Orbánt "igazolja vissza" Merkel és Trump is

Publikálás dátuma
2017.02.18. 18:23
Orbán Merkellel a 2015-ös madridi kongresszuson. FOTÓ:Pablo Blazquez Dominguez/Getty Images
Az Egyesült Államok új kormányának törekvései visszaigazolják a magyar biztonságpolitikai gondolkodás helyességét, ez mutatkozott meg az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) - mondta Simicskó István szombaton a bajor fővárosban zajló tanácskozásról. A honvédelmi miniszter szerint azonban nem csak a Donald Trump által vezetett új washingtoni kormányzás igazolja, hogy igaza volt hűn dicsőített miniszterelnökének, hanem Angela Merkel mai sajtótájékoztatója is, ahol a kancellár Európa védelmi képességeinek erősítését szorgalmazta.

 Mike Pence amerikai alelnök előadása és James Mattis védelmi miniszter beszéde megerősítés volt abban, hogy "helyesen látjuk a világot, helyesen értelmezzük a veszélyeket, és pontosan látjuk a megoldásokat" - hangsúlyozta a konferencián résztvevő honvédelmi miniszter. A NATO megerősítése és a radikális iszlamizmus elleni küzdelem ügyében is nagyon hasonló az amerikai és a magyar megközelítés - mutatott rá Simicskó István, kiemelve, hogy már a közeli jövőben hatékonyabb fellépés várható az Iszlám Állam terrorszervezettel szemben.

Szerinte Európának és NATO-nak is nagyobb katonai szerepvállalással kell jelen lennie a válságövezetekben az európai állampolgárok biztonságának garantálása érdekében, és azért, hogy a béketeremtés révén az érintett térségekben élők otthon maradhassanak és helyben boldogulhassanak - mondta a miniszter, aláhúzva, hogy ebben is egyezik a magyar és az amerikai álláspont, így a müncheni biztonságpolitikai konferencia "pozitív tapasztalatokat" jelent a magyar kormánynak.

Azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel német kancellár a konferencián szombaton elmondott beszédében Európa védelmi képességeinek erősítését szorgalmazta, Simicskó István hangsúlyozta, hogy "ez is a magyar biztonságpolitikát igazolja vissza". Magyarország állt ki elsőként a közös védelmi képességek kifejlesztése mellett, és Orbán Viktor miniszterelnök volt az első, aki kimondta, hogy közös hadseregre van szükség. Az európai partnerek bizonyára soha nem fogják elismerni, hogy Magyarország ebben az élen járt, de "finoman már elindultak" a budapesti vezetés által felvázolt irányba - mutatott rá.

Szerző

"Ne lőj!" - Tüntettek a Kossuth téren (Fotók)

Publikálás dátuma
2017.02.18. 17:56

Ne lőjétek le a kutyáinkat! címmel tartottak tiltakozó flashmobot a hatályos vadászati törvény és a napokban történt kutyakilövés miatt a Parlament előtt, a Kossuth téren.

A demonstráción többen "Ne lőj!" feliratú táblákat tartottak. A flashmob szervezője Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szakpolitikusa volt, aki Facebook-oldalán azt írta: "együtt tiltakozunk az ellen, hogy a vadászok csak úgy kilőhessék jóhiszemű gazdáik közeléből a kutyákat! A Párbeszéd szerint a sokadik ilyen eset után az egész szabályozást újra kell gondolni, ezért törvénymódosító javaslatot is benyújtunk. Nyilvánvaló, hogy a kutyatartókra is vonatkoznak szabályok, de ne legyen fontosabb a vadászok érdeke társállataink életénél!" - figyelmeztetett a PM politikusa.

A tüntetés Facebook-oldalán emlékeztettek, hogy pár nappal ezelőtt egy vadász ismét lelőtt egy kutyát. Az állat és gazdája Budapest közigazgatási határán belül, a mátyásföldi repülőtér mellett sétáltak. A megölt kutya és gazdája tizenkét éve járnak arra, lovarda és kutyaiskola működik a természetvédelmi területnek nyilvánított vidéken - írták. Nem először fordul elő, hogy vadászok gazdájukkal sétáló kutyákat lőnek le. Elég volt a következmények nélküli gyilkolásból! Az elővigyázatosság és a védelem nem csak a vadállománynak, hanem a társállatoknak is jár - hívták fel a figyelmet a közösségi oldalon.

Szerző
Frissítve: 2017.02.18. 18:07

A Szovjetunióba elhurcoltakra emlékező szobrot avattak Pécsett

A Szovjetunióba elhurcoltaknak emléket állító domborművet avattak több mint száz ember részvételével szombat délután Pécsett.

A vasútállomás szomszédságában felállított, Trischler Ferenc szobrászművész által tervezett, csaknem egy méter széles, bronzból készült emlékmű leleplezése előtt mondott beszédében Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár felidézte: csaknem 700 ezer magyar állampolgárt, köztük jórészt civileket hurcoltak el származási és osztályalapon a Szovjetunióba 1944-45-ben és az azt követő években.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Gulag-Gupvi táborokban folyt "alulmúlhatatlan mélységű terror" célja a második világháború után újonnan formálódó közép-kelet-európai államok kommunista diktatúráinak "rémtettekkel történő karbantartása" volt.

Szerző