Bologna;Sampdoria;Nagy Ádám;Roberto Donadoni;

Négy hete nyeretlen a Bologna

Nagy Ádám nélkül lépett pályára Roberto Donadoni csapata az előző héten a Sampdoria ellen, így adott a kérdés: az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának holnapi mérkőzésén vajon játéklehetőséghez juthat-e a magyar válogatott középpályása? A tabella 14. helyét elfoglaló Bolognának továbbra is nehéz lesz pontot, pontokat szereznie. A csapat utoljára január 22-én tudott nyerni, a hétvégén pedig otthon fogadja az Internazionalét, amely 18 ponttal előnyösebb helyzetből várhatja a találkozót.

A forduló további párosításai között két érdekesnek ígérkező párharc is lesz. A második helyezett AS Roma együttese a hétközi 4-0-s, Villareal elleni Európa-liga győzelem után a Torinót fogadja, s talán esélyesebb is a győzelemre, míg a 7. helyen álló AC Milan a nyolcadik Fiorentinával találkozik. Esetleges győzelmükkel a firenzeiek egy pontnyi különbségre felzárkózhatnának a vörös-feketék mögött. A BL nyolcaddöntőjében 3-1-es vereséget szenvedő Napoli a középmezőnybeli Chievo otthonában szerezhet pontokat vasárnap, az egyre jobb formában lévő Sampdorianak pedig megint könnyű dolga lehet a hétvégén, a Cagliari ellen. Péntek este Balogh Norbert és Sallai Roland együttese a listavezető Juventus otthonába látogatott: a kieső helyen szereplő Palermo mérkőzése lapzártánk után ért véget.

Serie A, 25. forduló. Szombat: Atalanta-Crotone (Tv.: Digisport3 18.00), Empoli-Lazio (Tv.: Digisport1 20.45). Vasárnap: Bologna-Inter (Tv.: Digisport1 12.30), Chievo-Napoli (Tv.: Digisport1 15.00), Pescara-Genoa 15.00, Sampdoria-Cagliari 15.00, Udinese-Sassuolo (Tv.: Digisport2 15.00), AS Roma-Torino (Tv.: Digisport1 18.00), AC Milan-Fiorentina (Tv.: Digisport1 20.45). Az élcsoport: 1. Juventus 60 pont, 2. AS Roma 53, 3. Napoli 51.