A bőnyi rendőrgyilkos és a fertőzött határőrök ügyét is vizsgálnák

Publikálás dátuma
2017.02.28. 12:20
Rendőrség a szerb-magyar határnál. FOTÓ: Christopher Furlong/Getty Images
Botrányos ügyekkel egészítené ki a honvédelmi és rendészeti bizottság csütörtöki ülésének napirendjét a szocialista Harangozó Tamás, mivel szerinte a nyitóülésen a bizottságnak mindenképpen foglalkoznia kell például a határon szolgáló rendőrök ételmérgezésével, a TEK-nél felmerült hűtlen kezeléssel, a szabálytalan védelmi beszerzésekkel és a máig tisztázatlan bőnyi rendőrgyilkossággal.

A bizottság MSZP-s alelnöke közölte, ha a kormánypárti képviselők is fontosnak tartják a bizottság parlamenti ellenőrzési feladatainak ellátását, akkor napirendre veszik ezeket az ügyeket is a bizottságban.

Ismert: a határon szolgáló rendőröknek a CBA egyik partnerének beszállítója, az AMO Bt. vihetett fertőzött szendvicseket január elején. A romlott ételtől 126-an váltak szolgálatképtelenné. A CBA később cáfolta a Magyar Nemzet értesüléseit, szerintük nem jelenthető ki, az AMO Bt. által készített szendvicsekkel kapcsolatban, hogy azok fertőzöttek lettek volna, erre irányuló vizsgálat ugyanis nem történt. "A vizsgálat során a Hungaro-Food 2009 Kft. által gyártott felvágottban találtak baktérium kórokozót, amellyel kapcsolatban sem a fővállalkozó sem az alvállalkozó nem tehető felelőssé" - írták.

A bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsolatos legfrissebb hír, hogy a rendőrökre tüzet nyitő Győrkös István a Bors szerint fizikálisan jó állapotban van, és lelkileg sem tört meg. Az viszont továbbra sem tisztázott, milyen távolságról lőtt rá a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője tavaly októberben a házához érkező rendőrökre. Az orvosszakértő távolról leadott, a fegyverszakértő közeli lövésről beszélt. Annyi biztos, a szakértők kizárták a "baráti tűz lehetőségét", vagyis nem kollégája lövése sebezte halálra Pálvölgyi Péter nyomozót. Az elhunyt rendőrt ugyanis egy a 7.62-es kaliberű golyó találta el, a lövést egy Kalasnyikovból adták le, ilyet pedig kizárólag a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője használt a lövöldözésben. A védelem szerint több ellentmondás is van a jelentésekben: Győrkös ügyvédje, Takács Zoltán szerint a gyanúsított azt elismerte, hogy háromszor lőtt, de a fegyverszakértővel több ponton sem értenek egyet, ezét új vizsgálatot kérnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség pedig a Terrorelhárítási Központnál nyomoz hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen egy közbeszerzés miatt - írta az Index januárban. Nagy Andrea, a főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint Hajdu János, a Terrorelhárítási Központi főigazgatója által tett feljelentés alapján a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya tavaly június 17-én rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen. Közölte azt is, hogy arról, hogy mit tartalmaz a feljelentés, illetve hogy pontosan milyen cselekmény miatt nyomoz az ügyészség, az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adhat tájékoztatást. Azt azonban tudatta, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, annak határideje február 17-e, amely szükség esetén meghosszabbítható. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.

A TEK akkor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a belső ellenőrző tevékenység során tártak fel "néhány gyanús és feltehetően jogellenes cselekményt gazdasági területen". "A TEK vezetésének következetesen képviselt álláspontja, hogy soraiban csak erkölcsileg és büntetőjogilag teljes mértékben feddhetetlen munkatársakat alkalmaz, ezért haladéktalanul megtette a megfelelő lépéseket és feljelentéssel élt a hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészség felé" - írták.

Szerző

Viharos szél - Másodfokú riasztást adtak ki a fél országra

Publikálás dátuma
2017.02.28. 12:15
Illusztráció: Thinkstock
Az ország nagy részére - köztük a fővárosra - elsőfokú, több dunántúli járásra pedig már másodfokú riasztást adott a viharos erősségű szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délelőtt. 

