Újra miénk lett az Oscar!

Publikálás dátuma
2017.02.27. 20:32
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer boldogan a díjjal FOTÓ: EUROPRESS/ GETTY IMAGES /FRAZER HARRISON
Filmtörténeti öröm és filmtörténeti botrány, ez vonulhat be az Oscar-gála idei eseményeiről az emlékezetünkbe. A botrány a kinti helyszínen történt, győztesként tévesen hangzott el a legjobb film címe. Az öröm pedig itthon tört ki, mikor megtudtuk: megszületett az első magyar Oscar-díj az élőszereplős kisjátékfilm kategóriában.

A hazai Oscar-históriába az öröm vonul be: Deák Kristóf Mindenki című 25 perces kisjátékfilmje lett az Akadémia Díjas az élőszereplős kisfilmek kategóriájába. Legyen miénk az Oscar! írtuk szombati számunkban, noha az angol nyelvű latolgatások a politikailag forró témát tárgyaló francia filmet hozták ki biztos befutónak. Öröm, hogy Deák Kristóf lett a befutó azzal a nagyon kedves gyerektörténettel, amelynek az üzenete a legkevésbé sem mondható kiskorúnak. Sőt: azt hiszem, éppen a mai hazai felnőttek bámulhatják a filmbeli gyerekek bátorságát és merészségét és szabadságszeretetét, akiknek volt merszük és közös – igen: közös!!! – akaratuk összefogni megalázott (mondhatnánk semmibe vett) társaik érdekében.

Ebben a kedves gyerekfilmnek induló történetben ez az igazán robbanó: a gyerekeket manipuláló, önző, saját fényezéséért a kis kölyköket megalázó tanárnő csúfosan megbukik, méghozzá ország-világ előtt. Mint a mesében: akit nem érdekel más, mint a saját maga fényezése, aki könnyedén megaláz bárkit a saját céljaiért, az csúfosan pórul jár. (Bár így lenne, tehetjük hozzá.) Érdemes összefogni, mondja ez a kedves gyerektörténet, hadd fázzanak rá a manipulátorok! A díj nagyon nagy dolog, igazolása annak, hogy nem csak itthon erős az üzenet, hanem fogja az egész világ, méghozzá korhatár nélkül!

A botrány viszont szinte hihetetlen. Ilyen még soha nem történt az Oscar-gálák történetében, nem hogy a legfőbb díj, azaz a legjobb filmért járó aranyszobor esetében, de semmilyen más kategóriában. Faye Dunaway és Warren Beatty akikre az átadást bízták, bénáztak pár kínos percig, majd elhangzott, hogy a Kaliforniai álom lett a legjobb film. A villámgyors média világgá kürtölte, az érdekeltek már nekifogtak a köszönő beszédeknek, amikor „futár jött s pihegve szólt”, tévedés, a legjobb film a meleg fekete fiú történetét mesélő Holdfény című film lett. 1929, az első Oscar óta ez az első óriási baki, beírható a filmtörténetébe.

A Kaliforniai álom így is halomra nyerte a díjakat, teljesen jogosan, de a díjakra szavazó Amerikai Filmakadémia tagjainak nem csak ízlését, hanem tartását is dicséri, hogy egy ilyen poétikus, érzelem gazdag film, mint a Holdfény, feljuthatott a csúcsra. Hollywood kitett magáért: az az új amerikai elnök, akiről a legjobb férfifőszereplő Oscarját elnyert Casey Affleck (A régi város) azt mondta, undorító és elnöki székében meg vannak számlálva a napjai, a díjak hallatán dührohamot kaphat, nyugodtan. Nem csak a meleg film miatt, hanem mert Hollywood filmtársadalma megint egyszer letette a voksát a gyűlölet és rasszizmus ellen: nem valamelyik európait, hanem az iráni filmet hozta ki a legjobb idegennyelvű film díjára, teljes joggal. Ashgar Farhadi rendező, aki ugyan nem volt hajlandó betenni a lábát az Egyesült Államokba Donald Trump muszlimok elleni rendelete miatt, megérdemli a tiszteletet, amit Az ügyfél című filmjéért a kis Oscar-szobor kifejez. Ráadásul ez már a második Oscarja a kategóriában, a Nader és Simin, egy elválás története című opusza 2012-es győzelme után.

És ha úgy tetszik, az is csattanós pofon, hogy a legjobb férfi mellékszereplőként Oscart kapott a Holdfény fekete színésze, a nagyszerű Mahershala Ali – az első muszlim művész, aki elért erre a csúcsra. Ami a díjakat illeti, idén már színesedett a tavaly teljesen „fehérbőrű” paletta, a nagyszerű Viola Davis, az első fekete bőrű színésznő, akit háromszor jelöltek már Oscarra, idén végre el is nyerte a Fencesben játszott feleség szerepéért.

