Már hozzászokhattunk, hogy Orbán Viktor - enyhén szólva - sajátságosan látja a világot és benne Magyarországot. A gazdasági évnyitón például kiderült, csapdát lát abban, ha hazánk megmarad közepesen fejlett országnak, mert így nem tud felzárkózni a legfejlettebbekhez. Tehát olyan nagy dolgokat szorgalmaz, mint a paksi bővítés, vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal, amiket - szerinte - nem véletlenül gáncsolnak külföldről. Hogy aztán itt se hagyja ki kedvenc propaganda-témáját, a migránsügyet, mondván, „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”.
Pedig nem olyan bonyolult elhelyezni magunkat ebben az univerzumban. Miközben a kedves vezető a rá jellemző szerénységgel elemez, barátja és szomszédja megmondja a tutit. Ha Orbán Viktor nem lenne miniszterelnök, akkor ez az ország nem boldogulna. Világos. Nem is várható más egy olyan embertől, aki mesés gyorsasággal gyarapítja vagyonát, tekintve, hogy még a Facebook alapítójánál, Mark Zuckerbergnél is okosabbanak tartja magát. De nincs itt semmi praktika vagy mutyi, netán korrupció, hiszen "egyszerűen dolgozik", s a munkának meg is van az eredménye. Mészáros Lőrinc receptje ajánlható mindenkinek, beleértve a felcsúti szomszédot is.
Még annyit azért javasolhatunk, hogy merjünk nagyot álmodni. Bízzunk például abban, hogy nem csupán a szerencse és a Jóisten áll mellénk, hanem - ahogy az egykori felcsúti gázszerelő bevallotta - Orbán Viktor is. Minthogy az egyetemes boldogulásnak a jelek szerint ez egyik alapvető feltétele. Anélkül persze, hogy bűnös összejátszásról, vagy nemtelen segítségről lenne szó. Ám így vagyonunk is gyarapodhat, s egyáltalán, magabiztosabbá válhatunk.
Akkor pedig bármi elképzelhető. Még az is, hogy egyszer lesz valódi színház Gyulaházán, ahol nem holmi operetteket játszanak, hanem talán még Othellót is. Nem úgy, ahogy egykor egy fergeteges komédiában megírták, s tévéjátékot is készítettek belőle, hanem igaziból. Bár most az első és mindeddig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan szülőhelyén a három milliárdból létesítendő űrközponttal vannak elfoglalva - hiszen kaptak rá pénzt -, de aztán már lehet majd a színházzal is foglalkozni.
Lássuk be, napjainkban ez pont annyira fontos, mint Shakespeare idejében, hiszen továbbra is színház az egész világ, de legfőképpen az a része, amelyet Magyarországnak neveznek. A kedves vezető olyan országot teremtett, amelyben gyakran a látszat helyettesíti a valóságot és amelyben kedvencei - messze az igazi színészettől - folyamatosan szerepeket alakíthatnak. Azt játsszák, hogy övék itt minden és hogy meg is érdemlik.
Közben még nem veszik észre, hogy folyik az arcukon a festék, a díszlet meg omladozik.