Felpörög a Dinamo

Publikálás dátuma
2017.02.28 06:51
Coric (sötét mezben) a zágrábiak legértékesebb fiatal futballistája FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SRDJAN STEVANOVIC
Miközben a magyar labdarúgó-bajnokság tehetősebb csapatai a külföldi bajnokságokban csak epizódszerephez jutó magyarokat, vagy éppen külföldieket csábítanak Magyarországra, akikről később kiderül, hogy ők sem tudják emelkedni a színvonalat, a délszláv csapatok egészen más utat járnak: fiatal focisták nevelésével és igazolásával igyekeznek a jövő csapatát építeni. Igaz, gyakran nem is a későbbi jó szereplés a cél, hanem az, hogy komoly összegekért adjanak túl a nagy reménységeken.

Trónfosztás történhet a horvát pontvadászatban. A Dinamo Zagreb ugyanis 12 év után elveszítheti a bajnoki címet. Nincs könnyű helyzetben az együttes, hiszen 22 fordulót követően hat ponttal van lemaradva a listavezető NK Rijeka mögött. A fővárosiak a tavaszi két forduló során sem tudtak közelebb kerülni a kikötővárosiakhoz, hiszen mindkét csapat mindkét meccsét megnyerte.

A Dinamo a korábbi évekhez képest gyengébb szereplésének oka lehet a jelentős, Európában már-már példa nélküli fiatalítás. Ha a Dinamo elvesztené a bajnokságot, akár forradalom törhet ki Zágrábban, hiszen a klub rettegett szurkolói csoportja, a Bad Blue Boys tagjai igencsak heves vérmérsékletükről ismertek. Pedig olyan gárda formálódik az előző bolgár szövetségi kapitány, Ivajlo Petev keze alatt, amelyről később Európa is hallhat majd. Feltéve persze, ha nem kapkodják szét a Dinamót, amire lássuk be, jó esély van.Miközben ugyanis a magyar klubok gyakran levitézlett, vagy a kezdőben a lehető legritkábban szóhoz jutó külföldieket igazolnak, a Dinamo tinédzserekre építi a csapat gerincét. A Dinamo is igazol bőven külföldről, de nagyrészt fiatalokat. Egyfajta kísérlet zajlik a zágrábiaknál, amely okkal-joggal keltheti fel egész Európa figyelmét. Soha ennél nem volt fiatalabb együttese a 25-szörös horvát bajnok zágrábiaknak. A keretből 14 játékos 22 év alatti. A horvát utánpótlás-válogatott, Nikola Moro és a spanyol nemzeti korosztályos együttesben szereplő Dani Olmo 18-18 évesek. Előbbi 2014-ben, mindössze 15 évesen írt alá a Dinamóhoz, s már akkor a jövő zsenijének tartották. Előtte a klub ifiakadémiáján szerepelt. Ante Coric, Filip Benkovic és Borna Sosa 19-19 évesek. Coric egyedülálló tehetség, 1997. április 14-én született, másfél hónap múlva tölti be 20. életévét, piaci értéke azonban a Transfermarkt.de szerint már most eléri a 10 millió eurót. Két ízben a horvát válogatottban is bemutatkozott.

A Dinamóban már a legtapasztaltabbak közé tartozik, hiszen 74 találkozón lépett pályára és 11-szer volt eredményes. A támadó középpályást fél Európa leigazolná. Kiválóan helyezkedik, remek labdákat osztogat, ezért az új Modricnak is nevezik. A 2016-2017-es szezonban eddig összesen 25 mérkőzésen lépett pályára és ötször volt eredményes. 2015-ben a Vecernji List című horvát lap az év reménységének választotta.

Ami a Dinamo további keretét illeti, Ivan Fiolic, Bojan Knezevic, és Amer Gojak 20-20, Petar Stojanovic 21, Dominik Livakovic, Dino Peric, Domagoj Pavicic, Armin Hodzic, illetve a chilei Ángelo Henriquez 22-22 évesek. A bajnokság őszi szakaszában rendre a 19 éves Adrian Semper védte a kaput.

Az összesen tizennégy 22 év alatti fiatal között csak három olyat találunk, akiknél mérkőzéseik száma az idei szezonban nem érte el a 10-et. Hat fiatallal ráadásul 2026-ig hosszabbítottak, így komoly összegeket kell majd fizetni értük, ha valamelyik tehetősebb klub le akarja igazolni őket. A csapat átlagéletkora 24,5 év, ami nem kiemelkedően alacsony ugyan, ám négy harminc feletti játékos „rontja” az arányt: a kapus, Danijel Zagorac (30 éves), az egykori válogatott védő, Gordon Schildenfeld (31), a védekező középpályás, Paulo Machado (30), valamint a szintén a középpályán bevethető Goncalo (30).

