Kiderült: idegméreggel ölték meg a diktátor féltestvérét

Malajzia közzétette a toxikológiai vizsgálat eredményét, s ebből kiderült, VX idegméreggel, az ENSZ által tömegpusztító fegyvernek nyilvánított vegyülettel ölték meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető emigrációban élt féltestvérét, Kim Dzsong Namot. 

A kuala lumpur-i repülőtér biztonsági kameráinak felvételein is látszik, hogy két nő közelítette meg Kim bátyját, s az egyikük valamit az arcára ken. Kim Dzsong Nam szeméből és arcáról mutatták ki a mérget, a férfi orvosi segítséget kért a repülőtéren, kórházba szállítás közben meghalt.

Észak-Korea tagadja, hogy emberei követték volna el a gyilkosságot, a két nő közül az egyik vietnami, a másik indonéziai volt. Malajzia rendőrfőnöke, Khalid Abu Bakar szerint a nők tudhatták, hogy milyen veszélyes vegyszer volt a kezükben, mivel a férfi megtámadása után azonnal a mosdóba siettek és kezet mostak. Egyikük maga is rosszul lett az incidens után.

A bejelentés súlyos kérdéseket vet fel a közbiztonsággal kapcsolatban a repülőtér épületében, amelyet nem méregtelenítettek. A rendőrség bejelentette, hogy az épületet – 11 nappal a történtek után – fertőtlenítik.

Eddig négy embert, köztük egy észak-koreait vettek őrizetbe a két nő mellett, további hét észak-koreait, köztük egy diplomatát keresnek, többen valószínűleg még Malajziában tartózkodnak.

A VX a szerves foszforsav-észterek közé tartozó idegméreg a Wikipédia szerint, harcászati céllal fejlesztették ki az 1950-es évek vége felé. Kidolgozója, a svéd Lars-Erik Tammelin után Tammelin-észternek is nevezik, százszor, ezerszer is hatásosabb más idegmérgeknél, nagyon stabil szerkezetű, ezért minősítették tömegpusztító fegyvernek. Nagyon kis mennyiségben is villámgyorsan öl, a bőrön egyetlen csepp is néhány percen belül halált okoz. 

Szerző

Hatékony a román korrupcióellenes harc

Elfogadta tegnap Klaus Johannis román államfő a Grindeanu-kormány négy új miniszterének kinevezését. Az igazságügyi, a gazdasági és az üzleti környezetért, illetve az európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter cseréjét a korrupcióellenes tömegtüntetések kényszerítették ki az alig két hónapja hivatalban lévő kabinetben.

Ugyancsak tegnap bemutatta 2016-os mérlegét a román Korrupcióellenes Ügyészség, a DNA. Laura Codruta Kövesi főügyész ismertetése szerint tavaly 1270 személy ellen emelt vádat a DNA, és 870 vádlottat ítéltek el jogerősen. A korrupció miatt bíróság elé állított személyek között volt 3 miniszter, 6 szenátor, 11 képviselő, több mint 40 polgármester, 16 bíró és több mint 20 állami vállalat igazgatója.

A vádemelések több mint egynegyede hivatali visszaélés miatt történt, ezekben az ügyekben több mint 260 millió eurós kár keletkezett – közölte a főügyész. 2016-ban 667 millió euró értékben zárolt javakat a DNA, ami 72 százalékkal nagyobb, mint amit 2015-ben zároltak, emellett a jogerős bírósági ítéletek alapján 226 millió euró értékben szereztek vissza vagy koboztak el bűncselekményekből származó javakat.

Szerző

Lassan gyógyulnak az amerikai demokraták

Nagy dilemmákkal néz szembe a novemberi elnökválasztási vereség után a Demokrata Párt. El kell dönteniük, milyen úton induljanak tovább. A tavalyi előválasztási kampány sebei még nem gyógyultak be, ez derült ki tegnap este, amikor a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) vezetéséért induló nyolc jelölt tartott tévévitát a CNN szervezésében. 

A demokraták szombaton tartják kongresszusukat, ahol a DNC új vezetőjét megválasztják, s az is eldőlhet, hogy az Obama-Clinton féle mérsékelt, vagy a Bernie Sanders-Elizabeth Warren képviselte progresszív baloldali irány hívei kerekednek felül. A Sanders-szárny sérelmezi, hogy a pártvezetés háttérbe szorította az előválasztásokon.

Tom Perez, Obama volt munkaügyi minisztere és Keith Ellison minnesotai képviselő a legesélyesebb a poszt elnyerésére. A DNC vezetőjének nagy befolyása van a jelöltállításokra, a kampányok menetének meghatározására. „Olyan vezetőre van szükség, aki az egész pártot egyesíteni tudja” – mondta a vitában Perez. „Vissza kell nyernünk a demokrata szavazók bizalmát" - mondta Ellison. A Sanders-párti honatya nem ért egyet Nancy Pelosi képviselőházi demokrata vezetővel, aki szerint még nincs itt az ideje az impeachment emlegetésének. Szerinte Donald Trump eddigi tettei már bőven indokolttá tennék az alkotmányos vádemelést. Szerinte az amerikai alkotmányosság és az elnöki intézmény integritása forog kockán. A texasi Jehmu Green tévés kommentátor, libériai szülők gyermeke is indul a posztért, a vitában arról beszélt, az orosz hackertámadások megkérdőjelezik az amerikai elnökválasztás legitimitását. Többen sürgették az előválasztási szabályok módosítását. A pártvezetés 447 tagja szavaz hétvégén a DNC vezetőjéről.

LGBTQ-jogok: visszalépés
A Trump-adminisztráció jövő hétre halasztotta az új elnöki rendelet közzétételét az utazási tilalomról, miközben újabb lépést tettek az Obama-kormányzat örökségének lebontására. Az igazságügyi és az oktatási tárca közös levélben vonta vissza az előző elnök útmutatását, amely az iskolákat a transznemű diákok jogainak védelmére kérte. A konkrét vita arról szól, használhatják-e szabadon a diákok azt a mellékhelyiséget, amelyik nemhez tartozóként azonosítják magukat. Az új útmutatás szerint a szövetségi kormányzatnak nem dolga ebben állást foglalni, a döntést az egyes államok szintjén kell meghozni. Betsy DeVos oktatási miniszter a CNN értesülése szerint ellenezte a lépést, de behívatták a Fehér Házba, s meggyőzték. Az LGBTQ-közösség ezt aggasztó visszalépésnek tartja, de alighanem nagy támogatást kap a konzervatívok tegnap kezdődött éves tanácskozásán.

Szerző