A meteorológiai szolgálat előbb Győr-Moson-Sopron, majd Veszprém megye több járására is másodfokú riasztást adott ki. Az érintett területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órásnál erősebb széllökések is lehetnek.

Emellett Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták, hogy kedden a Győr és Pápa közötti sávban, valamint a magasabban fekvő vidékeken (például a Bakonyban és a Pilisben) kora délutánig 90-95 kilométer/óra körüli szél is lehet. Estétől már csak a Kisalföldön fordulhat elő egy-egy 70 kilométer/óra körüli széllökés.

Szerdán az Alpokalján a záporok mellett egy-egy zivatar is kialakulhat jégdarával - tették hozzá. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy az elmúlt napokban megemelkedett a szabadtéri tűzesetek száma. Mivel az erős szélben könnyebben továbbterjedhet a tűz, a katasztrófavédelem azt kéri, hogy a szabadtéri égetést olyankor halasszák el.

Szerző

Milliárdokból újítanak fel veszteséges Makovecz-komplexumokat

Publikálás dátuma
2017.02.28. 11:39
A könyvtár a tervezőasztalon FORRÁS: MAKONA TERVEZŐ KFT.
Majd 2000 négyzetméteres, háromszintes Makovecz-stílusú könyvtárt épít 2,6 milliárd forintból a kormány Makón, s ide költözik be a 79 ezres felnőtt- és 15 ezres gyerekkönyvtári gyűjtemény. Illetve lesz még folyóirat-olvasó, számítógépes terem, galéria, kávézó, "illetve az épület belsejében egy átrium, és egy fedett, illetve fedetlen terasz" - derült ki a dokumentumokból, amelyeket a HVG azt követően kért ki, hogy februárban bejelentették a beruházást. 

A terveket Makovecz 2006-ban készítette. Az 1840 négyzetméteres könyvtár mellett az egész környéket megújítanák, készül például 635 méter bicikliút, 2,5 km-es térköves járda. A közműveket is kicserélik, és LED-es közvilágítást is telepítenek. Az önkormányzat a hvg.hu-nak küldött válaszában azzal is eldicsekedett, hogy az új könyvtár "a magyar kormánnyal való hatékony együttműködésnek, valamint Lázár János országgyűlési képviselő hathatós támogatásának köszönhetően" valósul meg.

A makói beruházások itt nem állnak le: a könyvtár mellett a Makovecz-féle Hagymaházat is felújítják, a tetőzet és  homlokzat renoválására 130 milliót szán a kormány. Emellett a város 600 millió forintból felújítja a jelenleg nem működő Páger Mozi és Rendezvényházat, amelyet 2007-ben zártak be, mert csak veszteséget termelt - emlékeztet a portál. Holott a környéken több fürdő is van, a makói Hagymatikumot is "Makoveczesítik" az eredeti tervek alapján. A 4 milliárdért felépített komplexumot 2009-ben adták át, igazgatója három év után lemondott, mert nem tudta biztosítani a rentábilis fenntartást. A mozihoz hasonlóan veszteséges, kibővült Hagymatikumban lesz egy fedett uszoda és egy kültéri termálmedence, bővül az élményrészleg, és egész évben használható csúszdákat szerelnek fel. A főkupola mellé épül egy másik kisebb is.

Lapunk is beszámolt róla, a tavaly decemberi pénzszórásban 7 milliárd forintot adott a kormány a Makovecz Imre Alapnak, ebből finanszírozzák a 2,6 milliárdos könyvtárat, és a hasonló költségekkel járó fürdőberuházást is. Lázár János december elsején jelentette be a Kormányinfón, hogy a kormány döntése szerint 2017-18-ban megvalósulnak az építési engedéllyel bíró és nem bíró Makovecz-tervek. Makovecz Imre hagyatékának felvásárlásáról (ebben benne van többek között egy XII. kerület, Városkúti út 2. szám alatti műteremház is), és az emlékközpont létrehozásáról január közepén határozott a kabinet, minderre 400 milliót szántak az idei költségvetésből. Az indoklás szerint "kormány kiemelt feladatként kezeli a Makovecz Imre hagyatékáról való gondoskodást, életművének a jövő nemzedékkel való megismertetését".

Szerző