hulladék;interjú;Molnár Gyula;

2017-02-17 06:00:00

Molnár: "Aki nem akar megállapodni, az nem akar kormányt váltani"

A vasárnapi ebéd gondolata ma is áll: mindenki jöhet, de az asztal alatt rugdosódást egyszer és mindenkorra be kell fejezni - fogalmaz Molnár Gyula az elmúlt hetek zavarkeltő eseményeit lezárandó. Az MSZP elnöke tisztán kimondja: Orbán Viktor nem maradhat hatalmon azért, mert valaki rosszul taktikázott. Visszautasít minden olyan lebegtetett, szivárogtatott, vagy épp sajtón keresztül megüzent vádat, hogy az MSZP, vagy annak bármely vezetője lenne az akadálya annak, hogy a legütőképesebb, a kormányváltás legnagyobb esélyét nyújtó egyéni jelölti, illetve közös listás névsor összeálljon a demokratikus oldalon. Eddig - mondja - épp a szocialisták az egyetlenek, akik tiszta lapokkal megtették személyi ajánlatunkat Botka László esetében, s készen állnak arra is, hogy minden szükséges személyi kérdésben ezt tegyék.

- Most akkor lesz előválasztás, vagy sem?

- Még mindig reménykedünk, hogy ahol kell, ott lesz. Én előválasztás-párti vagyok, ha ez hoz szavazatot és kitermelhet új, sikeres politikai szereplőket. De azt mindenkinek értenie kell, hogy az előválasztás nem lájkgyűjtő- vagy szépségverseny, a tét sokkal nagyobb. Itt nem párton belül, hanem pártok között zajlik verseny, így egy klasszikus előválasztás során modellezni kell a nagypolitikai választási szituációt.

- Ez inkább már Botka László javaslata.

- Ő konkrétabb elképzelésekkel állt elő az MSZP elnöksége számára, s ezeket fogja képviselni a reménybeli partnerekkel való tárgyaláson is - persze a mi támogatásunkkal. Ugyanakkor fontos lenne mindenekelőtt végre tisztázni, hogy ott lehet előválasztást tartani, ahol jelöltek vannak. Hónapok óta arra kérem a partnereinket, nevezzék meg hol, kit és miért kívánnak indítani. Az elmúlt két hét eseményeiből és álvita-kísérleteiből arra következtetek, hogy az előválasztás elvi koncepciója leszűkülne Magyarország területének, illetve választókörzeteinek tizenöt-húsz százalékára, ha minden résztvevőnek saját jelöltet kellene állítania. Ezzel sincs baj, csak akkor ne hárítsuk a felelősséget a szocialistákra, akik nemcsak a megyei jogú nagyvárosokban, s Budapesten képesek személyi ajánlattal előállni, hanem mindenhol.

- Magyarán az MSZP-nek már mind a 106 választókerületre megvan a saját jelöltje?

- Nekünk megvan mind a 106 választókörzetre a saját jelölt-jelöltünk, tehát a szocialisták készek ajánlatot tenni a tárgyalópartnerek számára egy olyan egyeztetésen, ahol nem homályos elképzelésekről, s vágyálmokról beszélünk, hanem végre a konkrétumokról, hiszen egyetlen évünk van a következő országgyűlési választásig. Hónapok óta erre kérem a partnereket, nincs tovább veszíteni való időnk, a választók türelme sem végtelen.

- De a szocialista jelöltek mindegyike hajlandó lenne versengeni, ha lenne ellenajánlat?

- Ma mindenki tudja a mi jelölt-jelöltjeink közül, hogy az MSZP támogatása nem jelent automatikus indulást 2018 tavaszán. Az általunk ajánlott egyéni képviselőjelöltek egy futóverseny rajtjához sorakoztak fel, s ha meg kell méretniük, készen állnak, hogy megméressenek. A legnagyobb győzelmi eséllyel rendelkező jelölteknek kell elrajtolniuk, s leszakítaniuk a célszalagot a választáson. Visszautasítok minden olyan lebegtetett, szivárogtatott, vagy épp sajtón keresztül megüzent vádat, hogy az MSZP lenne az akadálya annak, hogy a legütőképesebb, a kormányváltás legnagyobb esélyét nyújtó egyéni jelölti, illetve közös listás névsor összeálljon a demokratikus oldalon. Eddig éppenséggel mi vagyunk az egyetlenek, akik tiszta lapokkal megtettük személyi ajánlatunkat Botka László esetében, s készen állunk arra is, hogy minden szükséges személyi kérdésben ezt tegyük. De akkor - megismétlem - a jövő évi nagy versenyt szimuláló előválogatót kell csinálni, amire az MSZP ajánlatával szemben még mindig nincs asztalra tett névsor.

- Persze egy névsor önmagában még nem garancia, hogy az MSZP jelöltjei szimpatikusak is - úgy a partnerpártoknak, mint a választóknak.

