Frászt hoznak ránk a kedves busók

A jövő hét végén indul a hagyományos busójárás. Hogy a mohácsi sokácok a telet vagy a törököt kergették-e el maskarájukkal, az maradjon a néprajzkutatók problémája. Napjainkban viszont az ország legnagyobb – és legkülönlegesebb – karneváljára vonzzák a baranyai városba a turisták tízezreit február végén.

Február 23-án kezdődik a „kisfarsang", amikor egy hétig folyik a dínom-dánom kereplőkkel és maszkokkal, miközben a karneválozók az egész évben érvényes erkölcsi szabályok alól is felmentést kapnak. Aki Mohácson szeretné maskarások között eltemetni a telet, az bizony készüljön fel: itt parkolni sem lesz egyszerű feladat! A húszezres kisváros népessége ilyenkor háromszorosára duzzad. Mivel a mozgás amúgy is jót tesz, és egy fecske nem csinál nyarat, az a jó döntés, ha az idén megpróbálkozunk a busókkal. Hátha nekik nagyobb tapasztalatuk van a tél elkergetésében…

A maskarák feltűnnek városszerte

A kocsiból kikászálódva azonnal megcsapja orrunkat a jellegzetes mediterrán konyha összes szabad tűzön készített különlegességének illata. Akár behunyt szemmel is elindulhatunk a Széchenyi tér irányába. Szerencsére – hála az internetnek – felvértezhetjük magunkat programajánlattal és térképpel is. Így aztán mindig ott lehetünk, ahol történik valami. És ilyenkor állandóan történik…

Hogy a Busójárást miért hívják pont így, az már az első öt percben kiderülhet. Egyszerűen azért, mert ilyenkor Mohácson busók járnak az utcán. És ez nem vicc! A legelképesztőbb helyeken, a legváratlanabb időpontban, szőrbundás, s egyáltalán nem rémisztő álarcosok tűnnek fel körülöttünk. Ezek a helybéliek villával, vagy buzogánnyal járkálnak mindenütt. A dolog báját pont az adja, hogy ez pár perc után teljesen természetessé válik! Ismerünk a világban egy-két hasonló eseményt, de ennél spontánabb, kedvesebb maskarákkal sehol sem találkozhatunk. A várost ilyenkor ellepő turisták – köztük a külföldiek – is ezen a véleményen vannak. A nagy keveredés közepette nem kell a gyerekeket sem nyugtatni vagy vigasztalni, hiszen a busó egy barátságos mohácsi lény, aki beáll a fotózáshoz, koccint a pálinkával és lisztet szór a lányok fejére. Persze, a lányokkal mást is csinálnak – természetesen csak játékosan -, de hát ez mégiscsak egy ősi termékenységi rítus!

Ezekben a napokban Mohács főterén, a magyar és török zászlóval fellobogózott városháza előtt már áll a hatalmas máglya, amelyen végül majd elégetik az idei telet…

A rémes gúnyáknak jelentése van

A busók pedig csak szaporodnak, sokasodnak. Nemcsak számban, hanem formában, fazonban, méretben és közlekedési eszközben is. Vannak gyalogosan, lovon, szekéren, vagy traktoron közlekedők. A kedvenc azonban kétségkívül az, aki egy Wartburgból készített mozgó, kerekes járkál. A sokféle maskara természetesen mindenféle jelentést hordoz, így aztán nem mindegy, ki milyen rémes gúnyát vesz magára.

A busó fűzfából faragott maszkot viselő alak, akinek jellemző ruházata a bocskor, csizma, fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőrderékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amire egy, vagy több kolompot aggatnak rá. Vállukon ott az elmaradhatatlan tarisznya. Jellemző kellékei a kereplő, a buzogány, a hosszú fakürt. Gyakori a díszesen kifestett mosósulyok (praćak), a vízhordófa (obramenica), „famatyi” és teknőben busóbaba hordozása is. A „szép busók” a sokácnépviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok. Tényleg szépek, de hogy mi van a fátyol alatt, azt bizony senki nem tudja…

Farsang idején nem vonatkoznak rájuk a hétköznapokban megszokott szabályok. Nem véletlen, hogy a busó szerepnek nagy vonzereje van, hiszen az inkognitó és a maszk alatti „másik világ” egy sajátos tudatállapot. Ezen persze jelentős mértékben segít, ha az ember – illetve busó – rásegít némi pálinkával.

A jankelék rongyos ruhába öltözött fiúgyermekek, akik arcukat ronggyal, harisnyával takarják el, és vállukon átvetve egy fűrészporral kitömött zsákot visznek, és azzal ütögetik meg a közönséget, főképp a lányokat.

Az esti bál után farsangtemetés

Bár a Busójárás több napos ünnep, de igazi fénypontja a vasárnap. Ilyenkor délután először a sziget oldali busók kelnek át a Dunán, őket a „Sokác-révben" várják be, majd együtt mennek a Kóló téri gyülekezőhelyre. A felvonulás a város főteréig tart, ahol különböző néptánc csoportok mutatják be műsorukat. Az idő haladtával, a karneváli hangulat természetesen mindig meghozza a vendégek és a maskarák táncos kedvét. Több százan – aprók és nagyobbak – ropják a kólót a színpad előtt. Egy-egy busócsoportnak zenekari kísérete is van, ez általában tamburazenekar. Durrognak az ágyúk, recsegnek a kereplők, sikoltoznak a lányok. És ez így megy egész nap. Az este fő eseményei: a máglyagyújtás a Széchenyi téren és az esti sokác-bál. Közben – ha már barátságosan kínálják – nem lehet kihagyni pleskovicát, a gyrost, a kenyérlángost, a rétesek számtalan válfaját. Mindez leöblítve valamivel… Ilyenkor érthetetlenné válik, hogy egykor a törökök mitől rohantak el?

A busójárás utolsó napja húshagyó keddre, azaz farsang utolsó napjára esik. Ez az a nap, amely leginkább megőrizte a hagyományt, ezzel hozzájárulva az itt élő emberek identitás tudatának erősítéséhez. A busók ezen a napon a telet és farsangot jelképező koporsót visznek végig a belvároson és nagy zajongás, vidám ünneplés közben a város teljes lakosságának vidám kíséretével elégetik a Széchenyi téren. Ez a farsangtemetés.

Szó, ami szó, a tél a végén mindig máglyára kerül, a boszorkájával együtt…