Majtényi fénykardja

Az ember már csak olyan – a magyar meg pláne –, hogy jobban szeret a győztesek, mint a vesztesek mellett állni. A hősöket imádja, nem az áldozatokat. Nem véletlenül híresült el az eredetileg garibaldi-i mondat kövérlászló-i olvasata ama bizonyos fényes győzelem után: kevesen voltunk, de sokan maradtunk. Oda állunk – oda állnak -, ahol jobban süt a nap, vagy nagyobb remény mutatkozik arra, hogy egyszer, ha kivárjuk, odasüt.

Ilyen értelemben totális paradoxon az a közönségsiker, amely Matényi Lászlót, a baloldal - vagy ahogyan ő nevezte: az alkotmányos ellenzék – köztársasági elnökjelöltjét fogadta a minap Debrecenben, első nyilvános lakossági fórumán. Alig akadt üres szék a városi művelődési központ termében, a fórum végén pedig idő hiányban úgy kellett belefojtani a kérdéseket a hallgatóságba. Ám ezek a kérdések legkevésbé az aktuálpolitikáról szóltak. Nem volt orbánozás, mészároslőrincezés, alcsútfelcsútozás, mutyizás, s korrupciózás is csak kicsit. Ehelyett az alaptörvényről, az alkotmányról, a nemzet felemelkedéséről, az intézményesített demokráciáról és az egyéni szabadságjogokról alakult ki élvezetes párbeszéd.

Majtényinak annyi esélye van a győzelemre, mint Németh Szilárdnak egy barátságos mosolyra vagy Tállai Andrásnak egy frappáns mondatra.

Tudja ezt ő is, tudják azok is, akik meghallgatni mentek el. Egy köztársasági elnökjelölt, akinek valódi hatalma sose lesz, mondandója azonban annál inkább van. A reményről beszél, ami benne rejlik minden kimondott kérdésben, s minden rá adott válaszban. A párbeszédben, ha úgy tetszik. A szónoklatok, parancsok, kinyilatkoztatások és vezényszavak sötét korában egyfajta Luke Skywalkerként lép elő a kíváncsiság és odafordulás „fénykardjával” egy cseppet sem hős alkatú ember, aki nemcsak beszél, hanem meg is hallgat. Kíváncsi – ha emlékszünk még erre a szóra egyáltalán. Nincsenek előre megírt mondatai, melyeket Louis Vuitton táskák mélyéből kapnak elő, nem kell mantráznia, hogy „zemberek” meg hogy „gerősödik”, mert jól elboldogul a saját gondolataival.

Kis felüdülés a zombimocsárban, fénykardnyi fény a birodalom baljósan sötétlő egén.

Szerző
Doros Judit

Félelmetesen abszurd

Mi más lenne, mint félelmetesen abszurd az az ország, ahol egy kiérdemesült hollywoodi producer - akinek az egész élete a bizonyíték rá, hogy a film: üzlet – hatalmas apparátust épít fel az állami költségvetés filmre szánt hányadának szétosztása érdekében. Félelmetesen abszurd és az államszocializmust idéző az a szisztéma, hogy állami alkalmazottak fejlesztik a rendezők forgatókönyveit – még akkor is, ha a nagy számok törvénye alapján, lám, világsikert arató művek is kikerülnek erről a gyártósorról.

Félelmetesen abszurd, hogy az állami filmpénzek fölött diszponáló amerikai producer mellékállásban a teljes magyar szerencsejáték-ipart egymaga működteti, ne is próbáljuk meg elképzelni, miféle hidat képezve így az alvilág és a politikai felvilág között, az áramló pénzfolyókról már nem is beszélve. Félelmetesen abszurd, hogy a magyar nyilvánosságot, mindközönségesen hazánkfiait ebből semmi más nem érdekli, mint a nevezett producer ifjú feleségének celeballűrjei, legyen szó ékszerboltról, fánkozóról vagy hollywoodi exodusról.

Abszurd és félelmetes, hogy Enyedi Ildikó tizennyolc éve nem készített játékfilmet, és ez annak ellenére nem nagyon zavart senkit ebben az országban, hogy legelső művét még a Magyar Művészeti Akadémia is méltónak találta arra, hogy a magyar filmtörténet legjelesebb alkotásait összegző zanzájába beleapplikálja. Inkább félelmetes, mint abszurd, hogy aki ismeri hazánk újabbkori viszonyait, az kifejezetten merész dolognak tartotta, amikor Enyedi Ildikó ez ellen tiltakozott, mondván, az ő ízlésével az MMA léte sem fér össze, nem hogy a mindent letaroló működése.

