. Hiszen "a magyarok nem érhetik be középszintű kormánnyal vagy vezetővel." Ami olvasatában egyet jelent azzal, hogy maradnának az idők végezetéig, jobb úgy sincs náluk.

Mi pedig csak ismételni tudjuk, amivel elkezdtük: köszönjük, miniszterelnök úr! Talán még annyit érdemes megjegyezni: ön a csúcsra ért...

Sörében él a nemzet

Ezután nem iszom Heineken sört. Úgy éljek, egy kortyot sem. Mondjuk eddig sem ittam, sőt más márkát sem, mert keserű és még hizlal is, de ez most más. Mostantól hazafiságból nem iszom, eddig meg csak úgy, ideológiai töltet nélkül. Bojkottálok, mert erre hívott fel a miniszterelnökség, Hódmezővásárhely önkormányzata, a Jobbik, a Magyar Idők és a Magyar Turán Alapítvány. Ebből nekem már egy is elég lenne, de így ötszörösen nem iszom. Lehet, hogy életemben először elmegyek a Rockmaraton Fesztiválra és az ősmagyar hagyományokat fölelevenítő Magyar Kurultáj Törzsi Gyűlésre, mert e két rendezvény szervezői biztosítottak, hogy náluk aztán egy fél üveg Heineken se lesz kapható, és ez nagyon megnyugtat. Remélem, a belépők hátizsákját is átvizsgálják, az a biztos.

Jóérzésű ember eddig is gyanakodott a Heinekenre a vörös csillagos címkéje miatt. Nem is értem kormányunk óvatlanságát, hogy egy ilyen céggel képes volt stratégiai partneri megállapodást kötni. Párezer rongyos munkahelyért meg néhány milliárd adóért eladták az elveinket, vagy mi? Na de meg is van a böjtje: ereszd be a Heinekent a házadba, kitúr onnan. Mi mást várjon tőle az ember? A vörös csillagjával komcsi is, multi is, holland is (holland uniós biztosként mit piszkálta médiaügyekben szegény hazánkat ez a szekánt Neelie Kroes is!). Igazából egész Hollandiát kellene bojkottálnunk, mehetnek a facipőjükkel, ahová akarnak.

Vagy mégsem egész Hollandiát, mert kiderült, hogy vannak jó hollandok is. Azok a sörháborúban a mi oldalunkon állnak, testvérharcban a magyarfaló Heinekenben érdekelt rossz hollandokkal. Most hirtelen nem tudom, melyik a keletholland és a nyugatholland, már a németeknél is folyton változott, melyik a jó és melyik a rossz, de ezzel nem hagyom magam megzavarni.

A lényeg, hogy a rossz hollandok, mármint a Heineken, rátesznek egy lapáttal Trianonra. Ha csak nem ők tervelték ki annak idején már azt is. Ez vért kíván. Az történt, hogy a Heineken romániai vállalata forgalmaz egy sört, amit az ottani magyarok csak „csíki sörként” emlegettek. A neve tudniillik románul Ciuc Premium, magyarul Csíki Prémium sör, Csíkszeredán főzik. Pár éve egy székely nagyvállalkozó is beindított egy sörgyárat, fele részben hollandiai társtulajdonossal (a jó hollandok, miként valaha Guszev őrnagy, átálltak hozzánk nemzeti szabadságharcunkban). Ők „Igazi csíki sör” néven kínálták portékájukat. A Heineken perelt, a bíróság végül nekik adott igazat. Az élelmes székely cég (kormányunk lelkes egyetértésével) ezt magyarellenes támadásnak értelmezte, de feltalálta magát, a botrányból reklámot csinált, és még népszerűbbé váló sörét „Igazi tiltott sör” címkével árulja.

Fogalmam sincs, a jogi ügyben kinek van igaza. Ahogy a sörökhöz, úgy az áruvédjegyekhez sem értek. Kicsit még tetszik is a székely társtulajdonos góbés visszavágása. Vállalkozói múltja már kevésbé: pár éve a környezeti károkozással vádolt székelyföldi törpevízművek építése során került perpatvarba az ott élőkkel.

De valójában nem ő érdekel, nem a Heineken és nem a sör. Hanem az ismerős képlet. Az itthoni kurzus remek apropót talált a történetben, hogy újabb nemzeti sérelemre hivatkozva (ki tudja, hányadjára) magyar szabadságharcba szólítson. Az ellenség ideális: a maroknyi székelyre, magyarságunk esszenciájára egyrészt a multik, másrészt a románok törnek rá. Soha jobbat, pláne a vörös csillaggal megfejelve. A Heineken elleni tüntetés szónokának slusszpoénja: ismét följelentést tesznek önkényuralmi jelkép használata miatt. Szemet szemért, fogat fogért, sört sörért. Az ellenségek listája már öntevékenyen is kiegészíthető: az egyik tudósítás kommentelője leleplezi a zsidó összeesküvést is. „Ezek a zsidók mindent rühellenek, ami valamilyen szinten kötődik a magyar identitáshoz, aztán csodálkoznak, ha mi is utáljuk őket.”

A plusz szolgáltatást képező zsidózás kivételével egyébként a kórus a Kormányinfótól a Jobbikon át a vásárhelyi önkormányzatig ugyanazt a nótát fújja. „A magyar néppel szembeni arrogáns támadás”, „méltatlan eljárás”, „meg kell mutatnunk szolidaritásunkat”, „minden magyar fogjon össze”, „bojkott”! Igen, fogjunk össze, végre a kormány is benne van, legyünk szolidárisak. Nem a gyerekszegénység ellen, nem a fagyhalálok idején, nem a jó iskoláért, nem az egészségügyért. Sörért. A tüntetést az 56-osok terén rendezték, hiszen ez most az újabb nemzeti felkelés. Tiszta szerencse, hogy arra van a Heineken székház is. Föl lehet eleveníteni a Kossuth téri szép hagyományt is, hogy történelmünk szimbolikus tereit az egybegyűltek levizelik. Ezúttal a híradások szerint az 56-os emlékművet és környékét, az ingyen sör fogyasztása után. Nem baj, a közösen elmondott ima, a Miatyánk és a Boldogasszony anyánk helyreállítja a pillanat magasztosságát. Szem és szobor nem marad szárazon.

Hát még, amikor a színpadról elhangzik: „Lesz, lesz, lesz,/ Csakazértis lesz,/ Magyarország újra/ Nagy és boldog lesz.”

A magam részéről biztos vagyok ebben. Csak nehogy néhány hazaáruló ballibsi, direkt, hogy ártson, belekortyoljon egy Heinekenbe.

Szerző
Lendvai Ildikó