Szerintem;népszavazás;Olimpia 2024;

2017-03-07 07:26:00

Nyílt lapok nélkül

Engedjék meg, hogy mint új olvasójuk, én is kifejtsem, hogy szerintem mi a gond az olimpiával. A népszavazási aláírások leadása után a kormány és a Fidesz oldaláról „nem értik”, hogy miért tiltakoznak a budapesti emberek a „nemzeti ügyben”. Nos, csak ismerni kellene az emberek véleményét és elismerni egy-két dolgot. Például azt, hogy Orbán döntését követően az olimpiai kandidálást nemzeti üggyé nyilvánították. Nem lett azonban valójában nemzeti ügy, csak valaki annak minősítette. Magam is azt mondtam, hogy próbáljunk meg pályázni, de átgondoltan. És legyenek őszinték az emberekkel.

Ennek ellenére nem olvashattunk részletes adatokat arról, hogy mi épülne, mi maradna meg a létesítményekből az olimpia után, mennyi pénzt fog adni az "olcsó olimpia" érdekében a NOB és mennyibe kerülne nekünk. Tehát nem voltak nyílt lapok. Nem tették nemzeti üggyé az adatokat, lapítottak, és azt mondták, hogy majd kiderül 2024-ben, mi mennyi!

Ugyanakkor látva, hogy az országban milyen mértékű a korrupció, hogyan gazdagodnak a Fideszhez, vagy inkább Orbánhoz közeli vállalkozók, és hogyan szállt el a vizes vb költsége, joggal vetődött fel az emberekben: mi várna ránk az olimpia kapcsán e téren? Mennyit fognak ellopni, mennyire terheli meg a végén az embereket, az államkasszát az olimpia? Miben lesz ez előnyös a magyaroknak? Ez a tisztázatlanság változtatta meg sokak álláspontját az olimpiával kapcsolatban. Ugyanis sem a Fidesz, sem a kormány „nem hallotta meg” ezeket a felvetéseket, nem nyugtatták meg az embereket. Tehát hazugság, hogy pártügy lett az olimpia, ezért nem nyerhetünk a pályázaton.