BL-döntő

Meglehetősen sok bírálat érte a korábbi Botka Lászlót – főként a párton (MSZP) belül, és inkább négyszemközti beszélgetésekben -, hogy nem nagyon akar kimozdulni Szegedről. Persze nem az utazási szokásait kritizálták, sokkal inkább bátortalanságát; kicsit riszálja magát, odakacsint a nagyobb feladat felé, aztán visszahúzódik szűkebb pátriájába. Bár nem tudom, hogy a választmányi elnökség feltétlenül visszahúzódást jelent-e, de az biztos, hogy akár pártelnökként, akár miniszterelnökként került szóba a neve, a végén mindig inkább városa vezetését választotta. Az tűnt biztosnak, és ott nem égett rá a szocialisták sok-sok sutasága (eufemizmus!).

Most, a szombati beszéde után, nem érheti őt ez a vád. Sőt. Túl azon, hogy hangsúlyosan egyes szám első személyben beszélt, annyi, de annyi üres, felejthető, semmilyen nyomot nem hagyó pártbeszédet követően nagyon is ütős kis szónoklatot tartott. Helyenként túlizgulva, bele-belebakizva, talán túl sokat olvasva, de mégis: az a felszólalás volt, ami után az ember azt mondja: na végre, ez az ember mondott valamit. De ugyanakkor az a beszéd is, amelynek állításai utólag kúsznak bele az agyakba és késztetnek gondolkodásra. Meg vitatkozásra. Meg kérdőjelek megfogalmazására.

Nem tudom persze, hogy egy ilyen miniszterelnök-jelölti beszéd után – mert az volt - szabad-e bizonyos dolgokat észrevenni, vagy észrevételezni, illik-e, ha valaki ráadásul rokonszenvvel figyeli a baloldal újraéledésének esélyét. Talán szimpatizánsként nem, elemzőként azonban feltétlenül. Észre kell venni például, hogy a helyszín – már ahogy a televíziós közvetítésben láthattuk – MSZP-felirattól mentes volt, amit nehéz nem tudatos díszletelemként értelmezni. A szónoki emelvény felirata az Új esély szlogent hirdette; jelenthet-e két elem együtt egyfajta elhatárolódást, még inkább lassú kihátrálást az MSZP mögül? Ha igen, akkor viszont mi a viszonya akár Botkához, akár az általa előadottakhoz az MSZP elnökének? Hiszen ő nyitotta meg a rendezvényt, az első tíz perc az övé volt, és ő adta át a szót Botkának, mégpedig rendkívül szellemes fordulattal. Azzal, hogy ő maga BL-döntőt szeretne, nem a labdarúgás Bajnokok Ligáját, hanem Botka Lászlót akarja döntőben látni, másként: miniszterelnöki kihívóként a végső küzdelemben. De vajon tudta-e, hogy mi lesz a tartalma Botka előadásának? Ezt csak azért tesszük fel kérdésként, mert ugyan feltételezhető, hogy igen – hiszen leírt szöveggel van dolgunk -, de mégis jelentős volt a különbség Molnár és Botka között; az előbbi az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, az utóbbi viszont lényegében minden korábbi formációt kizárt az együttműködésből.

És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amelynél az utólagos szövegértelmezés különösen elkezd működni. Idézzük fel ismét a pulpitus feliratát: Új esély. A tartalom ismeretében teljesen más értelmet nyer; nem egy puszta szlogen, nem egy frappáns jelszó, hanem nagyon is mély elhatározást takar, pontosan azt, ami a beszédben is megjelent: új programot és új személyeket. Hogy helyes volt-e ennyire egyértelműen kizárni a „klubból” Gyurcsány Ferencet, azt majd az idő dönti el – Orbán kizárása a politikából a trónkövetelők egyértelmű követelménye -, de ha azt akarta Botka, hogy e gondolatára figyeljenek a leginkább oda, akkor biztos célba ért. Minden híradás ezzel indította a tudósítást, ezt az üzenetet emelte ki. Pedig a bő ötven percnek nem ez lett volna a legfontosabb eleme, ha a nagypolitikai tartalmat akarjuk felfejteni. A Botka-beszéd programja igazi baloldali törekvést tükrözött; ellépett a liberális gazdaságpolitikától, el a kapitalizmus nagyvadjaitól – a multinacionális cégektől -, bátran meghirdette a gazdagok megadóztatásának programját és a szegények támogatását. Ez a tartalom igazán illett, vagy illene a szocialista párthoz – akkor miért nem volt ott az MSZP-logó? –, és illik egy új esély meghatározásához. Ehhez képest nem árt eltűnődni azon, hogy érdemes volt-e Gyurcsányt odaemelni Orbán mellé – félreértés ne essék: most nem a kijelentés igazságtartalmáról van szó -, és érdemes volt-e a 2010 előtti kormányzati szereplők és pártkorifeusok háttérbe lépését, kiszorítását szorgalmazni. Főként úgy, hogy itt nem lehet pontosan tudni, kinek, kiknek is szólt az üzenet, jóllehet érthető: a régi emberekkel nem hihető a megújulás. (De vajon kik a régi emberek? A nézőtéren tapsolók egy része ugyancsak az volt, de akkor kinek és minek tapsoltak?)