- A kormányváltás esélyét hordozó, azt növelő, tisztességes jelölt-jelölti névsor áll össze nálunk, hiszen az MSZP célja előválasztástól függetlenül is az, hogy a megkopott hitelességét visszaszerezze, és bebizonyítsa, hogy tud, méghozzá jól tud kormányozni. Ehhez - én erre vállalkoztam pártelnökké választásomkor - mást és másképpen cselekszünk, mint korábban. Tavaly nyári ígéretem szerint sokat szigorítottam például már a jelöltté válás feltételein is, amit az MSZP elnöksége elfogadott. Magyarán az MSZP ajánlati névsorában szereplő politikusok mindegyikének speciális etikai nyilatkozatot kell aláírnia. Ebben szigorú vagyoni kitétel szerepel majd, amely nemcsak a reménybeli képviselőre, hanem bizony annak házas-, illetve élettársára is vonatkozik. Így eltitkolt vagyonokról, számlákról, vagy bárminemű személyi korrupciós kifogásról szó sem lehet a mi jelölt-jelöltjeink esetében. Nyilatkoznia kell mindenkinek arról is, hogy személyesen neki vagy családjának van-e, volt-e bármiféle offshore üzleti érdekeltsége, de az etikai nyilatkozatban az érintetteknek vállalniuk kell azt is, hogy komoly politikai következményekkel járna az, ha bárminemű ideológiai, vagy egyéb okból valamikor megszakítanák a közös munkát, avagy a köteléket a párttal. Ez utóbbit akár most nevezhetjük lex Demeter Mártának, mert kikérem magamnak és az MSZP nevében is, hogy valaki úgy vádolja az éppen elhagyott politikai családját, hogy ő maga nem tartja be a korábban tett ígéretét a mandátuma ügyében. Az MSZP minden vezetője és meghatározó politikusa elkötelezett abban, hogy véget vessen az Orbán-kormány 2010 óta tartó ámokfutásának 2018-ban. Van a győzelemnek egy forgatókönyve is, amit Botka László vázolt. Ő feltételnek nevezte a forgatókönyve megvalósulását, én célnak nevezem az abban foglaltakat. Márpedig a cél szent. Ha valaki nem ért egyet, akkor közölje, miért nem, s hogy mit gondol helyette. Mindenről lehet vitázni, de csak a megállapodás szándékával. Aki ugyanis nem akar megállapodni, az nem akar kormányt váltani.

- Demeter Márta távozása és indoklása azért is érdekes, mert az ő verziójával szemben él a pletyka, miszerint nem kapott volna bejutás-esélyes helyet 2018-ban egy MSZP, avagy egy közös listán. Lehetett ez a problémája?

- Csalódott vagyok, legfőképp azért, mert Demeter Márta soha, egyetlen pártfórumon sem jelezte problémáit, javító szándékát, alternatív javaslatait, ahogy nyilvánosságot kapott indoklását sem hallottuk tőle korábban. Talán ilyen javaslatokat fel kellene vetni, mielőtt kilép valaki, nem? Persze mindenkinek lehetnek, sőt, a politikában vannak is személyes ambíciói, de ha jelenleg valaki az MSZP politikáját és irányvonalát kifogásolja, akkor csakis azzal lehet baja, hogy ebben a pártban a kormányváltás célja felülír minden egyéni érdeket. Meggyőződésünk, hogy ebben a választási rendszerben a közös lista hordozza a győzelem legnagyobb esélyét. Mi pedig a győzelem mellett vagyunk elkötelezettek, ezért dolgozunk.

- A közös lista persze egyes pártok együttműködésén is múlhat.

- Sem Botka László, sem én nem gondoljuk, hogy a közös lista mindenki listája. Ugyanakkor én egyértelműen amellett foglaltam állást, hogy a Fideszen és a Jobbikon kívül a mindenki más, így a magyar társadalom többségének, a változást akaróknak a listáját kell összehozni. Minden létező felmérés azt mutatja, hogy a választókorú társadalom többsége - noha egyelőre nem mindegyikük talált, választott magának már pártot - igenis kormányváltást akar. Mi ezeknek az embereknek és mai választóinknak is felelősséggel tartozunk, így a legnagyobb győzelmi esélyt, s a legütőképesebb csapatot kell rajthoz állítanunk. Aki ezzel egyet tud érteni, az velünk van. Van azonban egy pont, egy határidő, amin túl azt kell mondanunk, hogy aki nincs velünk, az egészen egyszerűen nem elkötelezett a kormányváltásban.

- Megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e egyáltalán közös lista.

