Borkai Zsolt;Olimpia 2024;

2017-02-21 12:50:00

Lemondott az olimpiáról a kormány

A MOB nélkül nem lehet visszavonni az olimpiai pályázatot, Borkai Zsolt a végsőkig kitart mellette. Azonban ha holnap a Fővárosi Közgyűlés a visszalépésről dönt, akkor a Magyar Olimpiai Bizottság sem küzd tovább - értesült a Népszava. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője közben már bejelentette, hogy a budapesti olimpiai pályázat esélyei szertefoszlottak.

Kósát Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kijelentéséről kérdezték, amely szerint mielőbb vissza kell vonni a pályázatot. A politikus erre azt válaszolta: "ebben húzni az időt nem nagyon kell, belátható időn belül ezt a döntést szükséges meghoznia a Fővárosi Közgyűlésnek". Megismételte: konzultálni természetesen kell, de jogi értelemben az ügy ura a főváros. "Az olimpiai álmaink szertefoszlottak, és nem azért, mert megvert minket Los Angeles vagy Párizs (a másik két jelentkező a 2024-es nyári játékokra), hanem azért, mert a nolimpiai aláírásgyűjtés az ellenzék hathatós támogatásával ezt hátba szúrta, elárulta" - fogalmazott.

Megírtuk: lényegében semmi esély arra, hogy a Tarlós István által vezetett Fővárosi Közgyűlés szerdán visszavonja az olimpiai pályázatot, ugyanakkor az ülésen ettől még lehetnek meglepetések, elsősorban azért, mert a főpolgármester felkérte Borkai Zsoltot, a pályázatért szintén felelős Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, valamint Fürjes Balázst, a budapesti olimpiai pályázat vezetőjét is, hogy szólaljanak föl. Míg a bizottság köti az ebet a karóhoz, Fürjes lényegében már kiállt a pályázat mögül. Orbán Viktor mindenesetre most már nem is a fővárosra, a nemzetre mutogat az ügyben, noha a népszavazást azért elkerülné.

Nemzeti ügyből pártügy lett, és a pártügyeknek mindig bizonytalan a sorsa - válaszolta a Népszavának a parlament folyosóján Orbán Viktor az olimpiarendezést firtató kérdésre. A miniszterelnök szerint most azon kell dolgozni, hogy a pártügyből ismét nemzeti ügy legyen az ötkarikás játékokból. 

a Fővárosi Közgyűlés szerdán ülésezik, s Tarlós korábban azt közölte, akár már dönthetnének is a pályázat visszavonásáról, noha ennek nem nagy a realitása. Már csak azért sem, mert a felelősség valóban korántsem csupán a fővárosé ebben a kérdésben: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) chartájának 27 paragrafusa, 4. bekezdése ugyanis kimondja: "a Nemzeti Olimpiai Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik annak a városnak a kiválasztása a saját országában, amely pályázatot nyújthat be az Olimpiai Játékok megrendezésére." Magyarán a fővárosnak nemcsak a pályázat beadására, illetve visszavonására nem lett volna egyedül jogköre, illetve felelőssége, de már az is a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hatáskörébe tartozott, hogy egyáltalán szóba jöhessen Budapest, mint felmerülő helyszín.

Ráadásul az olimpiai charta szerint "Az Olimpiai Játékok rendezési jogáért versengő jelentkezést a NOB szervezetéhez történő beérkezésétől számítva, a jelentkező város országának Nemzeti Olimpiai Bizottsága felügyeli, és egyetemlegesen felel a jelentkező város jelentkezésével kapcsolatos tevékenységéért, illetve a körülményekre tekintettel a város Olimpiai Játékok rendezéséért benyújtott pályázatáért". Ha tehát a fővárosi közgyűlés határozatot, vagy állásfoglalást is hozna arról, , hogy a maga részéről az olimpiai pályázat visszavonását szorgalmazza, ez csak egy hasonló tartalmú MOB határozattal érvényes.

Lásd mégTarlósék nem vonhatják vissza a pályázatot a MOB nélkül