Az együttes összértéke 56,45 millió euró. Csak összehasonlításként: a Videotoné 11,68 millió, a Ferencvárosé pedig 11,23 millió, a szombati magyar „szuperrangadót" vívó (a valóságban nézhetetlen kilencven percet produkáló) két együttes keretének értéke tehát összesen nem éri el a Dinamóé felét.

Annyira fiatal a csapat, hogy a bajnoki cím megvédése jelenleg inkább vágyálomnak tűnik. Bő egy évtized után először fordul elő, hogy már nem a zágrábiak a bajnokság favoritjai. A Vecernji List arra kereste a választ, hátrány-e, ha egy klubnál ilyen mértékű fiatalítást visznek véghez. A Rijeka korábbi edzője, Milivoj Bracun szerint ez attól függ, melyek a klub prioritásai. „Lehetséges, hogy a fiatalok beépítése most a legfontosabb, s nem az, hogy a bajnokság végén ismét a dobogó legtetejére álljanak. Nem hinném azonban azt, hogy a zágrábiak lemondtak volna a bajnoki címről, hiszen 15 forduló még hátravan” – fejtette ki a tréner, aki szerint meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a fiatalok és az idősebbek között. Mint mondja, szerencsésebb, ha a hátsó alakzat idősebb játékosokból áll, abban azonban nem lát semmi kivetni valót, hogy a hálóőr a 22 éves Livakovic. „Ő ugyanis már komoly tapasztalatra tett szert” – tette hozzá. Mint mondta, a csapatot az idősebbekre lehetne építeni, Soudanira, Pivaricra, Sammirra, Leskovicra, s őket kiválóan kiegészíthetik a fiatalok.

A szakértő szerint nem az a baj, hogy a két csatár, Hodzic és Henriquez 22-22 évesek, sokkal inkább a játékszervezésben lát problémákat. „Ne mondja nekem senki se azt, hogy az a Henríquez, akiről közismert volt, mennyire tehetséges, hirtelenjében elfelejti azt, hogyan kell gólokat lőni” – mondja.

Szerző

A VAR sem segített a Schalkén és a Juventuson

Publikálás dátuma
2019.02.21 18:51

Fotó: AFP/ JAVIER SORIANO
A keddi játéknapnál csak jobb jöhet – gondolhatták a szurkolók, miután előzőleg Liverpoolban és Lyonban sem született gól. Szerdán a Schalke otthonában, Gelsenkirchenben pályára lépő angol bajnokcsapat futballistája, Sergio Agüero (kicsit a papírformának megfelelően) már a 18. percben előnyt szerzett a Manchester City számára, viszont ami ezután következett, az sokkal inkább váratlan volt. 
A játékrész hajrájához közeledvén az angol csapatot erősítő Nicolás Otamendi tizenhatoson belüli kezezése után percekig állt a játék, Carlos del Cerro Grande játékvezető ugyanis a fülhallgatón keresztül érkező információk alapján tudott csak döntést hozni: végül büntetőt ítélt. A BL-ben éppen az első tavaszi nyolcaddöntőn, februárban debütáló videobírós (VAR) segítség korában ez kissé szokatlanul hangzik, de van rá magyarázat: a stadionban található VAR-monitor meghibásodott, éppen ezért a játéktér mellé helyezett képernyőn semmit sem lehetett látni. A spanyol játékvezetőt végül a VAR-személyzet segítette ki, a percekig tartó közélhúzás végén pedig a Schalke futballistája, Nabil Bentaleb értékesítette a tizenegyest.
Alig telt el néhány perc, mire Carlos del Cerro Grande ismét a büntetőpontra mutatott. Megint Nabil Bentaleb állt oda, aki újra betalált, a két tizenegyesnek köszönhetően 2-1-re vezetett a Schalke a szünetben. 
„Mindkét tizenegyes jogos volt, én hiszek a VAR-nak. Előfordul, hogy ellene érvelek, ez azonban most nem az a pillanat”– mondta el később a City vezetőedzője, Pep Guardiola. 
Guardiola egyébként a bekapott gólok ellenére részben elégedett lehet, dominánsabb futballal előrukkoló csapata ugyanis a második 45 perc végéhez közelítve fordított: Leroy Sané a 85., Raheem Sterling pedig a 90. minutumban volt eredményes. Mindez azért nagy szó, mert a 68. percben Otamendi kiállítása után emberhátrányban fejezte be a párharcot az angol bajnok.
„Csalódást keltő az eredmény. Hinnünk kell magunkban, aztán majd meglátjuk, hogy alakul a visszavágó” – magyarázta már a lefújás után a németek kétgólos játékosa.
Az Atlético Madrid és a Juventus összecsapása nem alakult olyan fordulatosan, mint a Schalke–City. Az olasz együttes meglehetősen gyenge játékkal rukkolt elő Madridban, ahol a házigazda kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra: a 78.percben José María Giménez a 90-ben pedig Diego Godín talált be. 
Érdekesség, hogy a június 1-ei döntőnek is otthont adó Wanda Metropolitanóban is „szerepelt” a VAR: a 27. percben Felix Zwayer játékvezető először a büntetőpontra mutatott, amikor Diego Costa elesett a tizenhatoson belül, a VAR azonban felülvizsgálta az esetet, így „csak” szabadrúgás következhetett. Később, húsz perccel a vége előtt a korábban a Juventusban is futballozó Álvaro Morata vezetést szerzett az Atléticónak, Zwayer azonban rövid videózás után elvette a találatot, mivel a gólszerző előzőleg lökte Giorgio Chiellinit. 
„Persze, most nagyon csalódottak vagyunk, de ha hiszünk benne, még megfordíthatjuk a párharcot. Nagyszerű második mérkőzés kell hozzá” – elmélkedett Massimiliano Allegri, a Juventus edzője.

