Napi Extra;Manchester City;Gabriel Jesus;ábközépcsonttörés;

2017-02-15 06:57:00

Eltört a lábközépcsontja a fiatal brazilnak

Egybehangzó sajtóhírek szerint lábközépcsonttörést szenvedett a Manchester City futballistája, Gabriel Jesus – a hírt a klub is megerősítette. Jesus az AFC Bournemouth elleni, hétfő esti 2-0-ra megnyert mérkőzésen a 15. percben sérült meg, és annak ellenére, hogy a saját lábán hagyta el a pályát, utólag kiderült, nagyon súlyos a sérülése.

A klub a saját honlapján megerősítette, hogy a játékosnak eltört a lábközépcsontja, de további vizsgálatok szükségesek, ezért a pontos felépülési idő egyelőre nem ismert. Az valószínűnek tűnik, hogy legalább két-három hónapot kell kihagynia a brazil futballistának, aki a legjobb esetben is a szezon hajrájában léphet pályára.

Jesus játékjogát már tavaly nyáron megvette a Manchester City 27 millió fontért a brazil Palmeirastól, a 19 esztendős támadó azonban a megegyezés értelmében csak télen váltott csapatot. Jól is ment neki a játék: négy Premier League-mérkőzésen három gólig és egy gólpasszig jutott, nem csoda, hogy a csapat spanyol szakvezetője, Josep Guardiola és a szurkolók is hamar megkedvelték a játékost.

Jesusnak a következő négy-hat hétben gipszet kell viselnie, utána kezdheti el ismét erősíteni a lábát.

„Nagyon elégedett vagyok az eddigi teljesítményével, remélem, minél hamarabb meggyógyul és ismét számíthatok a játékára - mondta Guardiola. - Egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk. Sergio emberileg és szakmailag is remekül beilleszkedett közénk. Szurkolóink azért is kedvelik, mert nagyon harcos, nem ijed meg a párharcoktól, melyek többségét meg is nyeri. Ráadásul nagyon eredményes, márpedig, ha valaki hamar el akarja fogadtatni magát egy új helyen, akkor erre az a leghatékonyabb módszer, ha minél többször betalál a kapuba. Biztos vagyok benne, hogy még ebben a szezonban visszatérhet a pályára, és további gólokkal segít minket a céljaink elérésében."