vagyonnyilatkozat;Rogán Antal;

Vagyonnyilatkozat - Mit vallott Rogán?

Rogán Antal idei vagyonbevallásában egy bejegyzés alatt álló találmányt is feltüntetett. Ezt azonban saját korábbi közlése szerint tavaly már eladta. Felmerül a kérdés, vajon melyik nyilatkozat tükrözi a valós állapotot, hiszen a hamis képviselői „vallomásokat” semmi se tiltja.

Rogán Antal idei vagyonbevallásában egy bejegyzés alatt álló találmányt is feltüntetett. Ezt azonban saját korábbi közlése szerint tavaly már eladta. Felmerül a kérdés, vajon melyik nyilatkozat tükrözi a valós állapotot, hiszen a hamis képviselői „vallomásokat” semmi se tiltja. Rogán Antal vagyonbevallásában egy bejegyzés alatt álló szabadalom tulajdonaként van feltüntetve. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter január 31-én leadott vagyonnyilatkozatának „egyéb közlendők” sorában tüntette ugyanis fel a „szabadalmi jog bejegyzés alatt” sort. Megkérdeztük a kabinetirodát, hogy ez alatt pontosan mit is értett a propagandaminiszter, de válasz egyelőre nem érkezett. 

Rogán minden bizonnyal arra a - valóban bejegyzés alatt álló - elektronikus aláírás-találmányra gondolhatott, amit feltalálótársaival együtt két éve nyújtott be bejegyzésre a hatóságokhoz. Partnerei annak a Hunguard Kft.-nek a vezetői, amelynek szakértők szerint a Fidesz különböző, a cégnek kedvező törvények révén évente tízmilliárdos piacot és milliárdos nyereséget biztosít. A társaság hasznából ugyanakkor több százmillió forint máltai, offshore-vonalon rejtett háttéremberekhez kerül. Rogán és a Hunguard mindennemű kapcsolatot tagad, ám kettejük között már a találmány közös pont.

A kabinetminiszter nem kérkedik feltalálói erényeivel: a magyar hatósági iratokban is neve feltüntetésének mellőzését kérte. Az azóta bezárt Népszabadság tavaly a nemzetközi adatbázis alapján adhatott hírt a találmányügyről. Rogán Antal akkor közleményben ismerte el, hogy informatikai kutatásokat végez. Igaz, se előtte, se azóta nem lehetett hallani hasonlóról: miniszterként elsősorban a kormányhirdetési pénzeket osztja el, neve más találmány mellett nem szerepel az adatbázisokban. Azt, hogy ezt a találmányt miért nem tüntette fel tavalyi vagyonnyilatkozatában, azzal magyarázta, hogy az még bejegyzés alatt állt.

E magyarázat ingatag lábakon áll, ugyanis egy bejegyzés alatt álló találmány is hasznosítható, adható-vehető vagyon. És - mint az a nyilvános szabadalmi iratokból kiderült - Rogán 2016. február 2-án, azaz négy nappal a tavalyi bevallása leadása után, társaival együtt át is ruházta találmányát az - amúgy rejtett szálakon szintén őhozzá köthető - MobilSign Kft.-re. A miniszter múlt évi sajtónyilatkozata szerint az eladáskor az ügyletből nem származott jövedelme. Arra a kérdésünkre, hogy a szerződés alapján a jövőben kaphat-e az eladott találmányért pénzt, és ha igen, milyen feltételek mellett és mennyit, a tárca szintén nem válaszol. Mindenesetre a Magyar Telekom már fizetett a - még be se jegyzett - eljárás alkalmazásáért.