Meglehet, Botka úgy gondolkodott: ha pusztán egy új baloldali programot hirdet meg, arra a kutya sem figyel oda. Annyi ilyen hangzott már el – bár ennyire markáns még nem -, és egyikből sem lett semmi. Érdemesebb hát ajtóstól berontani a házba. Érdemes berúgni azt az ajtót, különben a beszéd lehullik a semmibe. Azaz, ha tudatos volt a lépés, retorikailag érthető, még akkor is, ha a valódi szándékot rosszul tematizálja. A kérdés azonban immár az: elválik-e egymástól a Botka-út és az MSZP útja? Kihátrál-e az MSZP abból a tárgyalás-sorozatból, amely eddig, kétségtelenül, csak széthúzáshoz vezetett, és hozzákezd-e az önálló politizáláshoz, mindenütt az új baloldali programot hirdetve; illetve teljes mértékben azonosul-e a volt választmányi elnök terveivel, vagy lassan, fokozatosan leválik róla?

Egy biztos: a BL döntőbe csak megfelelő játékosállománnyal lehet eljutni, és még ez is kevés, kell hozzá egy jó edző és némi szerencse is. Botka, edzőként, a játékosállomány kicserélésével kezdené munkáját, ehhez adná az új taktikáját és meghirdetett tartalmát.

Ki tudná megmondani, hogy ez a terv elegendő-e a BL-döntőhöz?

Szerző
2017.02.20 07:05

Blöffország

Blöff az egész világ – már ahogy Shakespeare Vilmost kiforgatva a kormány el akarja hitetni velünk. Mindenki át akar itt verni mindenkit, csak a magyar hatalom lát tisztán, amikor ezt közli a hazai és nemzetközi közönséggel. Soros-féle politikai blöff volt Kovács Zoltán (egykori CEU-s hallgató) kormányszóvivő szerint a Közép-európai Egyetem Bécsbe költözésének terve, aztán kiderült, hogy Orbán Viktor remélt "menekültügyi” szövetségese, Sebastian Kurz kancellár nem blöfföl, hanem tárt karokkal várja Bécsbe a Budapestről szánalmas trükkökkel elüldözött egyetemet. Blöff a magyar kormány szerint a "menekültbarát" Brüsszel és az Unió, az Európai Parlament Sargentini-jelentése, blöff az egész ENSZ, blöff az Európai Néppárt Fidesz elleni morgása (ebben azért van némi igazság) , blöff, hogy bármilyen normát is megsértene, ha a köztörvényes volt macedón miniszterelnököt magyar diplomáciai segédlettel átsegítik a gyodával lezárt határon. Amikor 2010-ben Orbán hatalomra került nem minden ok nélkül a baloldali hatalomgyakorlás blöffjéről beszélt. Azóta megtapasztaljuk, folyamatos szemfényvesztés a saját kormányzóképessége. Pakstól, a szemétszállításig, a hajléktalanok eltüntetéséig, az egészségügyig és a kulturális tao beszántásáig egyetlen hatalmas kormányzati blöffben élünk, amellyel el akarják velünk hitetni, hogy rendes kormányzás. A legszörnyűbb, hogy ebben a blöffországban az ellenzék sem csinál többnyire mást, mint a perifériára szorítva, a blöffparlamentben ágaskodik. Aztán nem találva fogást a kormányzaton folyamatosan összefogásról blöfföl.  Van, akit vigasztal, hogy mondjuk hat év után az Alkotmánybíróság kimondja: az emberi jogok európai egyezményét sérti a fogyatékosok állapotát felülvizsgáló 2012-es törvény. Sovány vigasz, mert mit kezdjenek most határozattal a kezükben életük utóbbi hat évével az érintettek? Mit fogunk kezdeni elmúlt akárhány évünkkel, ha egyszer, akárhány év múlva az Alkotmánybíróság kimondja majd: blöff volt ez a korszaknak tervezett undorító világ?
2018.11.21 09:59