Az idei év a Saul fia tavalyi akadémiai díja után ismét egy jó Oscar-év volt, köszönhetően a magyar film elismerésre méltó 25 percének.

 Legyünk büszkék a gyerekekre!
„Köszönöm, nagyon köszönöm az Akadémiának ezt a hihetetlen díjat" - így kezdte Deák Kristóf az Oscar-köszönőbeszédét a Dolby Színház színpadán, ahova felesége, Nina Kov koreográfus, Udvardy Anna, a film producere és Szamosi Zsófia színművésznő, a produkció rideg és karrierista tanárnőt alakító női főszereplője kísérte. „Rövidre kell fognom, pedig nagyon sok embernek tartozom köszönettel. Először is köszönöm családomnak és tanáraimnak, akik kreatív embert neveltem belőlem. Köszönöm a feleségemnek, és Anna nevében is, a stáb és a szereplők nevében is ajánlom ezt a díjat azoknak, akik egyedül képesek jobbá tenni ezt a világot: a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól nevelni, olyan módon, hogy büszkék lehessünk rájuk" - zárta gondolatait.
Deák a Verge brit magazinnak adott interjújában az Oscar-gála előtt arról beszélt, a két főszereplő, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya kiválasztása három fordulóban, nyolcvan gyerekjelentkező közül történt. A Népszavának múlt héten adott interjújában azt mondta, többek között Gáspárfalvinak köszönheti a sikert. Lapunknak akkor azt mondta, bízik az Oscar-díjban, de fel volt készülve arra is, ha egy másik film címét mondták volna ki. A Mindenki című filmet vasárnap este a Duna Televízióban vetítették, 363 ezer nézője volt. A közmédiánál kérdésünkre azt mondták a filmet biztosan újra műsorra tűzik majd a közeljövőben. Deák Kristóf mindenesetre saját Facebook oldalára feltöltötte az alkotást, így az onnan is letölthető.

Bársony Éva

Szerző

A Mindenki kóristái pizsamában várták a sikert

Publikálás dátuma
2017.02.27. 19:18
Havas Ágnes kezében a szoborral egykori iskolájában. Hamar megtalálta a hangot a díjazott fi lm pizsamás gyerekszereplőivel FOTÓ
Az ember ugrándozik örömében, mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola azon hallgatóinak, akik szerepeltek a Mindenkiben. A ferencvárosi iskola kóristái valóban így is tettek, amikor a magyar film címét mondták ki a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díj kihirdetésekor. A szereplők szerint a film azt üzeni, ki kell állnia az igazunkért.

Vasárnap este a 89. alkalommal megrendezett Oscar-díjkiosztó gála alkalmából, az iskola kórustagjainak szereplésével és énekhangjával készült Mindenki című rövidfilm jelölése miatt hajnalig tartó pizsamapartit rendeztek a ferencvárosi iskolában.

A száznyolcvan éve működő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskolában több kórus működök, így nem volt meglepő, hogy Havas Ágnes filmproducert énekszóval - újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat, az Illés együttes ismert dalának kezdősoraival - fogadták a diákok. Az iskola kisebbik tornatermében a kicsik Molnár Mónika kórusvezető tanárnő irányításával a kóruskönyv felét elénekelték, ebbe az örömzenélésbe kapcsolódott be Havas, aki a Magyar Filmhét megnyitóünnepségéről érkezett alma materjébe. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, leült az egyik zsámolyra a kórusvezető pedagógus mellé, s azonnal bekapcsolódott a dalolásba. Önfeledten és szinte minduntalan fejből énekelte a Nem volt a Szása, az Alumíniumedény, a Tavaszi szél vizet áraszt című dalokat, és láthatóan értékelte, hogy a lurkók csak azért, mert tudták, hogy szereti a többszólamú dalokat, előadtak neki egy háromszólamú szerzeményt.

A danolászás az éjszakára odakészített matracokon, hálózsákokon egy másik tornateremben folytatódott. A Filmalap vezetője itt tartott alternatív filmes órát: valaha ő is „bakátsos” diák volt, de mint mondta az már nagyon-nagyon régen volt. Míg az őt könnyen befogadó kicsiknek boldogan mesélt arról, hogy az iskola emblémája már akkor is violinkulcs volt, lapunk szerzőjét a beszélgetést követően elvezette egykori tablófotójához is.

