Előfizetés

Egy pofon belefér? Nem fér bele!

A kormány végre napirendre veszi a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezményt – derült ki az igazságügyi tárca február 14-én nyilvánosságra hozott előterjesztéséből. A megfogalmazott törvényjavaslat felhatalmazást ad az Országgyűlésnek az egyezmény kötelező hatályának elismerésére. Magyarország 2014 márciusában írta alá a szerződést, ám mivel azt máig nem ratifikáltuk, hazánkban nem kötelező érvényű. Az egyezményhez 43 állam csatlakozott, eddig 23-an már jóváhagyták.

Amikor a parlament igazságügyi bizottsága február elején Szél Bernadett (LMP) és Szelényi Zsuzsa (Együtt) javaslatát tárgyalta az egyezmény ratifikációjának Országgyűlés elé terjesztéséről, az Országház előtt nőjogi szervezetek demonstrációt szerveztek. A tüntetésen újból felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon rendszerint a családon belüli erőszak áldozatainak kell elmenekülniük, a megfelelő védelem helyett ők azok, akik bizonytalan helyzetbe kerülnek. A javaslatot akkor elutasította a bizottság, ám úgy tűnt, a kormány mégis meggondolta magát.

A minisztérium február 14-i előterjesztését február 23-ig lehetett véleményezni a tárca honlapján. A kormany.hu-n ma is megtalálható a javaslat, ám sorsáról semmit nem tudni. A parlament honlapján nem szerepel, vagyis a ratifikáció nem lesz gyors, pedig a kormánytöbbség egy-két nap alatt is képes törvényt alkotni, ha akar, itt viszont egy három éve aláírt szerződés ratifikációjáról lenne szó.

Ha a tervezet mégis az Országgyűlés elé kerülne és meg is szavaznák, az állam köteles lenne az áldozatokat segítő hatékony intézményrendszert létrehozni. Az egyezmény tartalmazza azokat a követendő protokollokat, amelyek a megelőzéssel, a társadalmi érzékenység javításával, a bántalmazottak védelmével és a lehetséges szankciókkal is foglalkoznak.

Már régen itt volt az ideje, hogy az Isztambuli Egyezményt a kormány a magyar jogrendbe illessze és végre Magyarországon is látványosan csökkenjen a nők elleni és családon belüli erőszak – mondta néhány hete Szelényi Zsuzsa. A politikus ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon olyan súlyos a nők elleni és családon belüli erőszak, hogy abba hetente egy nő és havonta egy gyermek belehal. Szerinte az egyezményben foglalt intézkedések elindítása, "és egy kisebb atlétikai csarnok árának ráfordítása" több százezer bántalmazott nő és gyermek életén javíthat. "A kormánynak meg kell sokszoroznia és elérhetővé kell tenni a bántalmazott nőket és gyerekeket védő szolgáltatásokat, otthonokat. Végül át kell tekinteni, hogy a magyar jogrend megfelelően szankcionálja-e a bántalmazást és szigorítani kell azt" - fogalmazott.

Üdvözölte a ratifikáció előkészítését Wirth Judit is. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület jogásza lapunknak elmondta: az egyezmény jogi lehetőség a helyzet javítására, ám ha elfogadják és hatályba is lép, még nem oldódik meg minden. "Reméljük, hogy a ratifikációt követő intézkedések is megfelelőek lesznek. Javaslatainkat, észrevételeinket a megadott határidőn belül megküldtük a kormány részére" - mondta. A jogász emlékeztetett: az egyezményhez "jár" egy nemzetközi monitorozó bizottság is, amely ellenőrzi, hogy azok az államok, amelyek ratifikálták, megfelelően betartják-e az abban leírtakat. Hozzátette: jó lett volna, ha már az előkészítés folyamatába is bevonják azokat a civil szervezeteket, amelyek évek óta a nők elleni, valamint a családon belüli erőszak ellen küzdenek, és nem a sajtóból értesülnek a fejleményekről.

Pedig szép arca volna...