Magyarázat az obszcén gólörömre

Madridban óriási volt az öröm, amikor José María Giménez megszerezte a vezetést az Atléticónak, a csapat edzője, Diego Simeone azonban mindenkinél látványosabban ünnepelt: férfiasságát markolászva kiáltotta világgá boldogságát. „Játékosként is csináltam hasonlót, most viszont azért örültem így, hogy megmutassam a drukkereinknek, hogy van tökünk! Nem volt szép gesztus, ezt elismerem, de szívből jött.” 

A nyolcaddöntős program

Első mérkőzések Manchester United–PSG 0-2 Roma–Porto 2-1 Ajax–Real Madrid 1-2 Tottenham–Dortmund 3-0 Liverpool–Bayern München 0-0 Lyon–Barcelona 0-0 Schalke 04–Manchester City 2-3 Atlético Madrid–Juventus 2-0 Visszavágók Március 5., kedd Real Madrid–Ajax 21.00 Dortmund–Tottenham 21.00 Március 6., szerda PSG–Manchester United 21.00 Porto–Roma 21.00 Március 12., kedd Manchester City–Schalke 21.00 Juventus–Atlético Madrid 21.00 Március 13., szerda Bayern München–Liverpool 21.00 Barcelona–Lyon 21.00

Profi kosárlabda indul Afrikában is

Publikálás dátuma
2019.02.21 16:59

Fotó: AFP/ ROBYN BECK
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) a nemzetközi szövetséggel (FIBA) közösen elindítja bajnokságát Afrikában is. A tervek szerint 2020-ban 12 profi afrikai együttes az NBA mintájára küzd meg egymással a bajnoki címért. 
Az afrikai kosárlabdaligának (BAL) nevezett sorozatba selejtezők után lehet bekerülni, egy országból kettőnél több együttes nem szerepelhet a BAL-ban. A kvalifikációs sorozatban Angola, a Dél-afrikai Köztársaság, Egyiptom, Kenya, Marokkó, Nigéria, Ruanda, Szenegál, Tunézia legjobb együttesei vesznek részt. 
Az NBA-ben eddig összesen 80 afrikai kosaras lépett pályára, a legnagyobb sztárok a Hírességek Csarnokába is bekerült nigériai Hakeem Olajuwon és a Kongói Demokratikus Köztársaságból Dikembe Mutombo voltak. Jelenleg tizenhárom afrikai szerepel a tengerentúlon, közülük az egyik legismertebb a kongói Bismack Biyombo, aki a Charlotte Hornets 211 cm magas centere. 
Még Barack Obama, korábbi amerikai elnök is kifejezte örömét az afrikai liga elindításával kapcsolatban. 
"Mindig is imádtam a kosárlabdát, mert többről szól, mint csak arról, hogy fel kell építeni egy csapatot - írta a politikus a twitter oldalán. - Örömmel látom az afrikai törekvést, egy fejlődő kontinens számára ez a lépés sokkal többet jelent annál, ami a pályán történik." 
A FIBA afrikai igazgatója, azt mondta, a földrész tehetséges fiataljai számára rendkívüli jelentősége van a BAL-nak. 
"Lesz motivációjuk, egy elérhető cél, amiért érdemes küzdeni, a BAL több mint egy kosárlabda-bajnokság" - hangsúlyozta a sportvezető.
"Fantasztikus látni, hogy egy új területen micsoda pozitív változásokat indít el a liga bevezetése - emelte ki Andreas Zagklis, a FIBA főtitkára. - Az afrikai kosárlabdasport és a földrész számára is komoly lehetőségeket tartogat a jövőre induló bajnokság."
Szerző