V4-ek;multik;élelmiszerbotrány;

2017-02-24 09:36:00

Élelmiszerbotrány - Rendkívüli csúcsot tartanak a V4-ek

Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

portfolio.hu a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentésére hivatkozva azt írja, hogy Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását.

A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. A találkozó pontos helyszíne és időpontja még egyeztetések témája.

Elfogadhatatlan, hogy a nemzetek feletti társaságok a posztkommunista országokba olyan termékeket szállítsanak, amelyek minősége gyengébb, mint azoké, amelyeket azonos csomagolásban Nyugat-Európa üzleteinek pultjain találhatunk - szögezte le Robert Fico.

 "Követelni fogjuk az Európai Bizottságtól, hogy minél rövidebb időn belül olyan törvénymódosításokat fogadjon el, amelyek lehetetlenné teszik az említett gyakorlatot, amely megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait" - hangsúlyozta a szlovák kormányfő. Szerinte a megoldási lehetőségek egyike az is, hogy a gyártók az érintett termékeiket más néven fogják forgalmazni Nyugaton és más néven Keleten.

Amennyiben a mai helyzet rövid időn belül nem változik, Pozsony kész válaszintézkedéseket hozni.

A problémára a cseh és a magyar politikusok is felhívták a figyelmet, és hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják annak haladéktalan megoldását.