Publikálás dátuma
2017.03.04. 08:08
A milói Vénusz a klasszikus görög eszmény kifejezője – hogy mi számít szépnek, erősen kultúrafüggő FOTÓ: THINKSTOCK

„Kár, hogy egy tehén, pedig gyönyörű arca van…” „Semmi nőies nincs abban, ha valaki így szétgyúrja magát…” „Elég igénytelen, ha lenő az ősz haj…” „Na, ennek sincs önkritikája: miniszoknya X lábbal?!…” A fenti mondatok bizonyára mindegyikével találkoztunk már. Testszégyenítésről akkor beszélünk, amikor az adott kor és társadalom fővonalas szépségideáljától eltérő külsejű embereket kinevetjük, megalázzuk. Az ilyen megjegyzések rengeteg emberben keltenek szorongást és továbbéltetik a nők életét egyébként is megnehezítő előíró - sok esetben tárgyiasító - attitűdöt.

A milói Vénusz a klasszikus görög eszmény kifejezője – hogy mi számít szépnek,erősen kultúrafüggő FOTÓ: THINKSTOCK

A milói Vénusz a klasszikus görög eszmény kifejezője – hogy mi számít szépnek,erősen kultúrafüggő FOTÓ: THINKSTOCK

Naomi Wolf A szépség kultusza című 1990-es sikerkönyvében az elsők között beszélt arról, hogy a mindent elárasztó szépségkultusz – a divatlapok, a divat- és kozmetikai ipar, valamint a plasztikai sebészet által megszerkesztett „jó nő” ideálja – nemcsak gúzsba köt minket önellentmondásos normarendszerével, hanem egyúttal az egyén szabadságát, önállóságát, hitelességét is külsőségekhez kapcsolja, ami aztán a túlérzékenységre hajlamos kamaszokban, de a felnőttekben is komplexusok széles tárházát ébreszti.

Legtöbbször a kövérséget stigmatizálja a társadalom, de természetesen a túlzott soványság vagy éppen a női testre halmozott izomköteg is a „szépségfasizmus” célkeresztjében áll, ahogyan a különféle testi fogyatékkal küzdők és az alternatív szubkultúrákhoz tartozók is gyakran találkoznak megvetéssel, korlátokkal a normatív szépségideáltól való eltérésük miatt.

Mi számít szépnek?

Az, hogy mi számít szépnek, erősen kultúrafüggő. A nőideál az évezredek során – a Willendorfi Vénusztól Twiggyn át Bar Refaeliig – rengeteg változáson esett át: a Karib-térségben és Etiópia, Szomália egyes területein ma is a kövér nő számít szexuálisan vonzónak. Beszédes, hogy minden évben hallunk több olyan tragikus esetről, amikor a testalkata miatt zaklatnak egy kamaszt a társai, aki végül öngyilkosságba menekül a megaláztatások elől. Legutóbb például egy 18 éves amerikai lány, Brandy Vela tragédiája rázta meg a közvéleményt, aki naponta kényszerült szembenézni a testszégyenítés különböző formáival teltebb testalkata miatt.

A legnépszerűbb reggeli műsorunkban fanyalog a szerkesztő, amiért Pierce Brosnan neje „úgy néz ki, mint egy hirdetőoszlop”, majd néhány héttel később az egyik celebünk nyílt levélben osztja ki Nótár Ilona kulturális- antropológust, mert „nem tartja jó példának, hogy amikor az ideális női testről beszélgetnek, ő odaül tíz kiló súlyfelesleggel”.

Hasonló vita zajlik ezzel párhuzamosan a tengerentúlon: Cheryl Tiegs modellből lett divattervező aggályosnak tartja, hogy az ismert plus size modellhez, Ashley Grahamhez hasonlóan egyre több telt nő „lép ki komfortzónájából”, hogy megmutassa gömbölyded idomait, „mintegy legitimizálva ezzel a mértéktelen habzsolást és a mozgásszegény életstílust”. Közben a fél világot bejárja annak a kansasi nőnek a képe, aki négy hónapos kisfiát vitte strandra, de a biztonsági őr kizavarta a vízből, mert „nem kellene bikinit viselnie túlsúlyosan, a terhességtől megnyúlt, csíkos bőrrel", ez ugyanis „zavarja a látogatók nyugalmát”.

