Nemzeti Filharmonikusok;filharmonikusok;Hamar Zsolt;

2017-03-10 18:50:00

Hamar Zsolt kerül a Nemzeti Filharmonikusok élére

Hamar Zsolt zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig megbízott főigazgatója lesz a Nemzeti Filharmonikusoknak március 16-tól. A pozíciókra nem írtak ki pályázatot, úgy tudjuk, több jelölt közül kérték fel a végső befutókat. A zenekar zeneigazgatói, majd főzeneigazgatói feladatait 1997-től haláláig Kocsis Zoltán látta el.

Hamar Zsolt 1995-ben tűnt fel a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén, ahol 2. helyezést, illetve közönségdíjat nyert. 1997-ben megnyerte a Portugál Rádió Nemzetközi Karmesterversenyét, 1999-ben pedig Trentóban a Nemzetközi Antonio Pedrotti Karmesterversenyt. 1997-től Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusok jogelődje, az Állami Hangversenyzenekar első állandó karmestere, 2000-től 2009-ig a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere és művészeti igazgatója volt. 2004-től 2007-ig az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere volt, 2007-től 2012-ig a Zürichi Operaház állandó karmestere, majd 2012-től 2016-ig a Hesseni Állami Színházban főzeneigazgatóként dolgozott. Herboly Domonkos ezt megelőzően a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetője volt. Ez utóbbi feladatkört mostantól Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok korábbi főigazgatója veszi át.