BL-döntő

Meglehetősen sok bírálat érte a korábbi Botka Lászlót – főként a párton (MSZP) belül, és inkább négyszemközti beszélgetésekben -, hogy nem nagyon akar kimozdulni Szegedről. Persze nem az utazási szokásait kritizálták, sokkal inkább bátortalanságát; kicsit riszálja magát, odakacsint a nagyobb feladat felé, aztán visszahúzódik szűkebb pátriájába. Bár nem tudom, hogy a választmányi elnökség feltétlenül visszahúzódást jelent-e, de az biztos, hogy akár pártelnökként, akár miniszterelnökként került szóba a neve, a végén mindig inkább városa vezetését választotta. Az tűnt biztosnak, és ott nem égett rá a szocialisták sok-sok sutasága (eufemizmus!).

Most, a szombati beszéde után, nem érheti őt ez a vád. Sőt. Túl azon, hogy hangsúlyosan egyes szám első személyben beszélt, annyi, de annyi üres, felejthető, semmilyen nyomot nem hagyó pártbeszédet követően nagyon is ütős kis szónoklatot tartott. Helyenként túlizgulva, bele-belebakizva, talán túl sokat olvasva, de mégis: az a felszólalás volt, ami után az ember azt mondja: na végre, ez az ember mondott valamit. De ugyanakkor az a beszéd is, amelynek állításai utólag kúsznak bele az agyakba és késztetnek gondolkodásra. Meg vitatkozásra. Meg kérdőjelek megfogalmazására.

Nem tudom persze, hogy egy ilyen miniszterelnök-jelölti beszéd után – mert az volt - szabad-e bizonyos dolgokat észrevenni, vagy észrevételezni, illik-e, ha valaki ráadásul rokonszenvvel figyeli a baloldal újraéledésének esélyét. Talán szimpatizánsként nem, elemzőként azonban feltétlenül. Észre kell venni például, hogy a helyszín – már ahogy a televíziós közvetítésben láthattuk – MSZP-felirattól mentes volt, amit nehéz nem tudatos díszletelemként értelmezni. A szónoki emelvény felirata az Új esély szlogent hirdette; jelenthet-e két elem együtt egyfajta elhatárolódást, még inkább lassú kihátrálást az MSZP mögül? Ha igen, akkor viszont mi a viszonya akár Botkához, akár az általa előadottakhoz az MSZP elnökének? Hiszen ő nyitotta meg a rendezvényt, az első tíz perc az övé volt, és ő adta át a szót Botkának, mégpedig rendkívül szellemes fordulattal. Azzal, hogy ő maga BL-döntőt szeretne, nem a labdarúgás Bajnokok Ligáját, hanem Botka Lászlót akarja döntőben látni, másként: miniszterelnöki kihívóként a végső küzdelemben. De vajon tudta-e, hogy mi lesz a tartalma Botka előadásának? Ezt csak azért tesszük fel kérdésként, mert ugyan feltételezhető, hogy igen – hiszen leírt szöveggel van dolgunk -, de mégis jelentős volt a különbség Molnár és Botka között; az előbbi az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, az utóbbi viszont lényegében minden korábbi formációt kizárt az együttműködésből.

És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amelynél az utólagos szövegértelmezés különösen elkezd működni. Idézzük fel ismét a pulpitus feliratát: Új esély. A tartalom ismeretében teljesen más értelmet nyer; nem egy puszta szlogen, nem egy frappáns jelszó, hanem nagyon is mély elhatározást takar, pontosan azt, ami a beszédben is megjelent: új programot és új személyeket. Hogy helyes volt-e ennyire egyértelműen kizárni a „klubból” Gyurcsány Ferencet, azt majd az idő dönti el – Orbán kizárása a politikából a trónkövetelők egyértelmű követelménye -, de ha azt akarta Botka, hogy e gondolatára figyeljenek a leginkább oda, akkor biztos célba ért. Minden híradás ezzel indította a tudósítást, ezt az üzenetet emelte ki. Pedig a bő ötven percnek nem ez lett volna a legfontosabb eleme, ha a nagypolitikai tartalmat akarjuk felfejteni. A Botka-beszéd programja igazi baloldali törekvést tükrözött; ellépett a liberális gazdaságpolitikától, el a kapitalizmus nagyvadjaitól – a multinacionális cégektől -, bátran meghirdette a gazdagok megadóztatásának programját és a szegények támogatását. Ez a tartalom igazán illett, vagy illene a szocialista párthoz – akkor miért nem volt ott az MSZP-logó? –, és illik egy új esély meghatározásához. Ehhez képest nem árt eltűnődni azon, hogy érdemes volt-e Gyurcsányt odaemelni Orbán mellé – félreértés ne essék: most nem a kijelentés igazságtartalmáról van szó -, és érdemes volt-e a 2010 előtti kormányzati szereplők és pártkorifeusok háttérbe lépését, kiszorítását szorgalmazni. Főként úgy, hogy itt nem lehet pontosan tudni, kinek, kiknek is szólt az üzenet, jóllehet érthető: a régi emberekkel nem hihető a megújulás. (De vajon kik a régi emberek? A nézőtéren tapsolók egy része ugyancsak az volt, de akkor kinek és minek tapsoltak?)

Meglehet, Botka úgy gondolkodott: ha pusztán egy új baloldali programot hirdet meg, arra a kutya sem figyel oda. Annyi ilyen hangzott már el – bár ennyire markáns még nem -, és egyikből sem lett semmi. Érdemesebb hát ajtóstól berontani a házba. Érdemes berúgni azt az ajtót, különben a beszéd lehullik a semmibe. Azaz, ha tudatos volt a lépés, retorikailag érthető, még akkor is, ha a valódi szándékot rosszul tematizálja. A kérdés azonban immár az: elválik-e egymástól a Botka-út és az MSZP útja? Kihátrál-e az MSZP abból a tárgyalás-sorozatból, amely eddig, kétségtelenül, csak széthúzáshoz vezetett, és hozzákezd-e az önálló politizáláshoz, mindenütt az új baloldali programot hirdetve; illetve teljes mértékben azonosul-e a volt választmányi elnök terveivel, vagy lassan, fokozatosan leválik róla?

Egy biztos: a BL döntőbe csak megfelelő játékosállománnyal lehet eljutni, és még ez is kevés, kell hozzá egy jó edző és némi szerencse is. Botka, edzőként, a játékosállomány kicserélésével kezdené munkáját, ehhez adná az új taktikáját és meghirdetett tartalmát.

Ki tudná megmondani, hogy ez a terv elegendő-e a BL-döntőhöz?

Szerző
2017.02.20 07:05

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54