A Facebookon futótűzként terjed az a fotó is, amelyen egy ötgyerekes kanadai édesanya látható bikiniben. Őt két fiatal srác és egy lány alázta meg Alberta Beachen, mert „nem feszes, sima és fehér a hasa”. Hasonló kommenteket kap Katie Fehlinger, a CBS 3 meteorológusa is, amikor ikrekkel várandósan áll a kamerák elé. De említhetnénk Porsche Thomas modellt is, aki néhány hete több képet is megosztott magáról a szülés előtt, illetve közvetlenül utána.

Szívhez szóló vallomások

Úgy tűnik, a magazinokban is legfeljebb a tökéletesre retusált testeket nézegetjük szívesen, és elvárnánk, hogy a kismamák hónapokig – vagy akár egy életre – kerüljék a strandot, szoptatni pedig csak a négy fal között merjenek. Úgy látszik, a közízlés szerint nem éppen tökéletes testű nőket lépten-nyomon megszégyenítő szépségfasizmus teljesen öncélú és elnyomó , bárkit, bárhol utolérhet.

Egy rendhagyó aktsorozattal indult a hazai párbeszéd a témában. Amikor Szatmári Réka 2014 elején igent mondott Schiller Noa fotóművész felkérésére, hogy aktképek készüljenek róla, még egyikük sem sejtette, hogy a fővonalas szépségideáltól elrugaszkodó fotósorozat kapcsán egy máig tartó párbeszéd bontakozik ki a testszégyenítésről.

A pornográfiától távol álló képeket a Facebook ugyan törölte, Réka viszont rengeteg levelet kapott, szívhez szóló személyes vallomásokkal: kiderült, hogy az ideális nőről alkotott normatív kép miatt a legtöbb nő szorongott már élete során, a testszégyenítés pedig rengeteg ember mindennapjainak része. Azt, hogy mennyire súlyos és égető problémáról van szó, jól mutatja, hogy a Nőkért Egyesület témába vágó kerekasztal-beszélgetésén néhány hónappal a fotózás után, telt ház előtt Magyarországon először beszélgetett a testszégyenítésről fotós és modellje, pszichológus és transzaktivista.

„2014-ben Schiller Noa rólam készített aktképei felkerültek a Facebookra, ahol fél évig senkit nem zavartak – meséli Szatmári Réka. – Aztán egyszer jött egy feljelentés, hogy azonnal töröljem. Mivel művészeti alkotásról van szó, nem töröltem. Felvettem a harcot. Szabó Móni pszichológus, Antoni Rita, Komáromi András, a fotóművész Schiller Noa és jómagam, hosszú munkával összehoztunk egy beszélgetős estet egy pesti szórakozóhelyen. Egyikünk sem számított ekkora érdeklődésre, az esemény teltházas volt.”

Réka nem számított arra, ami ezután következett: „Több helyen is megjelentek a képek a médiában, és kaptam hideget-meleget. Ami viszont meglepett, hogy elég sok levelet kaptam édesanyáktól, akiknek a gyereküket csúfolják az iskolában, nőktől, akiket ért már testszégyenítés, és amin meglepődtem: még egy férfi is írt nekem. Hiába, ez a probléma őket is érinti” – meséli, hozzátéve: a biztató sorokon kívül nem tudott nekik segíteni. Hiszen az ő megoldókulcsai egyáltalán nem biztos, hogy másnak is jók. „Azok az elcsépelt mondatok sem jók, hogy »ne vedd magadra«, főleg egy iskolás gyereknek, aki naponta ki van téve a zaklatásnak. Nyilván társadalmi szemléletformálásra van szükség, arra, hogy belássuk: életeket tehetünk tönkre, ha ezt tesszük valakivel” – emlékeztet.

