A 25 perces Mindenki című kisjátékfilmről meleg szavú méltatások, elismerő kritikák is megjelentek már, s mire elérjük a díjkiosztás hétfő hajnali idejét, a képernyőn a filmbarátok végre megnézhetik, ha eddig kihagyták az alkalmakat. Deák Kristóf munkája egy több mint fél évszázados csöndet tört meg, először és utoljára 1964-ben szerepelt magyar jelölt az élőszereplős rövidfilm kategóriában. Akkor Szabó István Koncert című tündéri humorú opusza állt sorba a szoborért, de az Oscart akkor elhappolta az orra elől a Bagoly folyó című, 28 perces adaptáció Ambrose Biers azonos című híres regénye alapján. (Ez olyan régen volt, hogy a kategóriák között több esetben külön kaptak díjat a fekete-fehér, külön a színes filmek, például operatőri vagy jelmeztervezői teljesítményért.)
Most a Mindenkin kívül a dán Silent Nights, a spanyol Timecode, a francia Ennemis Interieurs és a svájci La Femme et le TGV című rövidfilmek az Oscar-jelöltek. Egy interjújában a fiatal Deák Kristóf nagyon rokonszenvesen azt nyilatkozta, nem szabad hinni a guruknak, akik tudni vélik, ki lesz a nyertes. Márpedig guruk számtalanok vannak, az interneten hemzsegnek a külföldi portálokon erre szakosodott listák. Érdek nélkül a filmbarát nem szokott a jelöltlista legvégére merészkedni, ahol a legizgalmasabb kategóriákat követően a sorakoznak a „kisműfajok”. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, mit mutat a magyar film várakozási lázmérője. Itt is találkozunk elismerő szavakkal, különösen a két kislányfőszereplő, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya kap jó adag dicséretet, meg a film édes (sweet), szerethető története, komoly üzenete. Viszont ezek az online-guruk egyöntetűen a francia Oscar-jelöltet, az Ennemis Interieurs című filmet emelik az első helyre.
Rendezője, Selim Azzazi, eredetileg César-díjas hangmester, rendezőként ezzel a filmmel debütált. Az Ennemis Interieus a 90-es évekbe megy vissza, amikor is egy francia politikai tiszt kihallgat egy algériai születésű francia férfit, akit a terroristák támogatásával vádolnak. A terrorizmus, a politikai rasszizmus, az előítéletek, a gyűlöletbe csapó bizalmatlanság témája nem öregedett, e pillanatban valamennyi latolgatót ez az időszerű téma ragadta meg.
Az ízlések különbözőségére, és a gurukra tanulságos példa, hogy ezen az első helyen kívül minden latolgató portál más és más nyerési sorrendbe rakja a filmeket. Ami az egyiknél második, az az utolsó a következőnél, és így tovább. A Sing – a Mindenki angol címe – esetében egy értékelő összehasonlításul felemlíti a 2012-es Oscar-nyertes kisfilmet (Curfew), amely azzal nyert, ami a véleményező szerint a magyar film erőssége is: a gyerekszereplők elragadó játékával.
Jó, ha tudjuk: az Oscar olyan, mint a focilabda, oda gurul, ahová irányítják. És mert egy szép, reményteli filmmel vagyunk jelen, a jó esély megvan rá, hogy mégis máshová gurul, mint amit a guruk megtippelnek. Ezért a mi címünk nem tipp, hanem határozott óhaj.