- A koordinált indulás az eddigi tapasztalatok szerint nemcsak kockázatos, de azt a veszélyt is magában hordozza, hogy a választók számára olyan üzenetet küld: nem vagyunk képesek kormányváltó és kormányzó alternatívát összerakni, s ehhez, ebben együttműködni. Arra kérem azokat, akik a mi ajánlatunkkal vitáznak, hogy mértani pontossággal támasszák alá, miért gondolják, hogy külön listákkal hatékonyabban le lehet győzni Orbán Viktort. Felelős ellenzék ugyanis az, amely nem hagyja, hogy Orbán Viktor harmadszor is kormányra kerüljön. Orbán nem maradhat hatalmon azért, mert valaki rosszul taktikázott. Mi nem gondolkodhatunk olyan felelőtlenül, hogy egymással több bajunk van, mint a jelenlegi hatalommal, amely élhetetlenné teszi ezt az országot. Aki nem e felelősséggel gondolkodik, azt meg fogják büntetni a választók, méghozzá joggal. Kétféle büntetés van: már a 2018-as választáson is jóval kevesebbet fognak kapni, mint amennyit most még mérnek nekik, és ez bizony könnyen arra is vonatkozhat, aki magát Magyarország örökös - volt, van, lesz - vezetőjének tekinti. De mindazokat, akik most egyéni érdekeik mögül nem látják a tétet, 2018 után is büntetni fogja a nép.

- De ha az MSZP számára a személyi kérdések nem írhatják felül a cél iránti elkötelezettséget, akkor akár Botka László miniszterelnök-jelöltsége is asztalra kerülhet?

- Visszakérdezek: tett bárki, bárhol érdemi személyi ajánlatot Botka Lászlóval szemben? Még egyszer kérek mindenkit, akit illet: nevezze már meg azt a személyt, akit Botka Lászlóval szemben alternatívaként állítana és ajánlana az együttműködés érdekében. Ha van, lenne ilyen személy, az Botka Lászlóhoz hasonlóan mutassa be a programját, s azt, hogy milyen elvek, ideológia, szakpolitikai bázis és jövőkép mentén lenne képes fellépni Orbán Viktor kihívójaként. Továbbmegyek: nevezzék meg azt a 106 egyéni jelöltet, akit versenyképes alternatívának látnak és támogatni tudnak a Fidesz, illetve a Jobbik jelöltjével szemben. Mindenről és mindenkiről hajlandóak vagyunk tárgyalni, ezt mondjuk hetek, hónapok óta.

- Ez azt is jelenti, hogy Lengyel László politikai szalonjával ellentétben a tárgyalóasztalnál bárkit szívesen látnak?

- Én voltam az első, aki nyíltan "vasárnapi ebédre" invitáltam valamennyi demokratikus politikai erőt. Nem pártok és politikusok, hanem a demokratikus társadalmi közeg érdemli meg, hogy kisebb-nagyobb támogatottságú képviselőinek mindegyike helyet kaphasson a tárgyalóasztalnál. Elsőként tettem szóvá azt is, amikor valakit ki kívántak zárni ezekből az egyeztetésekből. Mindenkinek van helye az asztalnál, sőt ha kell, még pótszékeket is hozunk. Mi emellett köteleződtünk el. Ezért is játszunk a kezdetektől nyílt lapokkal, s tettünk olyan személyi javaslatot, ami messzemenőkig túlmutat a pártpreferenciákon. Botka László személye: értékvállalása, ideológiai elkötelezettsége, szakmai tapasztalata és sikerei önmagukért beszélnek. Botka Laci társadalmi támogatottsága pedig túlmutat a teljes politikai közegünk mai támogatottságán, így nem túlzás kijelenteni, hogy vele nagyon is nőnek a nyerési esélyek. Szerintem nincs és nem is kell nála jobb, de nyitottan várjuk, képes-e bárki versenyképes alternatívával előállni. A vasárnapi ebéd gondolata pedig ma is áll: mindenki jöhet, de az asztal alatt rugdosódást egyszer és mindenkorra be kell fejezni.

- És vajon lesz olyan, hogy mindenki igent mond a vasárnapi ebéd menüjére?

- Aki nemet mond, az nem ránk, az MSZP-re, vagy Botka Lászlóra mond nemet, hanem a már említett szent célra. A menün, azaz az igen formáin épeszű határidőn belül, az én elképzeléseim szerint legfeljebb május 1-ig lehet vitázni, a munka ünnepén ugyanis már régen máson kell dolgoznunk. Mi a magunk részéről már ma is ezzel a munkával foglalkozunk, hiszen lassan egy hónapja megbízást és felhatalmazást adtunk Botka Lászlónak arra, hogy persze velem együtt, de miniszterelnök-jelöltként folytassa le ezeket a tárgyalásokat. Eközben az MSZP az országot és a társadalmat érintő ügyekre kíván koncentrálni, ezért is sürgettem a megválasztásomkor ígért szervezeti megújulást, amelyen a párt mára átesett. Ott vagyunk minden választókörzetben, s a helyi szervezeteket, illetve a velük való együttműködést nap mint nap erősítjük, így nemcsak a kitűzött célokban, de a munka mikéntjében is példátlan egység kovácsolódott a pártban.