Brandy Vela intő tragédiája

A testpozitivitás nem a kövérség kultuszát jelenti. Rengeteg különféle alkatú ember – nő – létezik. A puszta látvány alapján lehetetlen pontos következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogyan él, mit eszik és mennyit mozog, nem tudjuk, milyen genetikai adottságai vannak, milyen betegségekkel küzd, illetve mi az, amit már megtett a fogyása – izmosodása, hízása – érdekében. Fogalmunk sincs, milyen élethelyzeten megy keresztül, mennyi stresszel találkozik, milyen az énképe: magabiztos ember-e, aki jól érzi magát a bőrében, vagy maga is szorong alkata miatt, és egy nehezebb időszakban akár önmaga ellen is fordulhat. Ahogy a szülei szeme láttára öngyilkosságot elkövető Brandy Vela, meg az a több ezer fiatal, akit évente a külseje miatt aláznak meg és bántalmaznak társai.

A kövérek elfogadásáért küzdő mozgalmak, illetve a testszégyenítést alapjaiban felszámolni kívánó törekvések célja, hogy az embert sokféleségében fogadjuk el, tiszteljük és segítsük, ne akarjuk saját felsőbbrendűségünk illúziójába kapaszkodva megalázni és elnyomni, kényelmünk érdekében pedig megváltoztatni őket.

„A testpozitivitás természetesen nem jelenti azt, hogy nem akarunk egészségesebben élni, kiegyensúlyozottabbá válni, és eszünk ágában sincs megszabadulni a káros szokásoktól, illetve bárkit is arra biztatunk, hogy hízzon el. Arról van szó csupán, hogy meghagyjuk mások saját testéhez és saját életéhez való jogát. Felnőttként kezeljük döntéseit, kéretlen tanácsok helyett pedig igyekszünk akkor a segítségére sietni, amikor azt ő igényli. Mindez pedig sokkal több, mint amiről a külsőségek szólnak: egy nagyon fontos, az egyenlő bánásmód és egyenlő esélyek irányába mutató lépésről van szó” – foglalja össze a lényeget Marilyn Wann amerikai aktivista, aki 2007 óta küzd aktívan a testek különbözőségének elfogadásáért, s ezzel együtt az alapvető emberi jogokért.

A legjobb 10 étterem

Publikálás dátuma
2017.03.04. 08:07
A díjazottak FORRÁS: DINING GUIDE

A mindinkább a figyelem középpontjába kerülő gasztronómia mára szinte versenysporttá vált. A neves séfekből sztárok lettek, a Bocuse d’Or világversenyén úgy drukkoltak az emberek saját nemzetük csapatainak, mint a meccseken. Azt pedig, hogy ezen a rangos megmérettetésen negyedikek lehetünk, még évekkel ezelőtt se nagyon gondoltuk. Egy évtizede pedig azt nem sejthettük, hogy jó néhány Michelin-csillagos éttermünk lesz.

A héten zajlott a Volkswagen Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála, amin a legjobb tíz magyarországi étterem részesült elismerésben, ez, mindig jó alkalom egy kis számvetésre. Persze lehet azt mondani, mindez úri huncutság, a legjobbak általában a drága éttermek közül kerülnek ki, és ezeket nem engedheti meg magának mindenki. De ahogy az autóversenyek csúcsjárgányainak készítése közben kikísérletezett eredmények szerepet kapnak a hétköznapi autók gyártásában, ugyanígy a fine dining eredményei leszivárognak akár a street food fogásai közé. És ez nem csupán elmélet, hanem nagyon is kézzel fogható. Már-már tendenciává kezd válni, hogy igen neves séfek streed food vállalkozásba is fognak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Év Szakácsteljesítménye Díjat nyert Bocuse d' Or 2017-es magyar csapat két vezéregyénisége, Széll Tamás és Szulló Szabina épp a minap nyitottak vendéglőt a Hold utcai Belvárosi Piacon. Otthagyták azt az Onyx-ot, aminek nálunk másodikként Michelin-csillagot szereztek, és nagy kedvvel vesznek részt annak a piacnak a kialakításában, amilyenből jó néhány található a világ nagyvárosaiban.

