kormány;Szanyi Tibor;OLAF;

2017-02-20 08:49:00

Szanyi Tibor: Olafosan lebukott a kormány

Az OLAF főigazgatója levélben ismerte el számomra, hogy a 4-es metró kapcsán a kormány által nyilvánosságra hozott ún. 'OLAF-jelentés' semmilyen következtetést, illetve ajánlást nem tartalmaz." - írta Szanyi Tibor MSZP-s képviselő sajtóközleményében.

"Ha az OLAF-nak esetleg lennének is következtetései vagy ajánlásai, azok olyan dokumentumokban szerepelnek, amelyek a nyilvánosság elől zártak." - mondta a képviselő, hozzátéve: hamis a kormány mindazon állítása, amely az immár nyilvános (és a fentiek fényében érthetően hiányos) OLAF-jelentésre hivatkozva akarja a felelősséget egyoldalúan leosztani.

Szanyi szerint a lehetséges elkövetők többnyire azok körében keresendőek, akik szadeszos, fideszes vagy emeszpés 'útleveleket' lobogtatva kufárkodtak a vonatkozó szerződések környékén.

"Jellemző, hogy a szóba jöhető figurák és cégek közül sokan ma is a kormányzati, fővárosi megrendelések - köztük a vizes világbajnokság - intézői vagy kedvezményezettjei. Innentől kezdve világosabbá válik, hogy Polt Péter ügyészsége miért is zárt le bűncslekmény hiányában egy sor olyan vizsgálatot, amelyeket az OLAF most mégis problémásnak lát."

"Az OLAF-jelentésnek tehát nem az az újdonsága, hogy hol és milyen szabálytalanságokat valószínűsít, hiszen ezek java részét a magyar hatóságok már korábban vizsgálták, hanem az, hogy ezek közül újraindítandónak gondol igen sok, Polték által 'eredménytelenül' lezárt eljárást - mutat rá Szanyi Tibor."

"Ha valaki tehát a lehetséges tetteseket akarja leplezni, az legkevésbé sem a ma már pályán kívül lévő politikai erők, hanem nagyon is a mai hatalmasságok és védenceik sorában állnak."

"Jelenleg sem a korábbi, sem a mai illetékesek nem kívántak és nem kívánnak érdemben cselekedni a közpénzek védelmében, csupán a döglött lovakat húzgálják egymás térfelére, a számlákat meg a nép nyakába vágják" - tartalmazza az MSZP-s politikus közleménye.