A Fenevad árnyékában

Viszonylag ritkán idézik a Biblia Jelenések könyvéből a Fenevadról szóló proféciát.  Az itt olvasható jövendölés szerint, amikor hosszú ideje élnek emberek a Földön, akkor egyszer csak megjelenik a kétszarvú Fenevad - akiben könnyű felfedezni a mindenkori diktátorok képmását - és gonosz módon azt cselekszi, hogy mindazok, akik nem lesznek hűséges szolgái az új diktatúrának, hogy ne legyenek képesek se venni, se eladni. Így hiába halmozódik fel tekintélyes mennyiségű pénz mindazoknál, akik vásárolni szeretnének, addig nem költhetnek el belőle, amíg maguk is vazallussá nem válnak. A hűséget pedig egy-egy szalaggal jelölik meg a kézen és homlokon. A Fenevad aligha lehetett volna igazi diktátor, ha ezt a - végeredményben pozitív - jelölést nem tette volna kötelezővé. Szinte a bibliai idők szellemét idézi, hogy élnek közöttünk szép számmal olyanok, akiknek ugyan tőkéjük volna - nem is kevés -, de nem váltak talpnyaló udvaronccá, így pénzük kihasználatlanul hever. Így ragadható meg annak a látszólag rejtélyes folyamatnak az oka,  hogy 2018 harmadik negyedévének a végére 52,5 ezer milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, sőt az év eleje óta az átmenetileg szabad pénzeszközök 4,5 ezer milliárd forinttal gyarapodtak. Ezek hatalmas számok, a jelzett összeg tényleges vásárlóértékének reális számbavétele meghaladja a lakosság elsöprő többségének a képelőerejét. Könnyű belátni - ha csak az idei növekményre tekintünk is, - hogy jelentős pangó tőkéről van szó, amely keresi, de nem találja a helyét abban a "hozamsivatagban", amely csak méltatlanul alacsony kamatot kínál a fölös pénzek gazdáinak. A fantáziatlanok, a gyávák és a minden bajok forrását a pénzintézetekben kereső bankellenesek természetesen rendületlenül gyűjtögetik otthon a készpénzt, 130 milliárddal gyarapodott az állomány egyetlen negyedév alatt. A magyarok pénzügyi kultúrájáról szemléletes képet nyújt az az adat, hogy a szinte láthatatlan mértékű kamatot termelő látra szóló betétek állománya ugyan valamivel meghaladta a pénzüket készpénzben otthon "spájzolókét", viszont az inflációhoz közelítő hozamot produkáló, vagyis kifizetődőbb betétekből milliárdok távoztak. Bár a nagy számok törvénye aligha igazolja, hogy a lóversenyen  a szűz kéz mellé szegődne a szerencse, tőzsdei részvény-befektetéseknél még feltételezni sem érdemes ilyesmit. Akik az elmúlt negyedévben 28 milliárd forintot áldoztak részvényvásárlásra, ma főhet a fejük, tőkéjük 13 milliárd forinttal apadt. A magyar háztartások pénzügyi vagyona valamivel meghaladja az éves GDP-t. A németeké és osztrákoké harmadával haladja meg a mienkét. A háztartások vagyona ott csak arra vár, hogy értelmesen felhasználják, majd ismét feltöltsék a kasszát. A magyar háztartások felduzzadt tőkéje is hasznosulásra vágyik, az  újabb feltöltés reménye nélkül. Inkább elköltik - nem kevesen elszórják - a pluszpénzt, minthogy befektessék azt. Fölöttük, bár sokan aligha sejtik, a Fenevad árnyéka lebeg.
2018.11.21 09:58