Hajdani angoltanárként állítom: nem nagy művészet egy tizenévest eljuttatni a középfokú nyelvvizsgáig. Kell hozzá megfelelően képzett tanerő, kellő óraszám, nyomtatott és hangzó tansegédlet, és némi anyanyelvi előképzettség - magyarán műveltség, tanultság.
Innen nézve nem volna hát ördögtől való az az elvárás, hogy 2020-tól csak középfokú nyelvvizsga birtokában jelentkezhessen bárki a felsőoktatásba. Miért is kellene az egyetemen vesződni a nyelvtanítással, ha amúgy teljesen jogos elvárás, hogy globalizált világunkban diplomát se kaphasson senki, aki legalább egy idegennyelven nem tudja megértetni magát?
Mégis, erősen álságos az emberminisztérium csodálkozása most, hogy az ombudsman kifogást emelt a nyelvvizsga-követelmény bevezetése ellen. Ha valakinek, hát nekik tudniuk kell, mennyire kétesélyes a magyar iskolarendszerben, hogy valaki megszerzi-e a papírt vagy sem. Ha jó iskolába jár, akad otthon számítógép, idegennyelvű csatorna a tévén, baj esetén magántanár, akkor igen. Ha szótárfüzet sincs, az otthon melegében pedig csak a közszolgálat bömböl a dobozból reggeltől estig, és az iskolában is a kiegészítőn átképzett technikatanár adja az angolórákat, akkor az lesz a csoda, ha leérettségizik, és megcélozhat egy kevésbé húzós szakot valamelyik főiskolán. Könyörgöm, honnan lenne még nyelvvizsgája is?
A legfrissebb elképzelés azonban, hogy az állam ingyenes első nyelvvizsgával segítsen a bajon, már a cinizmus tankönyvi esete. Papíron ettől lehet, hogy szertefoszlik az alapjogsértés. A valóságban azonban csak tovább épül a fal az esélyesek és az esélytelenek között.
