újságírók;MÚOSZ;tisztújítás;

2017-02-27 06:05:00

MÚOSZ-elnök: mi vagyunk a nyilvánosság

Teljes tisztújításon esett át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), szerkesztőnk, Hargitai Miklós elnök, publicisztikai rovatvezetőnk, N. Kósa Judit pedig a szervezet etikai bizottságának vezetője lett. A MÚOSZ alelnöki posztját Gönczi Mária, a szervezet Helyi Lapok Szakosztályának elnöke, valamint Trom András, a Külpolitikai Szakosztály elnöke töltheti be. Az új elnökség tagjai: Acsay Judit, Bánkuti András, Danó Anna, Doros Judit, Eötvös Pál, Kékesi Zsolt, Kleer László és Palugyai István lettek. A MÚOSZ Felügyelőbizottsága elnökévé a küldöttek Karsai Gábor közgazdászt, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettesét választották. Az új vezetőség mandátuma 4 évre szól. Belterjes miniinterjú az új MÚOSZ-elnökkel.

- Akkor mostantól minden népszavásnak kötelező belépni a MÚOSZ-ba?

- Nem. De érdekes, akik eddig felhívtak, hogy tudomásukra jutott az új szerepem, azok mind azt kérdezték, hogyan lehet visszalépni a MÚOSZ-ba. Ezekből a beszélgetésekből pont azt derült ki, hogy eddig elégedetlenek voltak a szervezet vezetésével, illetve az újságírók által fenntartott, az elvileg az ő érdekükben működő civil testület ténykedésével.

- De hogyan lehet ezt jobban csinálni?

- Ennél csak jobban lehet csinálni, ez fogalmazódott meg a tisztújítás szándékában és a történtekben is. Azért elég sok minden történt az elmúlt időszakban; a Népszabadság bezárásán, annak módján túl, nyílt jogsértések értek újságírókat, például a meghekkelt Orbán-interjú miatti kirúgásokban, vagy épp a kormánymédia által megtámadott, kriminalizált sajtómunkások esetében. Nekünk éppen az a dolgunk, hogy az ő érdekeiket végre képviseljük, hogy szóljunk, ha baj van.

- A szólni annyit tesz, hogy jogsegélyt kell nyújtani a sértettek számára, vagy a nyilvánosság a MÚOSZ ereje?

- Éppen az a cél, hogy mostantól legyen tétje minden ilyen esetnek, s hogy legyen újan érdekszervezet, amely bizony rendelkezik megfelelő hangerővel ezekben. Eddig az törölhette bele a lábát az újságírókba, aki csak akarta. Ezentúl, ha rajtam múlik, ez nem így lesz.

- Ez az új MÚOSZ-elnök programja?

- Összefoglalhatjuk, persze nyilván bővebben tálaltam a terveimet a szervezeten belül. Arra akarok koncentrálni, hogy valódi érdekképviseletként működjön a MÚOSZ, s minden magyar újságíró tudatában legyen annak, hogy akármennyire fellengzősen is hangzik, végső soron mi vagyunk a nyilvánosság. Ennek megfelelően kell használni az erőnket.