- Ehhez képest nemcsak a Demeter-ügy, de Botka nem is olyan egységes támogatása is felmerült pletykaként az elmúlt hetekben.

- Utóbbi egyszerűen nem igaz, Demeter Márta ügyében pedig már elmondtam, mit gondolok. Ez az eset számomra is meglepetés volt, de tiszteletben tartva kiugrott politikustársunk érvelését, ismét csak azt tudom mondani, amit neki is: nem kellett volna elmennie, hanem el kellett volna mondania, ha aggályai merültek fel, s meg kellett volna beszélnie például a pártelnökkel, aki erre a beszélgetésre nyitott lett volna. Nem így történt, de ez az eset, ahogyan sok más, főként névtelen forrástól származó pletyka is csak azt bizonyítja, hogy a szocialistáknak mást és máshogyan kell tenniük, mint korábban. Nem a múltért kell vezekelni, hanem erős bizonyítékot kell adnunk a szándékaink tisztasága mellett, s ahogy én pártelnökké választásomkor tettem, úgy a jelölt-jelöltjeink is vállalják ezt.

- Már csak azért is kérdés, lehet-e korrumpálni az MSZP vezetőit vagy politikusait, hiszen a kormányoldal láthatóan ismét erre játszana majd a kampányban, például a metróüggyel.

- Nem fog bejönni nekik, hiszen ami ma Magyarországon közbeszerzési visszaélések szintjén zajlik, az mindenféle megalapozatlan visszamutogatásokkal nem leplezhető el. Sajátos, hogy miközben Budapesten egyértelműen megbukott a Fidesz és Tarlós István, a kormányoldal most hirtelen egy olyan fegyverrel próbál visszalőni, amelyben vaktöltény van. Nincs szocialista érintettje a metróügynek, elhatárolódunk ettől. Mi nem védünk, és nem rejtegetünk senkit, aki a feltételezett visszaélésekben részt vett, sőt, kifejezetten elvárjuk, hogy minden érintett felelősségét vizsgálják ki, az illetékes hatóságok járjanak el, majd büntessék meg azt, aki bűncselekményt követett el. De ha már OLAF-jelentésekre építenek politika kampányt, s nem a magyar ügyészség végzi a dolgát, akkor el kell mondjam: Ujhelyi István alelnökünk uniós közvetítésével kezdeményeztük, hogy mind a huszonhét OLAF-jelentést hozzák nyilvánosságra, amely magyarországi ügyekben született. Az ugyanis biztos, hogy miközben az ismert kormánylap "tankönyvi lopást" említve számolt be a metróügyről, valójában ezt a tankönyvet épp a Fidesz írta és saját példáit gyakorolja is minden nap. Azzal támadna tehát a Fidesz, ami épp rá veszélyes.

- Az olimpiarendezés ügyében indult népszavazási kezdeményezés gáncsolása is érdekes attól a kormánytól, amely - eredménytelen - referendumot tartott a nem létező uniós menekültkvótáról.

- Az MSZP álláspontja adott: döntsenek közvetlenül a választópolgárok egy ilyen, valóban fajsúlyos kérdésben. Ezért is támogattuk a kezdetektől a NOlimpia kezdeményezését, most pedig bizakodunk, hogy nemcsak a szükséges számú érvényes aláírás van meg, de az illetékes szervek hitelesítik is ezeket. Aggódunk ugyanakkor amiatt, hogy adminisztratív eszközökkel el fogják lehetetleníteni a helyi referendumot, aminek indoklása talán éppen az lehet, hogy ez országos szintű kérdés. Ezért ha elbukik a budapesti népszavazás, kezdeményezni fogjuk, hogy a kormány az olimpia ügyében országos népszavazást írjon ki. Derüljön ki, valójában igent vagy nemet mond-e a magyar társadalom az olimpiarendezésre.

- Vajon, ha dönthetne a nép, akkor igent vagy nemet mondana egy újabb politikai évértékelő beszédre?

- Értem a célzást, de megnyugtatom: én nem évértékelőt mondok, hanem Magyarországról beszélek szombaton, mert az elmúlt napokban és hetekben felszólalók nem igazán ezt tették. A miniszterelnök például egy másik országról, sőt, kifejezetten egy álomvilágról elmélkedett, a radikális pártvezér újból szélhámosnak bizonyult, hiszen ezúttal is meghasonlott korábbi önmagával, ami pedig a politikai barátainkat, s reménybeli partnereinket illeti, ők most jobban el voltak foglalva belső feszültségeikkel, mint Magyarországgal. Ez nem jó így, ezért én és Botka László ezen változtatunk.