Ennek fényében tényleg kész csoda, hogy Enyedi Ildikó ezek után esélyt és értő közreműködést kapott az Andy Vajna-féle Nemzeti Filmalaptól a Testről és lélekről elkészítéséhez, amely így 400 millió forint erejéig végre jó helyre fordította a közpénzt, és segédkezett az Arany Medve elnyerésében. Azon meg már senki sem csodálkozhat, hogy a rendezőnek a berlini sajtótájékoztatón mondott szavait, miszerint Magyarország egy félelmetesen abszurd hely, de jó filmek azért még készülnek, az MTI úgy idézte: „a "félelmetesen abszurd" környezetben a filmművészeknek a Magyar Nemzeti Filmalap a "sziget".” Hát hiszen éppen erről beszélünk.

Szerző
N. Kósa Judit

Kérdéses kérdések

Elismerés jár kormánynak azért, mert a veronai buszbaleset után úgy döntött, tanulni akar a felfoghatatlan tragédiából, hogy megelőzhessen hasonló borzalmakat. Felelős kormányra vall az, hogy a szabályozás áttekintésével gyorsan feltérképezték, melyek azok a pontok, ahol szigorítással csökkenteni lehet a diákokat szállító buszokra leselkedő veszélyeket. Ennek a példaértékű hozzáállásnak a hitelességét azonban megkérdőjelezi most az, hogy – még inkább: ahogy – internetes konzultációt hirdettek az ügyben.

Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztatásából tudhatóan többek között arról kérdezik majd az embereket, hogy közlekedjenek-e este 11 óra és hajnali 4 között diákokat szállító buszok. A kérdések érintik majd a buszok műszaki paramétereit és a sofőrök egészségügyi alkalmasságát, különös tekintettel az alvászavarra.

Az elsőre logikusnak tetsző kérdések valójában nagyon is zavarba ejtőek. Mert lehet, tényleg nem biztonságos éjjel 11 és hajnali 4 között busszal utazni, de az erősen kétséges, hogy erről – mármint a buszos baleseti statisztikákról, a karambolok idejéről, okairól - az emberek pontos információkkal rendelkeznének. Miként kevéssé valószínű az is, hogy az átlag magyar ember tisztában lenne a balesetek és a sofőrök alvászavara közötti összefüggéssel, továbbá a buszok bármely műszaki paraméterével. A kérdésekből az ugyanakkor világosan látszik, hogy a kormány azt szeretné felmérni, egyetért-e a lakosság a szabályok szigorításával. Akkor viszont különösebb szakmai körítés nélkül talán ezt kellene kérdezni. Persze azzal a kitétellel, hogy a szigorítás várhatóan drágítja és lassítja majd az utazásokat, hiszen korszerűbb, sűrűbben ellenőrözött buszokra, éjszakai megállókra, szállásra, alaposabban válogatott sofőrökre lesz szükség. Ez alapján a valódi kérdés valahogy úgy hangzana: Elfogadható-e, hogy akár a költségek emelése árán, de biztonságosabbá tegyék a magyar diákok buszos utazásait?

És még ezzel a kérdéssel is van egy kis baj. Mi történik abban a valószerűtlen eseteben, ha az emberek többsége nemmel válaszol, vagyis nem kér a drágábban mért biztonságból? Akkor a kormány majd azt mondja, hogy ugyan biztonságosabbá tehetné a buszos utakat, de nem teszi, mert az emberek nem akarják átvállalni az ebből fakadó drágulást? Ezt felelős kormány nyilvánvalóan nem mondhatja. Vagyis a kör bezárul.

Az ügyhöz fájdalmasan méltatlan konzultáció megtartása helyett a kormánynak szakértők és szakmai szervezetek bevonásával kellene vizsgálnia, majd szigorítania a szabályozást, ha az valóban indokolt. Még akkor is, ha a szigorítás drágulást – értsd: rezsiemelkedést – hoz. Hogy a konzultáció kitalálói is értsék: teljesen felesleges álkérdések mögé bújni, hiszen egy ember sem fog utcára vonulni, egyetlen szavazatot sem vesztenek el csak azért, mert gyermekeink nagyobb biztonságért többet kell áldozni. Különösen akkor nem, ha lenne egy keret, amelyet az osztálykirándulásokat, sítúrákat - még a legolcsóbbakat is - megfizetni képtelen, szociálisan rászoruló családoknak különítenének el. Ebben a keretben lehetne a nyitóösszeg a konzultációra szánt pénz.

Szerző
Boda András