Lengyelcziner - avagy jön a libamájbotrány?

Rendkívüli csúcstalálkozón foglalkozik a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - azzal, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában.

Hogy úgy mondjam, a négyek egy jól felfújható gumicsontot találtak. Hallottam a szakértőt, aki elmesélte, hogy adott narancslé esetében Szlovákiában 12 százaléknyi volt a gyümölcstartalom, idehaza 9, Szlovéniában 8. És a szlovénok kussolnak? Miféle náció az ilyen? Persze tudjuk: olyan, mely tisztában van azzal, hogy a minőséget a vásárlók igényeihez szabják és a forgalmazónak abba lehet beleszólása. (Jelzem: a bangkoki Tescoban is kapható Maggi leveskocka, ami nem azonos az itthonival, mégsem lázad senki.)

Megjegyezem: nem vennék mérget rá, hogy a magyar libamáj (bárány, stb.), amit francia piacra exportálunk, azonos minőségű lenne a hazai fogyasztóknak szánttal. Csak le ne teszteljék, mert abból is botrány lenne.

Vagy vegyünk egy friss példát. Londonban élő barátom küldte el ma az egyik multilánc prospektusát, amiben – kelet-európai napok lévén – a debreceni kolbász is szerepel. Vajon a Londonba küldött debreceni ugyanolyan, mint nálunk a sarki hentesnél? Alig hiszem.

Már csak azért sem, mert kiderül: a „Debrecziner” - de a „magyar szalámi”, a „prágai sonka” is – lengyel(!) gyártmány. Dva bratanki. (Innen is tiszteltetjük a nemzetvédő külgazdasági miniszter urat.)

Úgyhogy, kedves V4-ek, lesz majd miről beszélgetni...