Reflex;jelölt;Donald Tusk;Európai Tanács;Jacek Saryus Wolski;

Magától mondott le Tusk lengyel ellenfele

Nem várta meg, míg kizárják, maga mondott le tagságáról az Európai Néppárt (ENP) európai parlamenti frakciójában Jacek Saryus Wolski lengyel európai parlamenti képviselő. A politikus a lengyel kormány jelöltje a tagállamok vezetőiből álló testület, az Európai Tanács élére. 

A posztot jelenleg honfitársa, Donald Tusk tölti be, akit a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozón szinte biztosan megválasztanak újabb két és fél évre. Az ENP egységesen kiáll Tusk mellett, és kizárással fenyegette meg Szaryusz Wolszkit, ha nem lép vissza a jelöltségtől. A lengyel vezetés, és személyesen Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PIS) párt elnöke azonban kitartanak az EP-képviselő indítása mellett, aki ugyan Tusk pártjának, a jobbközép Civil Platformnak a tagja, ám közel áll a jelenlegi kormánypárthoz.

Saryus Wolskinak semmi esélye a tisztségre, és ezt Kaczynskiék is tudják, akik nem választottjuk európai karrierjében bíznak, hanem a Brüsszelből 2019-ben vélhetően hazatérő Donald Tusk lejáratásán dolgoznak nagy erőkkel. A PIS elnöke személyes ellenségének tekinti Tuskot, akit felelősnek tart a 2010-es szmolenszki repülőkatasztrófáért, amelyben testvére, Lech és több más, magasrangú lengyel politikus az életét vesztette. A varsói vezetés azt szajkózza, hogy az Európai Tanács újrázni készülő elnöke a „külföld”, pontosabban Németország jelöltje az uniós tisztségre.

Az EU-csúcsok előkészítésével és levezénylésével megbízott Donald Tusk mandátumának megújításáról csütörtök este, a találkozó első napján döntenek a huszonnyolcak. Megválasztásához nem kell egyhangú döntés. A brit kormány egyelőre nem nyilatkozott, hogy támogatja-e a jelenlegi elnököt vagy sem. (A toryk a Jog és Igazságosság pártjával egy frakcióban ülnek az EP-ben.) Az ülést ezúttal a soros EU-elnökség képviseletében a máltai kormányfő fogja vezetni, mert az érintett nem vehet részt a róla szóló napirendi pont megtárgyalásában.