NOlimpia - 151 ezerig számolták a szignókat

Publikálás dátuma
2017.03.08. 18:34
FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava
A népszavazást jogi kötelesség lenne kiírni, hiszen megvannak a szükséges aláírások, a törvény pedig úgy rendelkezik, a referendumot ebben az esetben meg kell tartani - vélte Tóth Zoltán választási szakértő, miután a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) közölte, 151 239 szignó biztosan érvényes a Momentum Mozgalom által leadott több mint 266 ezer közül.

Mivel korábban vitás volt, hogy 138 ezer, vagy 150 ezer aláírás kell-e a népszavazáshoz, a bizottság egy olyan számnál állt meg, amely mindkét kritériumnak megfelel; erre a Magyar Nemzet kérdezett rá a testületnél. Tóth lapunk kérdésére kifejtette, az olimpiai referendum nem vált okafogyottá, mert csak a 2024-es játékok pályázatát vonta vissza a kormány, az azzal kapcsolatos törvényt egyelőre nem. Mint fogalmazott, a kérdésben olyan "politikai kacskaringók" vannak, mint a vasárnapi boltzárral kapcsolatos referendumnál. A Fővárosi Közgyűlésnek mindenképpen ki kell írnia a referendumot, s végső soron a Kúria határoz majd a népszavazás sorsáról - magyarázta a szakember, aki úgy látja, súlyos jogalkotási hibák vannak a választási törvényben, "ezek mögött lehet bújócskázni". Ugyanakkor Tóth azt elismerte: jelen helyzetben "nagyon nehéz jogászkodni", hiszen ezen már felülemelkedett a politika, a kormánypárt akarata.

Szerző

Százmilliókat kapott a kormánytól a Habsburg Alapítvány

A kormány 100 millió forint induló vagyonnal létrehozta a Habsburg Ottó Alapítványt, amelynek idei működéséhez, szakmai feladatainak ellátásához további 330 millió forintot hagytak jóvá - derül ki a vonatkozó kormányhatározatból. 

Ez az alapítvány kezeli majd Habsburg Ottó hagyatékát, s működtetésével összefüggő feladatok ellátására 2018-tól évi 400 millió forint költségvetési támogatást különítenek el. Az alapítvány ingyenesen megkapja az állami tulajdonban lévő, Budavári Palota egy ingatlanrészét, épp azt ahol eddig a Nemzeti Galéria kőtár és gótika gyűjteményének volt. Vagyis az új kormányalapítvány miatt a gyűjteményeknek költöznie kell, erre 137,8 millió forintot különítettek el. Az alapítvány beköltözése előtt az állam a napi.hu szerint fel is újíttatja az épületrészt a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-vel, legfeljebb 939,8 millió forintért.

Szerző

Feloldják a látogatási tilalmat Fejér megye kórházaiban

Csütörtökön feloldják a január 19-én elrendelt kórházi látogatási tilalmat Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézményében - tájékoztatott a Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztálya szerdán.

Közleményükben azt írták, hogy az utóbbi négy hétben a megye egész területén folyamatos csökkenést mutatott a megbetegedési arány, a járványos küszöbértékre esett vissza, már a mérsékelt tartományban van. Az orvosi jelentések alapján végzett becslés szerint február 27. és március 5. között az azt megelőző hetinél 38,9 százalékkal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - írták.

Szerző