kormány;Orbán Viktor;államtitkárok;

2017-03-06 09:56:00

Orbán nem ezt ígérte

Alig két hónap alatt tovább növelte az államtitkárok, helyettes államtitkárok és miniszteri biztosok számát az Orbán-kormány, pedig az állami vezetői gárda létszáma már az év elején is rekordmagas volt. Idén eddig 18 miniszteri biztost, egy új államtitkárt és 8 helyettes államtitkárt neveztek ki (miközben az utóbbiak közül négyet felmentettek) – derült ki az év eleje óta megjelent Magyar Közlönyök és Hivatalos Értesítők adataiból, amelyekre a Magyar Nemzet hívja fel a figyelmet.

– A Fideszre és a KDNP-re, illetve a nemzeti együttműködés rendszerére „sem rangkórság, sem kormányzati dáridó nem lesz jellemző, nem fér bele” – ezt ígérte Orbán Viktor miniszterelnök még 2010-ben, kormánya bemutatásakor. Ehhez képest bár miniszterből valóban kevesebb van, mint a szocialista–liberális kormányok idején, alig hét év alatt meglódult az államtitkárok és a helyettes államtitkárok száma, és ez a csoport mára kétszer akkora, mint 2010 előtt volt. Az államtitkárok száma most 56-nál jár. Ami a helyettes államtitkárokat illeti, ezekből most 108 dolgozik az Orbán-kormányban. 

 A legnagyobb továbbra is a Balog Zoltán vezette minisztérium 20 helyettes államtitkárral (a tárca honlapja a legutóbbi, január végi kinevezést nem is tüntette fel). Ettől alig valamivel marad el a korábban állami bürokráciacsökkentést hirdető, Lázár János által vezetett Miniszterelnökség. Ott a kormányzati holnap adatai szerint a kilenc államtitkár mellett összesen 19 helyettes államtitkár dolgozik. Harmadik helyezett a Nemzetgazdasági Minisztérium 17 helyettes államtitkárral.

További részletek a Magyar Nemzetben!