korrupció;Románia;

2017-02-24 06:36:00

Hatékony a román korrupcióellenes harc

Elfogadta tegnap Klaus Johannis román államfő a Grindeanu-kormány négy új miniszterének kinevezését. Az igazságügyi, a gazdasági és az üzleti környezetért, illetve az európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter cseréjét a korrupcióellenes tömegtüntetések kényszerítették ki az alig két hónapja hivatalban lévő kabinetben.

Ugyancsak tegnap bemutatta 2016-os mérlegét a román Korrupcióellenes Ügyészség, a DNA. Laura Codruta Kövesi főügyész ismertetése szerint tavaly 1270 személy ellen emelt vádat a DNA, és 870 vádlottat ítéltek el jogerősen. A korrupció miatt bíróság elé állított személyek között volt 3 miniszter, 6 szenátor, 11 képviselő, több mint 40 polgármester, 16 bíró és több mint 20 állami vállalat igazgatója.

A vádemelések több mint egynegyede hivatali visszaélés miatt történt, ezekben az ügyekben több mint 260 millió eurós kár keletkezett – közölte a főügyész. 2016-ban 667 millió euró értékben zárolt javakat a DNA, ami 72 százalékkal nagyobb, mint amit 2015-ben zároltak, emellett a jogerős bírósági ítéletek alapján 226 millió euró értékben szereztek vissza vagy koboztak el bűncselekményekből származó javakat.