A bezsongott iskolásokkal leginkább arról csevegett, mit jelent az Oscar-díj. Részletesen elmagyarázta nekik, hogyan néz ki a filmvilág legrangosabb szakmai elismerésének jelölési és átadási folyamata. Mindannyian aranyról álmodunk, ez a szöveg szerepelt azon a tavalyi Oscar-gálára készült könyv borítóján, amelyet azért hozott el, hogy megmutathassa benne a legjobb idegen nyelvű filmek között feltüntetett magyar alkotást. A kicsiket kérdezte arról, tudják-e, hogy előző évben melyik film kapta ebben a kategóriában az Oscart. Sokan csoportosan vágták rá: a Saul fia. Azt viszont kevesen tudták, hogy Nemes Jeles László volt a holokausztdráma rendezője, néhányan a megilletődöttség miatt az idén jelölt magyar alkotás, a Mindenki direktora, Deák Kristóf nevét suttogták.

Reklámszünetben ki lehet menni, ugye nem gondolnátok? – tette fel a kérdést a gyereknek Havas, aki elmesélte azt is, hogy éppen azért, hogy az ilyen szünetekben ne az asztalok körüli üres székeket lássa az egymilliárd néző, vannak úgynevezett „helykitöltő nénik és bácsik”. Róluk azt kell tudni, mondta, hogy őket az Amerikai Filmakadémia rendes tagjainak szomszédjai, ismerősei közül választják ki. A vezérigazgató beszélt arról is, hogy tavaly mások mellett Matthieu Taponier vágó és Zányi Tamás hangmérnök társaságában a helyszínről, a Los Angeles-i Dolby Színházból szurkolt a film sikerének. – Egyszer csak elhangzik a te országod filmjének címe, és nem tudsz uralkodni magadon. Ilyenkor az ember felugrik és sikolt, egyszerűen ugrándozik örömében, mi is így tettünk – mesélte arról a pillanatról, amikor tavaly Sofía Vergara kolumbiai színésznő a Saul fia címét mondta ki a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának borítékját felbontva. A beszélgetés végén Havas két Oscar-díjat is átadott a Mindenkiben szereplő kóristáknak, sőt, édességet is hozott neki.

Nagyon könnyű volt együtt dolgozni Gáspárfalvi Dorkával és Hais Dorottyával, a Mindenki gyermekszínészeivel, és remekül játszották a főszerepet, ezt mondták a lapunknak azok a gyermekek, akik szerepeltek a filmben. A tizennégy éves Süle Botond arról mesélt, a nézők eltérően értelmezhetik a Mindenki üzenetét, de szerinte igazán arról szól, hogy az embernek ki kell állnia a saját igazáért, el kell érnie, hogy azt tehesse, amit szeretne. Az összetartásról tanít, ezt már a tizenhárom éves Gurbuz Jázmin mondta. Walton Rebeka, aki tizenkét éves, a tanárai szerint a film igazi hangja, mivel ő adja Gáspárfalvi énekhangját a huszonöt perces munkában. A kicsik arról is beszéltek, hogy számukra a két évvel ezelőtti forgatás egyik különös élménye az volt, hogy „fura” ruhákat kellett viselniük.

A gyerekek este különböző társasjátékokkal játszottak, a Mindenkit és egy animációs filmet néztek meg, majd fél tizenegykor, egy rapid takarodó során lefektették aludni őket. Tanáraik három óra körül ébresztették fel őket, hogy együtt örülhessenek a Mindenki Oscar-díjának. – Akárcsak mi, így a diákok legtöbbje szintén nem fogta fel, milyen nagy jelentőségű az, hogy Oscar-díjat kapott az a film, amelynek részben ők voltak az alkotói – mesélte lelkesen Aranyásné Holti Orsolya alsós igazgatóhelyettes, aki azt is hozzátette, úgy hiszi, Deák Kristóf hamarosan eljön az iskolába. Remélik azt is, hogy hozza magával az Oscar-szobrot is.

Az Urániában énekelnek
A Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusát egyelőre inkább beszélgetni hívják elsősorban a sajtó munkatársai, mint koncert lehetőségekkel árasztanák el a koncertszervezők. Hétfő délutánig egyedül a Magyar Filmhét szervezői ajánlottak fellépési lehetőséget nekik, a szereplésre valószínűleg csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor.

Búcsú Berek Katitól

Publikálás dátuma
2017.02.27. 17:52
MTI Fotó: Beliczay László
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Berek Kati érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze.