Az első tíz helyezett között például már hagyományosan szerepel az Arany Kaviár, aminek körülbelül egy éve nyílt bodegája a piacon, és az is, aki nem tudja az éttermi árakat megfizetni, jutányos áron juthat hozzá orosz specialitásokhoz. De például az egyik legismertebb, legkísérletezőbb kedvű séf, Bíró Lajos, aki igazán szeret akár hajmeresztőnek tűnő különlegességeket is kieszelni, leckét ad abból ugyanitt, hogy egy olyan egyszerű ételt, mint a rántott hús, hogyan lehet mesteri fokon elkészíteni. Ehhez a „teljes életet élt, boldog disznón”, vagyis a garantáltan kiváló nyersanyagon kívül az is kell, hogy mindent frissen készítsenek. Erről a piacról száműzték azokat, akik reggel lesütik fáradt olajban a húst, a sajtot, és a melegítő pulton aszalva, még délután is azt árulják. A street food kínálatában egyre több a színvonalas, nem véletlen, hogy már létezik Street Food Egyesület is, melynek tagjai közül elég sokan sajátos, feltűnően egyedi kinézetű food truck kocsikkal járják az országot, megjelenve nagyobb rendezvényeken, vagy éppen külön a számukra szervezett fesztiválokon, február vége felé például a Millenárison.

A Dining Guide díjátadó gáláján az első különdíjat éppen a street food kategória győztesei, a Kemencés Pizzéria képviselői vehették át. Az Év étterme a Costes lett, ez volt az első magyar Michelin-csillagos hely. Hosszú évekig Miguel Vieira vezette a konyháját, utódja, a fiatal Palágyi Eszter őrzi a színvonalat, és értelemszerűen nagyobb hangsúlyt tud adni a magyar jellegzetességeknek.

Mindig a díjátadóra jelenik meg a Dining Guide top 100 étteremkalauz, amely maximálisan száz pontig értékel száz helyet. Ezúttal a legtöbbet, 93-at, a Costes kapta. De 92 ponttal már ott van a séfváltás dacára az Onyx, ahol az ugyancsak fiatal Mészáros Ádám viszi tovább a konyhát. Szintén 92 pontot ért el a Babel, ami nem csak, hogy bekerült az első tízbe, de még az év legígéretesebb éttermének dukáló díjat is megkapta, a monarchikus, az erdélyi konyha hagyományaira erősen építve, mégis sok újszerűséggel szolgálva.

A Babel egyébként összeér az egy hónapja nyílt Terem Budapest nevű jókora, minden korszerű technikával felszerelt rendezvényközponttal, ahol a díjátadó zajlott, Gundel Takács Gábor műsorvezetésével. Az első tízbe még két Michelin-csillagos étterem került, a nálunk bisztró kategóriában elsőként kitüntetést kapó Borkonyha, és a Costes testvére, az ugyancsak tán leginkább bisztrónak titulálható, tavaly csillagot nyert Costes Downtown.

Nem került be viszont az első tízbe, bár az élbolyban maradt, a kényszerűen rapid séfváltáson keresztülment, szintén Michelin-csillagos Tanti, ahol egészen harsogóan fiatal a csapat, és mivel jártam náluk, tanúsíthatom, hogy fantáziadús, minőségi, feltörekvő konyhát visznek. A tapasztalt, kifinomult ételeiről ismert, Wolf András vezette elegáns Salon és Az Év Innovatív Konyhája díjat is elnyerő, elképesztő kísérletező kedvvel megáldott ifjú Mizsei János által vezetett Mák régóta biztos pontjai a top 10-es listának, amibe mindössze két új került be. Az Olimpiában Garai Ádám azt bizonyítja, hogy egy lepukkant környéken, elegánsnak éppen nem nevezhető étteremben is lehet igen jót csinálni. De az Olimpiában ennek már megteremtette a tradícióit a nagynevű Takács Lajos. A St. Andrea Borbár, ami tavaly új étteremként a huszadik helyre került, és idén méltán rukkolt elő az első tízbe, szintén nem a legjobb helyen működik vendéglátás szempontjából. De itt aztán a szupermodern, látványos külcsínre igazán nem lehet panasz, ahogy a Barna Ádám vezette, gyakran borok által ihletett konyhára sem.

A magyar gasztronómia rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, miközben kétségtelen az is, hogy sok vendéglátóhely megrekedt az évtizedekkel ezelőtti színvonalon.