Rejtély ráadásul, hogy ha tavaly eladta, akkor most Rogán miért is írta be vagyonnyilatkozatába a találmányt. Hiszen azt továbbra se jegyezték be, ami a tavalyi titkolózás magyarázatául szolgált, ráadásul elvileg már nem is a sajátja. Minden jel arra utal, hogy tavaly azért nem tett róla említést, mert az még nem volt ismert a nyilvánosság előtt, az idén pedig azért vallotta be, mert amúgy is fény derült rá. Kérdés persze az is, hogy egy parlamenti képviselő, aki ráadásul miniszter is, adhat-e be ilyen vagyonnyilatkozatot, illetve ez jár-e bárminemű büntetéssel. Rogánt korábban lakásméreteit illetően érték támadások , később - több körben - kijavította bevallását, más következménye annak az ügynek sem volt.

A megkérdőjelezhető vagyonnyilatkozat következményei kapcsán a lapunknak jogászok a terület szabályozatlanságára panaszkodtak, noha álláspontjuk nem mindenben egyezett meg. Alaptézis, hogy az idevágó törvényben a képviselők meglehetős felszínesen szabályozták saját vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük kereteit. A jogszabály általánosan annyit ír elő, hogy a képviselőnek vagyonnyilatkozatot kell tennie. A törvény melléklete alapján az ingatlanban vagy a gazdasági társaságban meglévő tulajdonról viszonylag pontosan kell vallani, ám másra - így például találmányokra - semminemű pontosító szabály nem vonatkozik. Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter szerint az általános nyilatkozati elv alapján a képviselőnek nem az adott évben történt eseményekre kell utalásokat tennie, hanem az adott napon valós adatokról kell számot adnia.

Emelnék a bevallás komolyságát

A Transparency International és az MSZP is több javaslattal élt a vagyonbevallás komolyságának emelése érdekében. A szocialisták közhiteles nyilvántartásokból ellenőriznék a bevallott adatokat, a többi vagyontárgy értékéről pedig bizonylatot kérnének. Az adóhatóságot az ellenzéki párt és a civil szervezet is bevonná az ellenőrzésbe. Felmerült az is, hogy a vagyonbevallás magán- helyett közokirat legyen. Ligeti Miklós ugyanakkor járható útnak tartaná azt is, ha a dokumentum különleges magánokirattá válna, ami a hamis adatközlést jogi eszközökkel büntetné.

Egy másik jogász ezzel egyet értve úgy vélte, ha egy vagyontárgyat a képviselő év közben megszerez és túl is ad rajta, nem kell megemlítenie. Rogán esetében nem ez a helyzet: ő tavaly egyszerűen nem hozta nyilvánosságra kutatási eredményeit, most pedig egy, már a tulajdonában nem lévő szabadalomról vallott. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint a pontos forma lényegében a képviselő belátására van bízva. Tud olyan honatyáról, aki általában árakkal együtt pontosan feltünteti a szerzés és az eladás időpontját is. De erre vonatkozóan nem létezik se pontos irányelv, se ellenőrző szerv. Szerinte az országgyűlési képviselők vagyonbevallására a nyilatkozati elv sem alkalmazható. Az egész rendszerről átsüt a komolytalanság - fogalmazott Ligeti. Mi több, az akár pénzmosásra is alkalmas. Más állami alkalmazottak, köztisztviselők vagyonbevallása jóval szigorúbb.

Arról, hogy ha akkor vagy azóta Rogán pénzt látott a találmány-átruházásból, azt milyen formában kellene feltüntetnie, világos szabályok híján egyik jogásztól sem kaptunk pontos iránymutatást. Az nyilvánvaló, ha netán a találmány nyomán pénz jelenne meg a propagandaminiszter bankszámláján, annak a vagyonnyilatkozatban lenne a helye. Ám ez akár bele is olvadhat Rogán bevallott pénzügyi vagyonába, tételes elkülönítésére ugyanis nincs kötelezvény. Ligeti Miklós viszont felvetette, hogy egy jövőbeni fizetési kötelezettséget már ma követelésként kellene feltüntetni; ilyen azonban a dokumentumban nem szerepel. A találmány jogát tavaly már eladta.