Agyvérzés utáni első szerepében, A szentek kútja előadásában, Cserje Zsuzsa rendező szeretetteljes, kitartó hívószavára, az Esztergomi Várszínházban hátborzongató és ugyanakkor gyönyörű volt, amit csinált. Egy néma koldusasszonyként – Cserje direkt neki írta a darabban nem létező szerepet - a korlátba kapaszkodva, oldalazva araszolt lefelé a lépcsőn, és látszott rajta, hogy valamennyi mozdulat iszonyúan fáj neki. Maga volt a megtestesült fájdalom és kisemmizettség, aki minden nyomora mellett sem hajlandó megadni magát a sorsnak, roppant akaraterővel, bár iszonyú szenvedések árán, de talpon marad. Akarata ellenére Berek Kati lejátszott mindenkit, ha színpadon volt, csak rá lehetett figyelni, mert annyira erőteljes, valódi, karizmatikus volt a létezése, igazi gyötrődéseit is belesűrítette a figurába.

Amikor pedig agyvérzést kapott, és a jobboldala teljesen megbénult, azt mondták neki az orvosok, hogy nem tud majd kiszállni a tolószékből. De ő elhatározta, hogy fél év múlva beszél és jár, és bizonyos idő után saját felelősségére hazament a kórházból. Elképesztő mit csinált végig. Többször is nála járva, láttam ebből egy s mást. Kezdetben nem is látott, ezért először csak néhány betűt tudott elolvasni, majd fokozatosan napi két óra hangos olvasás lett a penzuma, hogy ő, a legendásan szép beszédű színész, újra megfelelően tudja formálni a szavakat. Ehhez napi két óra torna is társult. És számomra a legelképesztőbb, önkínzással felérő gyakorlat az volt, hogy az ötödik emeleti lakásából lelépcsőzött a földszintre, majd fölment, ez kezdetben oda-vissza másfél óra hosszat tartott. Közben megtanulta bal kézzel kezelni a számítógépet. És bár kérette magát, de azért több produkcióba is visszacsábítható volt a színpadra, mert magának is bizonyítani akart, hogy megállja a helyét. Az Új Színházban, a Vérnászban, Novák Eszter rendezésében, bár bottal járt, de már megszólalt. Aztán a Merlinbe is elcsábították, majd az új Nemzeti nyitóelőadásában, Az ember tragédiájában ő volt a Föld Szelleme.

A hatvanas éveinek elején járt, amikor rátört a galád hirtelenséggel támadó betegség. Éppen eljátszotta egyik nagy álmát, Kecskeméten Orbánné volt a Macskajátékban, és Egerbe készült, hogy Az öreg hölgy látogatásának címszereplője lehessen. De ezt már soha nem játszhatta el, közbeszólt az agyvérzés, ami tán nem volt véletlen, mert meglehetősen intenzív, túlpörgetett életet élt. A Népi Kollégiumok Országos Szövetségének tagjaként végezte a főiskolát, és ez azt is jelentette, hogy bizonyos mértékig évtizedekre meg is maradt mozgalmárnak, aki szeret új dolgokban részt venni, forradalmi terepnek gondolja a színházat is, vagy éppen a munkásszállókat, ahol akár holtfáradt melósoknak sem hagyta abba a szavalást, ami az egyik fő erőssége volt. Messze zengő hangján, sajátos értelmezésben, mondta a verseket.

Tizennyolc évig volt a Nemzeti Színház tagja, jól álltak neki a tragikus szerepek, de mindig volt humora is. Amikor megalakult egy az amatőr mozgalom sok eredményét is magába olvasztó kis műhely, a Huszonötödik Színház, oda szerződött. Itt rendezte A búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjai és gyönyörűszép halála című darabot, amiben a halhatatlan lovag korszerűsített meséje bámulatos energiával, világmegváltó hevülettel, irigylésre méltó hittel jelent meg. Megint csak előjött a mozgalmár jelleg, a produkciót jókora lelkesedéssel elvitték olyan településekre is, ahol színház még sohasem járt. Amikor sok minden nem úgy alakult a Huszonötödikben, ahogyan azt elképzelték, Berek visszaszegődött a Nemzetibe, de itt is csalódott, ekkor már nem kapott megfelelő szerepeket. Nem ücsörgött megkeseredetten szitkozódva a büfében a babérjain, nyugdíjas kora környékén mert váltani, Győrbe szerződni, és jól bevált Trabantjával ingázni. Győrben játszotta Az ember tragédiájában, egy vitatható előadásban, Lucifert, szinte moccanatlan volt és dermesztően rideg, maga volt a metszően okos sátán. Vidéken érezte, hogy megint nagyon szükség van rá, csak az agyvérzés parancsolhatta le a deszkákról, amiket aztán újra birtokba vett, majd a pályája hosszú hallgatással fejeződött be.

Kissé férfiasan kemény, de elérzékenyülésre is könnyen hajlamos, jellegzetes, nagy színésznő volt.

Szerző