kiállítás;Néprajzi Múzeum;Budapesti Metropolitan Egyetem;használati tárgyak;Mindenkinek ismerős dolgok;

2017-02-13 06:49:00

Kirajzolják az életünket

“Írjunk össze száz tárgyat, ami jellemez minket, majd szűkítsük le a listát húszra!” - ezt a feladatot kapta a Budapesti Metropolitan Egyetem öt hallgatója, akik egy szemeszteren át együtt dolgoztak a Néprajzi Múzeum négy kutatójával. A mai, valóban mindennap használt tárgyak megértése, bemutatása a Mindenkinek ismerős dolgok című kiállítás célja, és az, hogy valóban meg is lássuk ezeket a tárgyakat. Elgondolkodjunk azon, hogy csak használjuk ezeket vagy kötődünk is hozzájuk, hogyan választjuk ki a számunkra fontosakat, mit mond el valakiről, hogy milyen tárgyakat használ nap mint nap.

Vannak olyanok, akik számára a tárgyak mindennél fontosabbak, érzelmeket és emlékeket kapcsolnak hozzájuk. Másoknak egyáltalán nem számítanak, halmozásukat feleslegesnek tartják. Bármelyik kategóriába is tartozunk, nélkülük nem tudunk létezni, de ismerősségük és megszokottságuk láthatatlanná is teszik őket. Kiállítótérbe kerülve viszont nemcsak kiemelkednek, hanem értelmezést is követelnek.

Miközben a tárlat a hétköznapi tárgyakról szól, látható az is, hogy a tárgyválasztás képes jellemezni az adott használót. A tárgyakkal körül lehet írni embereket és generációkat (utóbbit például a fesztiválkarszalaggal és annak hordásával), és ez nemcsak a fogyasztói társadalomra igaz, amelyben a birtoklás csoportokhoz sorolja az egyéneket. Kirajzolják egy ember mindennapi életét a megszokott tárgyak, mint egy pizzás doboz vagy toll, de olyan kakukktojások is felbukkannak, mint egy saját készítésű hátvakarógép vagy egy kövirózsa, ami egyetlen élő „tárgyként” szerepel a kiállításon.

A hallgatók közül volt, aki időben haladt és vette sorra, hogy eddigi élete során mi volt számára fontos egy-egy korszakában vagy kísérte eddig végig, valaki összeírta, hogy milyen tárgyakat fogott meg egy átlagos napon, más abból indult ki, hogy mi található a táskájában. Ezeket rendezték kategóriákba, a címkékkel nehezen felruházható tárgyak pedig fantáziakategóriákat kaptak. A kiállítótérbe került darabokról személyes történeteket is írtak. A közös munka során kiderült, hogy nemcsak összeszedni nehéz ezeket a tárgyakat, hanem személyességük miatt beszélni is róluk, így a munka nem volt mentes a kiborulásoktól sem.

A kiállításon ez már nem látszik. Könnyen befogadható, áttekinthető, jó értelemben véve egyszerű és lelkes. Megvan az esélye, hogy a látogató máshogy tekint utána a tárgyakra: visszaemlékszik a történetükre, átpakolja a táskáját, vagy ami nem is annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, maga is megpróbál összeírni egy százas listát. Február 15-én, szerdán tárlatvezetéssel nézhető meg, a február 17-i finisszázson külön programmal várják a látogatókat, minderről a projekt Facebook-oldalán lehet tájékozódni.